Szentkirályi Endre: Ünnepi beszéd
Elhangzott Clevelandben az Egyesült Magyar Egyletek 1848-as Forradalom Megemlékezésen, 2007. március 18-án.Hölgyeim és Uraim, Kedves Cserkésztestvéreim, Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség!
Miért vagyunk ma itt, ezen a napsütéses márciusi délutánon? Legtöbben, mert fontosnak tartjuk a megemlékezést, mert érezzük, hogy ezt kell. Nézzünk meg egy amerikai ünnepet, mit csinál az amerikai nép? Családjával összeül Hálaadás ünnepén, óvodákban pilgrimként és indiánként öltöznek a gyerekek, mert fontosnak tartják a megemlékezést. Mert tényleg kemény volt az a tél 1621-ben, Plymouth településén, akik egyébként a szabadság miatt jöttek át a tengeren, a társaságnak kereken a fele elpusztult a kemény tél folyamán, de összeültek a bennszülöttekkel hálát adni, és ezt ünnepli az amerikai nép manapság is minden év novemberében. Mert fontosnak tartják.
Miért vagyunk ma itt? A gyerekeket idepofozták szüleik, mert fontosnak tartják a megemlékezést. Engem is gyermekkoromban idehoztak, egy kedves néni a hátsó sorban szájrouge-al rajzolt a program hátulján szórakoztatni, és valahogy csak kibírtam az akkoriban számomra unalmasnak tűnő szónokokat.
De nemcsak mi ünnepelünk itt ma délután. Az egész világon, Ausztráliában, Délamerikában, Európában, a Kárpátmedencében is összejönnek a magyarok megemlékezni március 15-ről. Öt évvel ezelőtt Németországban, Frankfurt városában töltöttem a március 15-ét. Ott se volt különb a megemlékezés: a heidelbergi és mainz-i magyar cserkészek szerepeltek, néhány vers, ünnepi szónok, kávé és sütemény, és persze a hátsó sorban kérdezi a 4 éves gyermek, “Apuka, mikor lesz már vége?”
Miért vagyunk ma itt? Mert fontosnak tartjuk a megemlékezést. Pár éve Magyarországon töltöttem egy iskolaévet, és ott láttam előszőr, hogy nem csak a 60-70-valahány éves öltönyös emberek jönnek össze egy templomi alagsorban, hanem széles társadalmi rétegekből összetevődött tömeg, sőt fiatal egyetemisták Bocskay kabátban emlékeztek Budapest utcáin. Manapság, amikor olyan könnyen elkönyveljük a mai fiatalokat, hogy nem mutatnak tiszteletet. Mert a fiatalok fontosnak tartották a megemlékezést. És hadd tegyem itt hozzá, hogy 2005-ben a Pázmány egyetemen sok fiatal diák Bocskay kabátban vizsgázott, csak úgy maguktól, és akkor jöttem rá, hogy mit is jelent ez a kabát: gyerekként úgy véltem, hogy 2-3 kedves eccentrikus bácsi hordta, meg persze a református lelkészek, de most már belátom, hogy azok nem eccentrikus emberek voltak, hanem nagyon is ráláttak a dolgokra, mintahogy a mai nap a magyarországi fiatal egyetemisták is rálátnak a dolgokra, hogy ez a ruha több száz éves történelmi hagyománnyal rendelkező egy ünnepi viselet, amit fontos eseményeken hord az ember. És most nekem se illik már szájrouge-al színezni a programra, hanem inkább Bocskay kabátban szónokolni. Igen, fordul az idő kereke. Ezért vagyunk ma itt, mert fontos eseményekre emlékszünk, mert mi is része vagyunk a magyar nemzetnek, akárhova is helyezett bennünket a sors. Van akit Frankfurtba, van akit Ausztráliába, van akit Erdélybe, van akit Budapestre, és van akit ide Clevelandbe.
Ezért vagyunk itt, emlékezni, de közel 160 év távlatából van-e egyáltalán köze azoknak a márciusi eseményeknek hozzánk, clevelandi magyaroknak? Szerintem van. Annak ellenére, hogy teljesen más világban élünk: ma már van radio is, telefon is, repülő is, atomfegyver, űrhajó is, Internet is, nem is osztrák zsarnokság alatt, hanem a legszabadabb országban élünk, közel 160 évvel később igenis van köze 1848-nak a mi életünkhöz. És jó hírem van: ma is él még 1848 üzenete.
Mi köze a clevelandi magyar hentesnek, cukrásznak, temetkezési rendezőnek, pénzügyi tanácsadónak 1848 magyarjaihoz? Felületesen, semmi köze. De mélyebbre menvén, részei egy magyar közösségnek, ami nem mindig egyforma, de magyarnak vallja magát.
Mi köze a clevelandi magyar egyházközségeknek 1848 magyarjaihoz? Felületesen, semmi közük. De mélyebbre menvén, alkotói magyar közösségeknek, akik nem mindig egyformák, de magyarnak vallják magukat.
És a 6 clevelandi magyar radió adás? Manapság olyan könnyen elkönyveljük a mai fiatalokat, hogy nem tesznek semmit, de nézzük a helyi magyar rádió adásokat: több 35 éven aluli bemondó szolgál rendületlenűl minden hétvégén. Él még 1848 üzenete.
És hajlamosak vagyunk mondogatni, milyen kár hogy nem tudnak unokáink magyarul. Beolvadtak. De gondoljunk csak vissza 1848 világára. Széchenyi István csak felnőtt korában tanult meg magyarul, mégis mennyit tett nemzetéért felnőtt korában. És hajlamosak vagyunk mondogatni, mennyit acsarkodik a magyar, mennyi a sok vita! És Cleveland magyarjai között is vannak viták, de miért ne lennének? Gondoljunk csak vissza a Széchenyi / Kossuth vitára. Jóindulatú értelmes embereknek is különbözhet a véleményük.
A mellettünk lévő cserkészház például hogy épűlt fel közel 20 évvel ezelőtt? Szó volt arról, hogy bele kéne-e kezdeni a nagy munkába, és jóindulatú értelmes embereknek különbözött a véleményük. Az illetékesek vitatkoztak, érthető érvekkel mindkét oldalon, amig valaki egy nagyon jelentős összeget adományozott saját vagyonából, hogy elinduljon a tatarozás. Ez az ember szememben egy modern Széchenyi, mert Széchenyi is egy évi jövedelmét adta a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére. Igenis, kedves magyar testvéreim, jó hírem van: ma is él még 1848 üzenete.
És a Magyar Park-i kisérlet? Bár nem sikerült, tiszteletre méltó, hogy néhányan saját vagyonukból adtak és személyes felelősséget vállaltak, nem is beszélve a CMAC áldozatkészségéről, hogy beinduljon a Magyar Park, legyen végre egy közös magyar földünk, épületünk, ennyire távol hazánktól. Annak ellenére, hogy nem sikerült megvalósítani, ezek az emberek és a CMAC vezetősége, ezek a modern korbeli Széchenyiek. Él még 1848 üzenete.
És hajlamosak vagyunk mondogatni, manapság már senki sem vállal felelősséget a magyarságért. De nézzük csak a Múzeum összes önkénteseit, mennyi sok jót tettek népünk hírnevének, milyen fontos szolgálatot végeznek? Nézzük csak a Magyar Társaság novemberi konferenciáját. Nézzük az MHBK-t, akik mostmár 60 éven keresztül a magyar katonai hagyomány őrzői és ápolói, magyar katonai özvegyek támogatója. Nézzük a Cleveland Hungarian Development Panel-t, mennyi támogatást nyújtott az egyetemes magyarságnak az évek során? És a Magyar Iskola tanárjait, a cserkészet kamaszkorú és felnőtt vezetőit, a regös csoportot? Nézzük a Hiramban lévő Hungarian Cultural Center-t, székely kapujával és rendszeres hírlevelével együtt. És a Bocskay István Kultúrkört? És nézzük környékünk 8 magyar egyházközségét, mindegyiknek komoly múltját és hétről-hétre áldozatképes munkáját. Nézzük a Néma Bált, ami évente lényeges összeget küld a Kárpátmedencébe; a bálra ad a szegény nyugdíjastól egészen a gyárigazgatóig, sok kicsi sokra megy alapon. Jó hírem van: ma is él még 1848 üzenete.
Most pedig kissé más irányba kanyarodva, nézzük csak röviden a történelmi eseményeket. Görgey Arthurt hazaárulással vádolták, azt mondták rá, hogy hatalomra vágyott és diktátor akart lenni. Gondoljuk csak végig pályafutását. Fiatal császári tisztként szolgál, majd leköszön és elmegy vegyészetet tanulni, a prágai egyetemen lesz tanársegéd. Ez hatalomra vágyás? Jött a szabadságharc és jelentkezett szolgálni. Hamar előléptették ügyes hadvezetése miatt, majd tábornok lesz. Mikor később elveszett minden, Kossuth külföldre menekült, ráruházván a hatalmat, és vége lett a szabadságharcnak. 25,000 honvéddel 368,000 fős osztrák és orosz túlerő miatt letette a fegyvert, és ez volt hazaárulás? Ha hatalomra vágyott, akkor miért nem menekült ő is külföldre, járhatta volna a világot, nagy közönségek előtt beszédeket mondva, mint ahogy később MacArthur tette, de Görgey erre nem tett szert, vállalta döntései következményeit, akkor is, ha hazaárulással vádolják, és ezt a sorsot, ezt a nehéz terhet viselte egészen 98 éves korában bekövetkezett haláláig, 1916-ban.
Ma nem hallunk ugyanilyen vádokat, amikor becsületes emberek legjobb tudásuk szerint nehéz helyzetben döntenek, mint akkoriban Görgey? Nézzük például a magyar iskolát vagy a cserkészeket: mennyivel több magyart segíthetnének, ha befogadnának olyat, aki nem tud magyarul. Ez nem hazaárulás, mert kizárnak egy egész csoport embert? Nem, kedves magyar testéreim, mert jóindulatú értelmes embereknek is különbözhet a véleményük. Nem, ezt inkább úgy nézem, hogy becsületes emberek nehéz helyzetben lévő döntései.
És a Magyar Baráti Közösség, az Itt-Ott találkozó szervezői? Őket pedig az a kritika érte különösen a 70-es és 80-as években, hogy tartották a személyes kapcsolatot értelmiségiekkel a Kádár kormány jóváhagyásával. Volt, aki lekommunistázta őket. De nem, szerintem jóindulatú értelmes embereknek is különbözhet a véleményük, mint annak idején Széchenyié és Kossuthé. És a Magyar Baráti Közösség becsületes emberekből áll, akik nehéz helyzetben döntöttek, mint annak idején Görgey. De nem értette mindenki őket.
A szabadság azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit jónak látunk, de viszont hagyjuk, a másik is azt tegye, amit ő jónak lát, akkor is, ha nem értünk vele egyet. És ez a nagy dolog, hogy itt vagyunk ma délután különbségeink ellenére, mert lehetnénk máshol is, ülhetnénk otthon a TV előtt, vagy megsértődve szervezhetnénk külön megemlékezést, de az, hogy itt együttműködünk, az egy nagy dolog. Márai Sándor egyik versébe a következőket írta:
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Ezt a kérdést vetette fel Márai, és ez a mai világban is érvényes, ugyanúgy mint közel 160 évvel ezelőtt. Ilyen nagy dolog a szabadság?
Mehetünk Budapestre erre a kérdésre válaszolni, éppen most a héten csütörtökön zajlottak le a március 15-i megemlékezések, és néhány tojásdobás, berregtető motorkerékpár, és az esti órákban randalírozó huligán ellenére több százezres tömeg békességesen megemlékezett. Jó hírem van: Budapesten ma is él még 1848 üzenete.
Vagy menjünk Irákba, választ keresvén. Ilyen nagy dolog a Szabadság? Ha eltekintünk az amerikai civil vezetőségtől és attól az alsó katonai rétegtől, aki tulajdonképpen csak azért harcol, mert pajtásai számítanak rá, ha ezektől eltekintünk, van egy nagyon széles sáv az amerikai hadseregben, az értelmes baka, az edzett őrmester, és sok közép-rétegű tiszt, aki tényleg éjjel-nappal azon munkálkodott és munkálkodik, régen a déli rabszolgákért, később a második világháborúban, majd a kóreai és vietnámi népekért, ma pedig az irákiakért, hogy másoknak jobb életük legyen. Akármit gondol az ember a háború vezetéséről, az nem vesz el attól az erőfeszítésből, amit a naiv bár de jóindulatú amerikai katona megtesz a szabadságért, köztük 2 clevelandi magyar fiu is. Manapság olyan könnyen elkönyveljük a mai fiatalokat, hogy lusták, nem áldoznak semmiért. Hát ez a két fiatalember teljesen tisztában volt döntésük veszélyével, és mégis akarattal ott szolgálnak. Igen, kedves magyar testvéreim, igennel kell válaszolni Márai kérdésére: ilyen nagy dolog a Szabadság. Sőt, él még ma is 1848 üzenete.
And those members of the audience who don’t speak Hungarian, I thank you for being here today. Mert 1848-ban nemcsak honfitársaink, hanem idegenek is vállaltak felelősséget a magyar szabadságért. Bem apó lengyel volt, Damjanich János pedig szerb. Sőt, a 13 aradi vértanú közűl csak 6 volt magyar. Több mint a fele osztrák, horvát, örmény, szerb volt. És kedves magyar testéreim, ma is itt Clevelandben vannak köztünk ugyanilyen személyek, horvát, lengyel, román, szerb, és amerikai házastársak, akiknek gyermekei beszélnek magyarul. A jelenlegi clevelandi cserkészek és magyar iskola diákjai között nem kevesebb mint 25 olyan szülőt vagy házastársat számoltam, akik nem tudnak magyarul és mégis támogatják a magyar ügyeket idejükkel, pénzükkel, elszántságukkal. Ugyanúgy mint 1848-ban Bem és Damjanich.
És erre emlékezzünk ma, amikor itt összegyűlünk ezen a napos márciusi délutánon. Befejezésűl az a gondolat maradjon bennünk, hogy Cleveland magyarságában, minden egyes szervezetben és közösségben, azokban is akiket véletlenűl kihagytam, igenis él még 1848 üzenete. Ilyen nagy dolog a Szabadság, és közel 160 évvel később erre nagyonis büszkék lehetünk. Köszönöm figyelmüket.
Szentkirályi Endre 1969-ben született Clevelandben a Buckeye negyedben. A Cleveland State-i egyetemen végzett irodalom és német szakokon, majd később az Akron-i egyetemen szerzett angol és amerikai irodalomból ‘Masters’ végzettséget. Öt even keresztül vezette a 14-es számú Görgey Arthur cserkészcsapatot. Jelenleg német tanár és birkózóedző a Nordonia Hills iskolarendszerben, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Nyári Iskolája igazgatója, de tanított Magyarországon is egy tanévet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészeti karán Piliscsabán.