Ünnepek

A nándorfehérvári diadal

Nemzeti Hírháló


A nándorfehérvári diadal
1456 július 4-22 Hunyadi János

Hunyadi származásáról hosszú időn át viták folytak. A legenda egyenesen Zsigmond ki rályt tette meg apjának.

Tény, hogy Zsigmond király mindvégig nagy figyelmet fordított az ifjú Hunyadi előreju tására. Ifjúkorát a Délvidéken, a török elleni harcban töltötte. Később bejárta Itáliát, két évig szolgált Milánóban. Hunyadi János a katonai ranglétrán Zsigmond uralkodása alatt kezdett gyor san emelkedni. "Jó fegyvernökből a legerősebb vitéz, vitézből a legkiválóbb hadvezér lett." - így jellemezte Antonio Bonfini.

A kiváló férfiból később az egész kereszténység védelmezője és a török felett 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál II. Mohamed felett fényes diadalt arató győztes hadvezér lett. Erre em­lékeztet a déli harangszó. A török elleni küzdelmekben jeleskedő Hunyadi Jánost 1446-ban hat évre a magyar országgyűlés kormányzóvá választotta az akkor még gyermek V. László helyett. Kormányzói tisztsége lejárta után a király az ország főkapitányává nevezte ki. A kortársak szerint Hunyadi középtermetű, nagy erejű, vastag nyakú, nagy hajú, komor tekintetű, piros arcú ember volt. Férfiúi lelke kemény és emelkedett, tanácsa okos.


Az Oszmán Birodalom terjeszkedése

1453-ban az oszmán törökök elfoglalták Bizáncot, a "városok királynőjét", ahol Kelet és Nyugat kultúrája, gazdagsága találkozott egymással, s amely az egyházszakadás ellenére is a ke reszténység egyik legfontosabb védőbástyája volt.

Hunyadi János törökellenes harcai:

A keresztény világot szinte sokkolta a veszteség. V. Miklós pápa keresztes hadjáratra szólította fel Európa fejedelmeit. A nyugati kultúra védővonala immár a Dunánál húzódott, és Magyarországnak jutott a feladat, hogy feltartóztassa a török terjeszkedést. Hunyadi Jánosra várt a fegyveres védelem megszervezése és irányítása.

Nándorfehérvár vára 1427-ben került a Magyar Királysághoz, amikor Lazarevics István szerb fejedelem átadta Zsigmond császárnak.

A vár és a város a Duna és a Száva összefolyásánál, az itt emelkedő 50-55 méter magas hegyen és körülötte terült el. A hegy folyók felőli oldalai meredeken szakadtak le, míg a déli ol­dala enyhébben ereszkedett a síkság felé.

A gyülekező seregek

1456 tavaszán egyre gyakrabban érkeztek hírek a szultán újabb hódító terveiről, melynek célpontja ezúttal Buda volt, de ide az út Nándorfehérváron keresztül vezetett. A Duna és a Száva összefolyásánál épült vár volt az ország déli kapuja.

Hunyadit kétségek gyötörték a rendelkezésre álló fegyveresek csekély száma miatt, és minden lehetőséget megragadott a sereg létszámának növelésére.

1455 nyarán az országba érkezett Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano) ferences-rendi szerzetes, Carvajal pápai követ segítségével, keresztes had toborzásába kezdett. Hunyadi támogatta ebben, mert tudta, hogy a hatalmas török sereggel szemben minden fegyverforgató kézre szükség lesz.

Kapisztrán a keresztesek első csoportjával a Dunán hajózva indult el Nándorfehérvár felé. A csapat nem lehetett nagy létszámú, hiszen öt hajó elegendő volt a szállítására.

Másnap reggel azután feltűntek a törökök a vár alatt, és az ostromló sereg hamarosan el lepte a falak előtti síkot.

Egy korabeli várostrom

A várostrom mindenkor komoly próbatétel elé állította a hadvezért és seregét. A vastag falak, az erős bástyák, a mély árkok, az ágyúk, a puskák, a harcedzett védők az ostromló jelentős veszteségeit vetítették előre, a vár feltöltött raktárai pedig hosszú ostromot jósoltak.

Az első fontos feladat a vár elszigetelése volt a külvilágtól, ami Nándorfehérvár esetében a folyók miatt különösen nehéz volt.

Ezután következett a tulajdonképpeni ostrom. Ez esetenként több rohamot foglalt magá ban, amit hosszas munkával készítettek elő. A cél az volt, hogy a gyalogságot - és esetleg a lo­vasságot is - bejuttassák a várba, azok pedig legyőzzék a védőket. Ezt persze a védők lövései és a falak akadályozták.

A legegyszerűbb eljárás volt, amikor a kaput úgy próbálták megnyitni, hogy egy nehéz gerendával betörték. Hosszas ostromnál ez nem sikerült, mivel a védők eltorlaszolták és megerő sítették a bejáratot. Az ostromlók azzal is próbálkoztak, hogy az árkot betöltve létrákkal és hág csókkal feljussanak egy falszakaszra vagy bástyára, és azt elfoglalva nyissanak utat a sereg többi részének. Az igazán célravezető ostromtechnika azonban a fal egy szakaszának lerombolása és elfoglalása volt, mivel ezen keresztül nagy létszámú csapat juthatott a vár belsejébe.

A fal lerombolásának egy másik módja az aknázás volt. Egy föld alatti folyosót ástak a fal alap jáig, majd megtöltötték puskaporral, és felrobbantották. A védők, ha időben észlelték a munká latokat, ellenaknát áshattak, és azt felrobbantva beomlasztották az ostromlók járatát. Ez történt Nándorfehérvár 1440. évi ostrománál is, amikor a törökök egy domb védelmében hatalmas mé retű folyosót ástak.

Kevesebb kockázattal járt az ágyúkkal történő réslövés. A várostromoknál ebben az idő ben kezdtek elterjedni az ágyúk, de a mechanikus kőhajító gépeket még nem tudták kiszorítani. Nándorfehérvár ostrománál mindkét oldalon találhatunk bronzágyúkat. 1432-ben a már idézett francia utazó megjegyezte, hogy Nándorfehérváron "mind az öt erőd jól föl van szerelve tüzér­séggel. Leginkább a három bronzágyú tűnt fel, melyek egyike olyan óriási volt, minőt még soha nem láttam, csövének belseje ugyanis 42 hüvelyk széles volt, azonban vastagságához képest rö vidnek találtam."

Az ostrom előtt

Hunyadi, a tapasztalt katona és hadvezér nem volt könnyű helyzetben. Kevinél tapasztal hatta, hogy serege nem elég erős ahhoz, hogy vállalja a nyílt összecsapást a törökkel. Ha vár még, érkezhetnek erősítések, azonban Szilágyi segélykérő levelei jelezték, hogy Nándorfehérvár el­esik, ha nem indul felmentésére. A keresztesek folyamatosan érkeztek a táborba, azonban a lel kes, de kiképzetlen tömeg harcértéke nem volt mérhető a tapasztalt katonákéhoz. Hunyadi mégis megpróbált katonákat faragni belőlük.

Nándorfehérvár ostroma

A török ostromárkok és ütegek eközben egyre közelebb jutottak a falakhoz. Az ostromlók időnként egy-egy rohammal is próbálkoztak, hogy a rombolt falszakaszt elfoglalják, vagy a vé­dőket akadályozzák a törések kijavításában. Ezek a próbálkozások rendre sikertelenek maradtak, sőt a vár tüzérei jelentős veszteségeket is okoztak a támadóknak. Július 20-án egy jól célzott ágyúlövés még Karadzsa beglerbéget is széttépte. Az ostrom vezetését a szultán vette kezébe. Elrendelte a város folyamatos ágyúzását mely több mint 30 órán keresztül tartott. Eközben a gyalogságot gyülekeztették, előrevonták, és felkészültek a rohamra.

21-én délután indult meg az általános támadás, de a védők helytállása rendre visszavetette a törököket a falak alól. Nagy veszteségeket szenvedtek, de a visszavonulók helyét pihent erők foglalták el, és minden kezdődött elölről. Késő délutánra a védők már kifáradtak, és a törököknek kétszer is sikerült betörniük a városba, ahonnan ekkor még kiszorították őket. Négyórás ostrom után hatoltak be az első jelentős csoportjaik a városba. A védők a fal bástyáiba és a fellegvárba vonultak vissza. A törökök elözönlötték a várost, és hamarosan feljutottak az alsóvár falaira is. Miután elfoglalták a kaput, sikerült bejutniuk a fellegvárba vezető kapu előtt elterülő piactérre.

Hunyadi nem engedte felhúzni a felvonóhidat, mert ütőképes nehézlovassága a kapu mögött állt, készen a kirohanásra. A felvonóhíd két oldalán húzódó kettős fal mögött kénes rőzsekötegeket halmoztak fel, hogy az éj leszállta után legyen mivel megvilágítani a területet. Szilágyi az értéke ket lehordatta a vízivár kikötőjébe, hogy szükség esetén Zimonyba menekíthessék. Ezzel együtt a védők egy része felkészült a vízivár védelmére, ha esetleg a fellegvár elesne. A falakért elszánt harc folyt. Alkalmas pillanatban megnyílt a vár kapuja, és a piactérre zúdult Hunyadi lovassága. A gyalogosok eközben véres kézitusát vívtak a felvonóhíd megtartásáért, hogy a lovasság vissza tudjon vonulni. Lassan alkonyodott, és a törökök bejutottak a belsővár előtt húzódó kettős fal közé. Kritikussá vált a helyzet, hiszen a második fal elestével a fellegvár is elveszett volna. Ekkor történt, hogy az egyik bástyán a törökök megvetették a lábukat, és az egyik termetes janicsár zászlót emelt a magasba. A lá

Nyolc óra körül besötétedett, ami rövid szünetet hozott a harcokban. A védők felkészültek az éjszakai harcra. A kénes rőzsekötegek megvilágították a falakat, a lángoló házak vöröses fénybe vonták az utcákat.

Hunyadi merész terve

Hunyadi ismét merész tervet eszelt ki. Üzenetet küldött a keresztes táborba és Zimonyba, hogy a harcképes erők keljenek át a vízivároshoz, és álljanak készen a török oldalba támadására. A sötétség leple alatt ez sikerült is, anélkül hogy a törökök ezt észlelték volna. Eközben az ost romlók friss erőket hoztak a fellegvár falaihoz. Fél tíz körül felbukkant az égen a Hold, hogy azután sápadt fénye hajnalig világítson.

Megkezdődött a roham, és a kettős fal közét megtöltötte a török gyalogság tömege. Hu nyadi ekkor parancsot adott, hogy kénbe és olajba mártott lángoló rőzsekötegeket szórjanak a törökök közé. A tűz hamar belekapott az ostromlók ruhájába, hatalmas pánikot keltve. Ekkor is mét megnyílt a kapu, és kiözönlött a lovasság. Hamarosan sikerült kiszorítani a törököket a piac térről, és a harc immár a város utcáin folytatódott. Ekkor kapcsolódtak a harcba a keresztesek a víziváros felől. Kapisztrán meghagyta nekik, hogy harc közben hangosan kiáltsák Jézus nevét, hiszen máskülönben a város sötét utcáin nem lehetett volna megkülönböztetni a barátot az ellen ségtől. A törökök hamarosan azt tapasztalták, hogy elszánt keresztény harcosok töltik meg az utcákat, akik kemény küzdelemben szorították ki őket a városból.

A döntő nap

Felvirradt július 22-e. A vár árkaiban és a város utcáin mindenütt török gyalogosok véres teteme hevert. A védők a város romos falainál álltak, velük szemben a sáncokban a megtépázott török gyalogság húzta meg magát. A délelőtt feszült várakozással telt el. II. Mehmed és Hunyadi a következő lépésen gondolkodtak.

A szultán nem akart beleavatkozni az eseményekbe, mert bízott a roham sikerében. A jú lius 21-i támadásra hatalmas erőket koncentrált, de mégsem sikerült elfoglalnia a várat. 22-én délelőtt azután elérkeztek azok az órák, melyekre az ostromlók nem készültek fel. El kellett dön teni, hogy folytassák-e a módszeres ostromot, vagy inkább a várbeliek kiéheztetésével próbálkoz zanak.

Hunyadi is nehéz döntés előtt állt. A védők kimerültek, és a törökök még mindig jelentős erőfölényben voltak. Csak idő kérdése volt, hogy pihentessék és újraszervezzék a gyalogságukat egy újabb rohamra.

Kapisztrán támadása

22-én Kapisztrán a Száva és a Duna között fekvő földnyelvre vezette híveit. A törökök újabb csapatokat küldtek ellenük.

De a túlsó partról tömegek keltek át, és hamarosan több tízezer fős keresztes had sorakozott mögötte. Hat óra előtt Kapisztrán magasra emelte keresztjét, és jelt adott a támadásra. A keresztesek az anatóliai had táborára és az előtte húzódó sáncokra zúdultak. A Kapisztrán által vezetett csapat tulajdonképpen átkarolta a török harcrendet, hiszen a Száva felől támadott, melyre a balszárny támaszkodott. A nem várt irányból jövő, meglepetésszerű tá madás pánikot keltett a törökök soraiban, akik sorra adták fel az ostromlövegek sáncait.

Ekkor már Hunyadi is bekapcsolódott a harcba. Katonái a keresztesekkel együtt rohanták meg a sáncokat, lovassága pedig a szpáhikat kergette el. A keresztesek egy része az elfoglalt sán cokban maradt, a többiek a török tábort pusztították. Kapisztrán arra biztatta őket, hogy gyújtsák fel a sátrakat, ugyanis attól félt, hogy a gazdátlan holmik zsákmányolásra csábítják embereit. Amikor a szultán átlátta a helyzetet, úgy döntött, hogy testőrségével az előrenyomuló keresztesek hátába kerül, és szétszórja őket. Hunyadi nem hagyta cserben Kapisztránt, hanem lovasságát harcba vezetve biztosította visszavonulásukat a sáncokba.

Eközben Hunyadi gyalogosai, főleg azok, akik a harci szekereken már gyakorlatot sze reztek az ágyúk kezelésében, a sáncokban talált kis űrméretű ágyúkat a rájuk támadó törökök ellen fordították. Fergeteges tüzükkel visszaszorították a török lovasság többszöri ismételt roha mát is. Szilágyi parancsára a vár nagy űrméretű ágyúi is lőtték a török lovasság csoportjait, ha­talmas pusztítást okozva közöttük. Eközben mások a nehéz ostromlövegeket tették használhatat lanná azáltal, hogy a gyújtólyukakat beszegezték. Ezeket ugyanis nem használhatták a török el len, mivel a nehéz gerendaágyazatban (ládában) fekvő, több mázsás csövek a vár felé voltak irá nyozva. Megfordításukhoz különleges csigás emelőállvány kellett volna, és a gerendaágyazatot is át kellett volna építeni.

A szultán háromszor indított rohamot a sáncok ellen de hasztalanul. Végül már csak ab ban a 6.000 lovasban bizakodott, akik akkor tértek vissza a portyázásból, de hiába. Ekkor maga is megsebesült, testőrei eszméletlen állapotban vitték hátra. Az est közeledtével a törökök táborukat visszahagyva megkezdték az elvonulást. Hunyadi, miután az ostromágyúkat beszögeztette, s a sáncokban talált eszközöket és készleteket felgyújtatta, visszavonult a várba.

A győzelem

Július 23-án reggel az elhagyott török tábor képe fogadta a győzteseket. A szultán serege ekkor már úton volt Szófia felé, ahol sikerült rendbe szedni a megvert hadat. "...ő, aki sok kürt és sok dob hangjának kíséretében nagyon is vidáman jött, szomorúan, az új csendjének leple alatt, gyalázatosan futott el" - írta a szultánról Thuróczy János krónikája.

Ilyen méretű győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett, s legközelebb is csak Bécs 1529., majd 683. évi ostrománál fordult elő hasonló.

comments powered by Disqus