Milványi Cseszneky Miklós: „Élj sugárzóan mint a Nap”
Don Cupitt és a szoláris etika
Don Cupitt, a híres-hirhedt radikális anglikán teológus és filozófus, egyike posztmodern és posztkeresztény korunk legeredetibb gondolkodóinak. Cupitt leginkább a Hit Tengere (Sea of Faith) mozgalom alapítójaként és a vallási nonrealizmus szellemi atyjaként ismert.
Mind a hagyományos vallások, mind a tradicionális hittételeket egyre inkább megkérdőjelező természettudomány világfelfogását évszázadokon át alapvetően a dogmatikus realizmus határozta meg. Ebben a világképben az euklideszi geometria, az arisztotelészi logika vagy Newton törvényei az objektív valóság részeként jelentek meg. Feltételeztük, hogy létezik egy az emberi nyelvtől, megértéstől független világegyetem, s a tudomány feladata ennek az objetktíve létező realitásnak a leírása, törvényszerűségeinek feltárása. A realista tudományos paradigmához hasonló volt a vallások – különösen a kereszténység - világértelmezése is: Létezik egy öröktől való abszolút világ ’fent’ és egy időleges teremtett világ ’lent’, s ezt a kozmikus rendet csak az egyedüli igaz vallás képes leírni és értelmezni. Mivel az ember a ’fent’ székelő Isten teremtménye, elméje képes az istenség által előzetesen meghatározott, tőlünk függetlenül létező s örökérvényű kozmikus és erkölcsi rend belátására.
Kant óta azonban egyre inkább tudatosul bennünk, hogy tudásunk és világértelmezésünk pusztán emberi, s túlságosan meghatározott előfeltevéseink és különösen a gondolataink megfogalmazására és az objektívnek feltételezett külső valóság leírására használt nyelv által. Don Cupitt olyannyira hangsúlyozza a nyelv szerepét, hogy következtetése szerint nem beszélhetünk A VILÁG-ról, csupán a szemiotikai korlátok közé szorított MI VILÁGUNK-ról.
A nonrealista megközelítés által objektivitásától megfosztott világunkban azonban az évezredes tradíción nyugvó morális rend is ingataggá válik, s bárhová fordulunk, megkérdőjelezhetetlen mércék helyett csak emberi esetlegességet találunk. Don Cupitt válasza a morál önkényessége által gerjesztett nihilizmus problémájára a szoláris etika meghirdetése, melyet legátfogóbban az 1995-ben megjelent Solar Ethics című könyvében ismertetett. A fényét korlátlanul kiárasztó, ám ezzel önmagát felemésztő Nap, mint az emberi lét és önkifejezés szimbóluma, talán leginkább halvány nietzschei árnyakkal átszőtt expresszionista festményhez hasonlítható.
„Áraszd ki önmagad szemeiden keresztül a világba, ahogy egy festő teszi. Érezd, ahogy világ-energiák forrásként törnek felszínre, hogy támogassanak, s viszonzásként belőled szállnak a szavak, hogy alakítsák, szervezzék, tudatossá tegyék s megszépítsék a világot, melyet megtapasztalsz. Pillanatról pillanatra, alkotó tevékenységünk révén, a világegyetem kiárad, s így válik széppé és teljessé.”
„A Nap nem lát okot arra, hogy elnézést kérjen, amiért ennyire megjeleníti önmagát; hisz’ nem egyéb, mint önmaga kiáradó önkifejezése. Egy remek show. A Napnak nincs belső valója; vagyis nincs belsőleg alávetve valami láthatatlan tekintélynek. A morális elvárásokat nem úgy éli meg, mint valamit, ami különbözik tőle és önnön aktivitásától. Nem ragadja magával sem szorongás, sem neheztelés: csak és kizárólag önléte igenlése. Teljes összhangban van önmegnyilvánulásának örömteli, spontán folyamatával – és mi rossz van ebben? Az erőteljes morális igény napjainkban pontosan ilyen, önkifejezésen alapuló etika keresésére ösztönöz.”
A könyvecske teljesen új megvilágításba helyezi a morálfilozófia hagyományos problémáit, és egészen eredeti, szoláris perspektívában értelmezi át érték és valóság, transzcendencia és immanencia, élet és halál kérdéskörét. Don Cupitt expresszionista etikája talán különös, talán vitára ingerlő, de kétségtelenül autentikus, s oly módon keres válaszokat erkölcsi és egzisztenciális kérdéseinkre, ahogy azokat a modernitás utáni kor gyermekei felteszik, mindennapjaikban megélik.
Cupitt, Don: Solar Ethics, SCM Press, London, 1995., 96 p.
Milványi Cseszneky Miklós
comments powered by Disqus