Józsa Lajos: A hit embere
Textus: Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.Zsid. 10, 38-39.
Kedves keresztény Testvéreim!
Magunk mögött hagytunk ismét egy esztendőt, de annak gondjai és megoldásra váró feladatai velünk maradtak, sötét árnyként kísérnek bennünket. Úgy tűnik, hogy meg kell tanulnunk átugrani "saját árnyékunkat" is! Bevallom, hogy ez roppant nehéz tornagyakorlatnak ígérkezik. Egyelőre, meggyőződésem, hogy továbbra is legjobb útitársunk a hit marad, mert csak ez adhat elég erőt a mindennapi küzdelmeinkhez.
Addig is hangsúlyozni szeretném, újesztendő első vasárnapján, hogy a keresztény ember, a hit embere, ezért minden élethelyzetben bizakodó életszemléletű kell maradjon, hinnie kell a dolgok kedvező alakulásában és jóra fordulásában. Nem lehet folyton panaszkodó, zsörtölődő, békétlenkedő, avagy éppen zúgolódó. Életének középpontjában Istennek kell állnia és nem a megbénító félelemnek és szorongásnak. A keresztény ember lelkébe nem fészkelheti be magát az életből való keserű kiábrándulás, csüggedés, avagy éppen lemondás.
Szeretném, ha nyitott lélekre találna a bibliai buzdítás: "Az én igaz emberem pedig hitből fog élni..." Vajon miért lényeges figyelmeztetés ez? Meggyőződésem szerint azért, mert a hitnek és az igazságosságnak egy úton kell járniuk. Az igaz embernek hitből kell élnie és a hit emberének az igazságosság követelményéhez, kell igazodnia és ragaszkodnia. Az igaz ember nem pártolhat el Istentől, mert az igazság megismerésének forrásául elsősorban Isten törvénye szolgál. Az igaz ember megbízható, szavai hitelt érdemlőek, igy építeni lehet rájuk.
A Zsidókhoz irt levél szerzője tudatában volt annak, hogy a mózesi törvények értelmében igaz embernek az bizonyult, aki betöltötte a törvényt. Mégsem a törvényre hívja fel a figyelmet, hanem a hitre. Vajon miért? Azért, mert a mózesi törvények egyedül üdvözítő voltát valló zsidók életébe befészkelte magát a törvény betöltéséből fakadó önelégültség és önteltség. Sőt ami ennél is rosszabb volt, a farizeizmus, mely a vallási törvények látszólagos, formális megtartásában nyilvánult meg. Istennel pedig összeegyeztethetetlen mind a felfuvalkodott lélek mind a tettetett vallásosság. Jézus a legkíméletlenebbül bírálta ezeket. Az őszinte hit nem engedi, hogy befészkelje magát életünkbe a hivalkodó- és tüntető-, valamint a megjátszott, tetetett és színlelt vallásosság.
Milyennek kell lennie az autentikus hitnek, amelyből élni lehet?
1. Mindenekelőtt Istenből táplálkozónak és élőnek kell lennie!
Az igaz ember tudja, hogy a nálánál nagyobb valóságnak - Isten valóságának-elfogadása és az övénél különb igazságnak, - Isten igazságának-elfogadása nem kisebbé, hanem ellenkezőleg nagyobbá teszi őt!
2. Szüntelenül jobbra és többre ösztönzőnek kell lennie, mert alacsony követelményekhez nem lehet felnőni!
3. Meg kell, tanítson önmagunkban is bízni, hogy tekintsük magunkat olyanoknak, amilyenek képességeink alapján lehetnénk, mert sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondolnánk!
4. Soha nem lehet fanatizmustól fűtött, bigott, a türelmetlenségtől "bűzlő" hit, hanem türelmes, mások hitére is tekintettel lévő, a másságot elfogadni segítő kell, legyen. Milyen szomorú, hogy a legtöbb ember hite csupán a másik felekezet gyűlöletére elég, de szeretetére már kevés! A felekezetieskedő hit nem szolgálja Isten országát. Józanítsanak ki minden felekezetieskedőt az alábbi gondolatok: "Sokan vannak lelkes és harcos katólikusok, protestánsok, izraeliták, kik Istent csak félig-meddig hiszik, és vallásuk dogmáiban egyáltalán nem tudnak hinni, mindamellett ökölre mennek felekezetükért. A mozdonyból csak a kazánt vállalják, mely robbanékony, de a kerekeket nem, melyekkel járni lehet."(Weöres Sándor).
5. Az autentikus hitnek nemcsak Istenre kell tekintettel lennie, hanem Isten gyermekére, az emberre, a felebarátra is! Meg kell, tanítson mindenekelőtt szeretni, mert Isten szeretete nem kizárja embertársunk szeretetét, hanem egyenesen kötelezővé teszi azt számunkra! Hamisnak tűnik minden önigazoló és önáltató Istenszeretet mely, kirekeszti a felebarátot!
6. A hitelt érdemlő hit nem a gondolkodásról leszoktató, elcsépelt terminusokat szajkózó, sematizáló, egy kaptafára húzó, mindenkire kötelező módon érvényes hit kell legyen, hanem gondolkodásra ösztökélő, az egyéni állásfoglalásnak is helyet adó kell legyen.
7. Meg kell, tanítson embertársainkban is bízni, mert a hit és a bizalom egy "anyaméhben"fogant ikertestvérek, melyek egymás nélkül értelmetlenek.
8. A valódi hit nemcsak földi életünk irányítója kell, legyen, hanem túl kell, mutasson ezen, és meg kell, ajándékozzon az örökélet hitével is. Meg kell, szabadítson végességünk nyomasztó érzésétől, és hozzá kell, járuljon egy földi életünkön túlmutató reménységkép kialakításához, megragadásához. Egyik költőnk megfogalmazásában: "Pálmánkért a hit menny felé utalva / Nem lenne csak sírunkig kalauz? / A vágy jobbat lel, mert jobbat keres!"(Tompa Mihály: Halottak emlékezete).
9. Ez a hit meg kell tanítson az összefogásra is, mert az azonos irányba tartó, összetartozásukat érző emberek könnyebben és gyorsabban célhoz érnek, mert egymást tolják előre. Hadd szemléltessen ezt egy érdekes és tanulságos felismeréssel: "A téli szálláshelyükre tartó vadludak mindig egy kötelékben, ék alakban repülnek. Nem nehéz rájönnünk, hogy miért. Azért, mert az egyes madarak szárnycsapásai felhajtó erőt gerjesztenek nyomukban haladó társuk röptéhez. Az ékalak következtében a madárkötelék legalább 71 százalékkal nagyobb távolságra juthat el, mint külön-külön. Azonban, ha egy madár kitér az alakzatból hirtelen megérzi a légellenállást és siet visszaigazodni. Amikor az élen haladó elfárad, helyet cserél egy társával, aki átveszi a vezetést. Az ékben hátul haladók kiáltozva bátorítják az élen repülőket, hogy ne lankadjanak. Végül, ha valamelyiküket elfogja a rosszullét, vagy lövés éri és kihull a sorból, két társa vele együtt kiválik, és követi, hogy segítséget és védelmet nyújtson neki. Vele maradnak addig, amíg visszanyeri röpképességét, vagy elpusztul, és csakis azután indulnak tovább saját csapatukkal, esetleg egy másikhoz csatlakozva erednek övéik nyomába." Rá vagyunk utalva az összefogásra, mert igy sokkal könnyebb végezni a kimerítő feladatokat, mint külön-külön, és előnyösebb is!
Kedves Testvéreim!
A felolvasott bibliai versek arra is ráirányítják figyelmünket, hogy a hit emberének nem szabad meghátrálnia, mert Isten nem gyönyörködik a meghátráló vagy visszakozó magatartásban. Tudjuk, hogy az élet nem kényeztet bennünket. De bármit hozzon a jövő, szembe kell néznünk vele és a hit emberéhez méltó elszántsággal, és bátorsággal kell küzdenünk.
Julis Caesar a nagy hadvezér rendíthetetlen elszántságára van szükségünk ma is. Isten az övéhez hasonló bátor kiállást és elszántságot vár tőlünk is. A történet szerint a nagy hadvezér egy alkalommal áthajózott légiójával a La Manche csatornán, és megérkezett Galliából a mai Anglia területére. Miután partra szálltak, katonái szeme láttára felgyújtotta azokat a hajókat, amelyeken átszelték a csatornát. Az ellenség földjén, a szárazföldtől végképp elszakítva, a meghátrálás utolsó lehetőségétől is megfosztva egyetlen választásuk maradt: az előrenyomulás, a hódítás. És pontosan ezt tették. Ebben a szellemben cselekedett a halhatatlan Caesar.(Dale Carnegie).
A hit emberének is tűzbe kell vetnie a pesszimizmus legapróbb morzsáját is, és fel kell égetnie minden "hidat" maga mögött, mely a meghátráláshoz, avagy a megfutamodáshoz utat teremthet.
Azonban a hit embere számára nem csak a győzelem fontos, hanem annak mikéntje is! Nem folytathatunk nemtelen harcot. Nem folyamodhatunk tisztességtelen eszközökhöz, csak azért, hogy mindenáron győzhessünk, mert a győzelemhez való görcsös ragaszkodás, gátlástalanokká, lelketlenekké és csörtetőkké tehet. A győzelem keveset ér, ha nem az igazságosság követelménye szerint történik.
Keresztény Testvéreim!
Előttünk áll egy újesztendő új lehetőségeivel. Nem bolyonghatunk céltalanul. Nem rögtönözhetjük napról-napra életünket. Nem bízhatjuk életünk alakulását a vak véletlenre. Ne felejtsük el, hogy csak "az a hajós talál kedvező szelet, aki tudja, milyen irányba tart". Mi kell irányt, szabjunk életünknek. Legtöbbször rajtunk múlik minden. A környezet állandó vádolása, az önfelmentő okok keresése szolgálhat ideig-óráig mentségünkre, de nem életre szólóan. Nem hibáztathatunk mindig másokat, avagy a rendszert életünk vak vágányra jutásáért. Lássuk be, hogy legtöbbször mi hibázunk. Mi voltunk könnyelműek, belőlünk hiányzott az önfegyelem, az akaraterő, az elszántság, és a kitartás. Vessünk számot önmagunkkal minél előbb. "Az önismeret akkor is nagy áldás, ha csupán korlátainkra tanít meg"(Németh László). Azonban azt is tudnunk kell, hogy "Aki belép a ringbe, az ne csodálkozzék, hogy néha állon is vágják. A vereség azonban átmeneti dolog" (Steinbeck).Vállalnunk kell ezeket is, ha kell. Egy néhány kudarc miatt, azonban nem kell végképp lemondani a sikerről. Aki hittel küzd, az előbb vagy utóbb győzni is fog. "Ne legyünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk". Ámen.
Józsa István Lajos
Kökös, 2004. január. 10. comments powered by Disqus