Unitárius Egyházunk

In memoriam Dávid Ferenc

Léta Sándor:

Dávid Ferenc emlékbeszéd
2003. november 16-án.
Textus: 1Kor 3,10-11: mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá tovább. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.

Húsz évig becsülettel szolgálván a hazámat,
Jellemem ismeretes a fejedelem előtt.
Gyűlölt bűnömül azt róják fel, hogyha kutatnád,
Hogy három helyett vallom az egy Igazat.

Istenfélelem így lett „bűnné”, mert sose mertem
Többre felosztani azt, aki örökre csak egy-
Három részre tagolni fel azt, kit senki sem oszthat,
Azt, aki mindig egész: tiltja örökre hitem.
Mennyei szózata szentül megtiltotta a végest
Összekeverni az ég isteni dolgaival.
A született fiút én nem mértem a Nemszületetthez,
Aki magának elég; senki sem éri fel őt.
S mert nem vallom a tévelyedést, ez volt a parancsuk:

Tartsam titkon, amit józan eszem szava mond-
És mit rég a Sabellius ostoba szája kimondott,
Azt a hazug dogmát én sohasem követem-,
Mert szégyelltem a Szűz méhébe bezárni az Istent,
Kit befogadni az ég végtelen űrje se bír-
S nem hiszem azt, hogy az Isten az éhségtől vagy a szomjtól
Mint fiú sírva kiált, és hogy az arca tejes,
Nem hiszem én, hogy fájdalmában reszket az Isten,
És hogy olyan szörnyen ölte meg őt a halál-

Szégyen lenne, ha hivő nyelvemet ily mocsok érné,
S hogyha beszennyezné lelkem a hitbeli bűn;
Csak igazat szóltam, a hazug misztériumoknak
Ellene voltam: e „bűn” hozta reám bajomat.
Éppen ezért lett börtöni éj a jutalmam, ezen majd
Ámul a kései kor, hogyha igaz hite lesz.
Jaj, mikor ér már véget a vakság és a hazugság,
Észbeli tévelyedés és üres babona?
S újra mikor jut az emberiség el az egyszerű hithez,

Hogy nem három urat, újra csak egyet imád ?


( Tóth István: Múzsák fellegvára /A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája/.
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977)

A fenti sorokat Dávid Ferenc, unitárius egyházalapítónk és első püspökünk a dévai várbörtönben írta.
Emlékezzünk e novemberi vasárnapon testvéreim, Dávid Ferenc egyházalapítónk és első püspökünkre.

Miről is szól az ő története?


Képzeljük el, hogy egy épület erőssége nagy mértékben függ az alap szilárdságától. Minél erősebb az alap annál tartósabb az építmény! Vagy: Alapja – átvitt értelemben – mindennek van: egy embert csak jól megalapozott, bizonyítható vádak alapján lehet elítélni. Bármilyen gazdasági kezdeményezés kudarcba fullad, ha hiányzik a kezdéshez szükséges pénzalap. A lelki, vallásos életben is szükség van alapra.
A felolvasott bibliai versek erről beszélnek. Egy alapról, melyre az apostolok , egyházalapítók építették fel a saját hittanaikat, egyházukat. Ez az alap mindeniknél Jézus tanítása.

Ezen áll a keresztény egyház épülete! Csak ezen az alapon épülhet a hívő lélek Isten templomává. És mondjuk, ha az alapozás jó volt, akkor az épületnek is szilárdnak kell lennie. Ha az alap időtálló, márpedig eddig azt senki meg nem ingatta, a ház is tartós kellene legyen.

Csakhogy a keresztény egyház történetében nem épp így alakultak a dolgok. Az apostol szavaiból indulva ki: erre az alapra más épít. Az első keresztények a jézusi alapon építették tovább az egyházat, sokszor áldozatok árán is a jézusi szellemben. A hatalomra jutott utódok azonban lassan hamis, kitalált tanítások tégláit kezdték reá rakni. Igy rakódott rá a tiszta jézusi eszmékre a különböző dogmák és tévhitek halmaza. A végén a fal lett a fontos és nem az alap; Jézus istenítése, imádása. Nem az Isten és ember iránti szeretet, amely Jézus tanításának legfontosabb része.

Az igazságot nem lehet véka alá rejteni, előbb utóbb világosság derül mindenre. Igy történt ez a jézusi alappal és a rá épített épülettel is. Hiába takarta el a hamis eszmék fala az alapot, egyszer csak eljött az ideje, hogy a vakhit épülete összeomoljon s újra felragyogjon a tiszta jézusi eszmék fénye.
A reformátorok rendre mind levettek egy – egy sor téglát a falból, de nem volt merszük teljesen lebontani azt.


A reformátorok a régi tant még csak revisio alá sem vették. (Harnack)
A reformátorok az ó-katúolikus dogmák és föltevések közül sok olyat megtartottak, a melyek nem voltak összhangban alapgondolataikkal. (Loofs.) Ha az evangélium a törvény végét, úgy a reformáció a dogmák megszűnését jelenti (Harnack).

Ezzel egyenlő értékű és a mai kor fölfogásával összehangzó Dávid Ferencnek az a gondolata, hogy a hitnek olyannak kell lenni, a melyet az egyszerű nép is megért és megtarthat. Ezért helyeselte pl. az úrvacsorának két szín alatti kiosztását, mert így nemcsak a papok, hanem a hívek is részeúsülhettek belőle. Ezért követelte minden emberi találmány elveútését, hogy az Isten és az ő fia a Jézus uralkodjék a szívekben.

Idáig csak Dávid Ferenc jutott el. Az épületet az alapig bontotta le. Ez volt a bűne. És mint bölcs építőmester Ă a tiszta jézusi alapra építette egyházát, vigyázva hogy az alaptól ne térjenek el a falak.
Jézussal együtt vallást tett az egy Istenről. Hitt egy szerető Atyában aki megbocsátó és türelmes. Jézust embernek, Isten fiának vallotta, aki ma is hív: kövess engem!

S mindezek ellenére ellenfelei újítónak, a vallás elferdítőjének és megrontójának vádolták. Hiába hangoztatta türelemmel, megértést remélve: hogy „…nincs a világnak semmi oka lázongani azok ellen, akik a különböző úton, módon eltemetett igazságot napfényre törekszenek hozni.” Hiába hangsúlyozta, hogy a hit Isten ajándéka, a hitéért senkit sem szabad bántani, elítélni. Ă maga lett ennek az áldozat.


A hagyomány szerint 1579. november 15.-én Dávid Ferenc töretlen hittel, a dévai vár börtönében, meghalt. Halálának körülményei és temetési helye ismeretlenek. (ki lehet bővíteni több életrajzi adattal)
Börtöne falára írta – a hagyomány szerint:
„Semmi erő soha nem tartja föl azt, aki igaz. Azt írtam s hittel hirdetem, amiket érzek: holtom után a hamis hit Babilonja ledűl.”
Ezek a történelmi tények emelik ki a Dávid Ferenc igazi érdemeit. Először is azt, hogy ő a kor követelményének megfelelően a dogmákat elvetette s azok helyébe az ismeretet állította, különösen a Biblián alapuló ismeretet. „Aki megismeri Istent, hiszen benne s hiszi azt is, hogy Isten gondot visel rá.”

Végrendeletét a századok igazolták, de azok érvényesüléséért még sokat kell nekünk küzdeni, késői utódoknak, építőknek. Ezért emlékezünk, hogy ne feledjünk, és az emlékezésen keresztül erőt merítsünk:

Dávid Ferenc vezérelve a szüntelen reformálás volt: „Akiket Isten Lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden hamis leleményét megvetvén, csak azon célra törekszik, hogy Isten dicsősége terjedjen, az egyház épüljön.”


(Reformáláson nem a szüntelen újítást, változtatást kell érteni, hanem felülvizsgálás, alkalmazkodás az adott körülményekhez, elvárásokhoz.)

Dávid bátorságot és legyőzhetetlen erőt abból merített, hogy reformációja isteni igazságot tartalmaz. Nem az újítási vágy, hanem a megismert igazsághoz való szilárd ragaszkodás jellemzi Dávid Ferencet.
Minden reformátort megbecsült, s ami jót munkájukban talált, megtartotta, de nem elégedett meg egyikük tanításával sem, mert azt látta, hogy „az emberi szerzésnek” egy némelyikét továbbra is megtartották.

Rá a szüntelen fejlődés, haladás volt a jellemző: gondoljunk arra, hogy ő is fokozatosan jutott el az egy Isten eszméig. Végig járta a reformáció útját: elfogadta és hirdette Luther tanait, de aztán megismerte Kálvin tanait és annak a követésére szegődött; hogy fokozatosan tisztuljon le benne az evangéliumok tiszta tanítása az „Egy Istenről, az Ő fiáról, a názáreti Jézusról és az ő tanításáról”. „Mert csak hiába gondolkodunk addig a Babilonnak elromlásáról, míg az egy tanítóval a Krisztussal és annak igéjével meg nem elégedünk. Az anyaszentegyházat az Isten beszédének kövéből kell felépíteni.”

Ehhez pedig az szükséges, hogy „A szent lélek által a hamisat az igaztól meg tudjuk különböztetni. Jézus megmondta, hogy a vigasztaló lélek mindeneket eszetekbe juttat. Isten mindenkinek ad annyi lelket, hogy megértse mi szükséges neki az idvességre.”

Az idvességnek és az igazságnak megértésére vezérel: „az Istennek igéje." Ha helyes az írás magyarázása, ha követjük tanításait, akkor megnyerjük idvességünket.


A magyar lélek gondolat-irányának, önálló életének, önbizalmának, függetlenségi hajlamának kedvezett Dávid azzal, hogy értelméhez fordult, a nyilvános vitatkozásokat a nép előtt tartotta s őket is belevonta a hitviták körébe. Ezzel az eljárással az egyszerű ember is nemcsak öntudatossá lett, hanem hitének apostolává. Így az elrejtett Isten élő Istenné, az elfogadott hit élő hitté lett. A külső forma helyébe lépett az elevenítő lélek. A cselekedet hatásában keresett titkos eredmény helyett prófétai lelkesedés és apostoli tűz működött a szívekben. Ez pedig gyorsan terjedt Kolozsváron túl Erdély falvaiban, az Aranyos, a két Homoród, a Nyikó és a Nyárád, az Olt és a Maros mentén, ahol az igazságra szomjúhozó lelkeket megérintette.

A megismerés alapja elkezdte az építést: Új ország, abban új igazság lészen és az igaz hit (a tiszta jézusi evangélium) fog uralkodni a szívekben. Az emberek szeretni fogják egymást, a békesség fog uralkodni közöttük, s a szeretet szelíd lehelete megenyhíti a megsebzett szíveket, s megvalósul az Isten országa itt e földön.

Ennek munkálásába fogott bele Dávid Ferenc, mutatva nekünk is a továbbépítés útját.

Mi késői Jézus követők és Dávid Ferenc hívek tartsuk meg amit elődeink ránk hagytak és ebben a szellemben építsünk tovább. Ámen!
comments powered by Disqus