Sztáray Zoltán: Számonkérés
Régi levelezésemet kapargatva kezem ügyébe kerültek azok a levélváltások, amelyeket annak idején - mert úgy tűnt, elérkezett az ideje - Göncz Árpáddal és Antall Józseffel követtem el az egykori recski kényszermunkások érdekében. Mindkettőt ismertem, mi több, Göncz még barátom is volt. Ám ő később mégis mellénk állt, ő avatta fel a későbbi Recski emlékoszlopot, emlékparkot.
Ebben az időben a zsidók kárpótlása már napirendben volt és említések történtek a Szovjetunióból hazaengedett katonákról is. (Kivétel a Tisza gátnál dolgoztatott törzstisztek esete, akiket az oroszok hazaengedtek, a magyarok a határon lefogtak.)
Ám semmiféle említés nem történt többek között arról, hogy valaha is létezett Recsk, jóllehet, már a rendszerváltás előtt elindítottam a Recski Szövetséget. Áttörés akkor történt, amikor nem különösebben barátságos levelet írtam a már miniszterelnök Antall Józsefnek, hogyha nem ismerik el Recsk egykori létezését, nemzetközi fórumokhoz fordulok és nyilvánosságra hozom a magyar kormány viselkedését, hallgatását. Ez az akcióm bevált, Antall József utasítást adott beosztottjainak, hogy a volt recski kényszermunkásoknak adjanak igazolást. Ezt az utasítást több, mint fél esztendeig beosztottjai szabotálták és csak még erőteljesebb fellépésemre sikerült ... a három és félesztendei sikertelen kisérletezés után megkapnunk személy szerint az igazolást. Ennek szabotálására volt még egy kísérlet, amikor az egyik - az igazolásokkal megbízott - kormányképviselő úgy akarta elintézni az ügyet, hogy a volt recskieknek adott volna valamilyen igazolást, ám nem említve, hogy kényszermunkások voltak Recsken. Ezt az igazolást visszaküldtem azzal, hogy nem ezt kértük.
Nos, időközben arra a következtetésre jutottam, hogy a részleges rendszerváltás idején a magyar kormány elismerte a zsidókkal történt szörnyűségeket, elismerte a hadifogságot, ám Recsk és a többi büntetőtábor létezését nem. Letagadhatatlan ok, az utóbbiakat nem a németek, nem az oroszok, hanem a magyarok követték el. És ezt elismerni?
Nem tudok arról, hogy a mindenkori magyar kormányok számon kérték volna azokat, akik bizonyíthatóan társadalomellenes akciókat követtek el évtizedek során. Némi kivétel az egykori kommunista vezetők, potentátok rövid ideig tartó bebörtönzése volt.
Említenem kell a magyar társadalom viselkedését is. Szabadulásunk után holmi páriáknak néztek bennünket. Örüljünk, hogy nem kell követ törnünk Recsken és jómagam a Dinamó gyárban éjszakai munkában esztergályozhatom az öntvényeket. Volt egyetemi társaim nem ismertek meg. Veres Péter, akit annak idején nekem sikerült az egyik katonai kórházba felvétetnem, hogy rendbe hozzák a fogát, kétszer is megszökött előlem a miniszteri hivatalában, hogy ne kelljen velem találkoznia.
Felejteni? Éjszaka a világ végén is a recski őreink rúgásaira ébredek.
comments powered by Disqus