Papp László: Egy elmulasztott alkalom az amerikai magyarokról
„Felmérést kellene készíteni az amerikai magyarok értékeiről, hogy azokat megőrízhessük “ - javasoltam több, mint tíz évvel ezelőtt az akkor még külön működő kulturális tárca államtitkárának. Megértették, elfogadták. (Tudomásom szerint anyagi keretet is biztosítottak a megvalósítás számára, amit aztán másra használtak fel.) Hiszen magyar templomokat zárnak be, vagy kerülnek idegen kézbe, magyar házak szünnek meg, magyar emberek halnak meg örökös nélkül, akik maradék vagyona az államra száll és százszámra kerülnek magyar könyvtárak, archív értékű dokumentumok kidobásra. Számításba kell venni azt is, hogy a nyugati magyarság nem csak elveszett és segítségre szoruló része a nemzetnek, hanem segítség forrása, a nemzet érdekeinek külképviselete is. Ehelyett az akkor még érdemben működő Magyarok Világszövetsége Nyugati Régiója részéről én adattam ki 1998 és 99-ben három „Történeti áttekintés és címtár” felmérést a VILÁG MAGYARSÁGA címmel. Ebben a sorozatban az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Amerika és Európa szerepelt, Ausztráliára már nem került sor. Ezek a kötetek megtalálhatók a nagyobb könyvtárakban, de nagyrészüket a Világszövetséget birtokbevevő új vezetés elsülyesztette valami pincében, vagy kidobta. Az amerikai címtárban akkor 133 magyar templomot, 25 apátságot és segélyegyletet, 20 iskolát, 7 cserkész intézményt, 27 cserkész csapatot, 280 egyesületet, 42 ujságot, folyóíratot, 9 rádióállomást és 9 magyar televíziót jegyeztünk fel. (Összesen 552 amerikai magyar szervezetet) Ezek közvetlen megkereséssel kerültek a jegyzékbe, hiszen az egyesületek legtöbbje nem rendelkezik állandó címmel, a mindenkor változó elnöknek kell írni, egyben kérve a változások visszajelzését a postától. Évente kell egy körlevelet kipostázni ahhoz, hogy valakinek naprakész címjegyzéke legyen.Az első kudarc után sem adtuk fel a kilincselést. Mint a Magyar Tudományos Akadémia Nyugati Magyar Tudományos Tanácsa tagjai Nagy Károlyyal együtt kértük az MTA, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Teleki Intézet és mindenki más segítségét egy ilyen felmérés elkészítésére. Végül sikerült a tervet elfogadtatni és 2005-ben elkészült az első vázlat, másfél évet adva a megvalósításra. Ebből a különböző átszervezések következtében több, mint 3 év lett, de végre ez év augusztusára a Magyar Külügyi Intézet gondozásában megjelent, és a szelterszi társadalomtudományi táborban bemutatták a felmérést tartalmazó könyvet. „BESZÉDBŐL VILÁG, elemzések, adatok amerikai magyarokról” a címe.
Talán igazságtalan lenne a munkát úgy jellemezni, hogy a hegyek vajúdása egeret szült, de az biztos, hogy a kiadvány csalódást okozott. Nem akarom Papp Z. Attila szerkesztő nehéz körülmények és megszorítások között elvégzett munkáját lebecsülni, de a tanulmány nem az, amit az amerikai magyarok elvártak, vagy a jövőben hasznosítani tudnának.
Czoch Gábor és Papp Z. Attila bevezetője után a könyv öt részből áll. Ezek értéke és hasznossága változó, ahogy arra még részletesen kitérek. Mindenesetre a bevezetőben megfogalmazott célt: „Az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarság meghatározó képviselői ... nyilvánvalóan azt is remélték, hogy fokozottabban felhívhatják a kormányzat figyelmét sajátos problémáikra,” nem érte el. Ha ezt az elvárást tekintjük az egész munka alapjának, érthető a kudarc. Sok mindent ki lehet olvasni a tanulmányból, de azt nem, hogy az miként ébresztené rá a mindenkori magyar kormányt az amerikai magyarok értékeinek megtartásával kapcsolatos felelősségére.
Hogy a sikeres részekkel kezdjük: Németh Szilvia fejezete a hétvégi magyar iskolák 2008-as helyzetéről ugyan csak öt iskola főbb jellemzőit vizsgálja, (Cleveland, New Brunswick, Boston, Sarasota és Los Angeles) de jó értékelést ad arról, hogy mik azok eredményei, nehézségei, problémái. Az amerikai magyar iskolák történetének rövid áttekintését -nagyon helyesen- olyan kiváló forrásmunkák alapján mutatja be Szilvia, mint Fejős Zoltánnak az 1890 és 1940 közötti időszakot elemző tanulmánya, valamint Kovács Éva 1996-ban készült felmérése. Ezután sem törekszik arra, hogy néhány példából általánosítson, ehelyett részletesen bemutatja azt az öt hétvégi-időszakos iskolát, amely közül négyet személyesen látogatott meg, míg egyet honlap és távbeszélgetés alapján ismert meg.
Az iskolák ( ahogy itt mindenütt) mind a szülők hihetetlen áldozatkészsége segítségével működnek és legfőbb céljuk a magyar nyelv és kultúra átadása a következő nemzedék tagjainak. A szülőknek a nagy távolságok miatt gyakorlatilag egy egész napjuk rámegy az iskolába való hozás-vivésre. A tanárok legtöbb esetben térítés nélkül áldozzák fel szabadidejüket a gyerekek oktatására. Az iskolafenntartók a tankönyveket, felszerelést maguk veszik meg és nem minden esetben sikerül térítésmentesen helyet kapniuk egy templomnál, vagy intézménynél. A magyarországi tankönyvek legtöbb esetben nem váltak be, mert nem a külföldi magyar diákok ismereteire építenek. Nagy nehezen sikerült az anyaországi vezetőket még 1976-ban, az Anyanyelvi Konferencia segítségével rávenni, hogy képzett tankönyvírókat küldjenek ki, akkor születtek elfogadható tankönyvek, amelyek még mindig használhatók. (Ugyanez időtájt a Louisiana-i Árpádhon is kapott magyar tanárokat vagy tíz évig, ez volt az utolsó intézményes magyar oktatástámogatás Amerikában.) A jól megírt fejezetnek csak egy szépséghibája van (hasonlóan a másik interjúk alapján írotthoz), hogy az idézetek jelzései sokszor hibásan mutatják az interjúalany kilétét. Ez, gondolom, a szerkesztés problémája, amikor az idézett szövegeket összekeverték.
A másik sikeresnek mondható fejezet Márton Jánostól az Egyesült Államokban működő magyar szervezetek, közösségek adatbázisának fontosabb jellemzőiről.
Az általa vizsgált adatbázis, amely az Országos Széchenyi Könyvtártól és a Magyar Távírati irodától származik, összesen 607 elemet tartalmaz. (Ez a könyv megjelenése óta 682-re bővült.) Ellenőrzéskor azonban kiderült, hogy 143 már nem volt megtalálható. Véleményem szerint,( hiszen sokat foglalkoztam az amerikai magyar szervezetek nyilvántartásával) ha valaki a megadott címeket felkeresi, azt fogja találni, hogy mindent egybevéve nincs ötszáznál több jó adat. (Az adatbázis nem volt elérhető a megadott MTA kisebbségkutató Intézetének honlapján: www.mtaki.hu, sem a kutatásban résztvevő romániai Omnibus Kft. honlapján: www.omnibus-srl.ro) A szervezetek háromnegyede : Ohio, California, New York, New Jersey, Florida, Pennsylvania és Illinois államban található. A legkorábbit 1886-ban alapították, a legnagyobbnak ítélt Amerikai Magyar Szövetség az idén ünnepli százéves fennállását. Az elemzés három kategóriában - helyi, köztes és országos hatáskörű - vizsgálta a szervezeteket és megállapítja, hogy legtöbbjük helyi hatáskörrel rendelkezik. Ezek főfeladata a baráti kapcsolatok fenntartása, egyben, főleg a magyar nemzeti ünnepek (1848,1956) alkalmával, a nemzet érzés és a magyar kultúra ápolása. A fejezet másik része a szervezetekhez kiküldött kérdőívek feldolgozása. A gondos statisztikai elemzés problémája, hogy a kitolt határidő ellenére az elküldött 350 kérdőívre csak 45 válasz érkezett vissza. Így az itteniek által nyilván ismert adatszerűségek mellett, az elemzésnek kevés gyakorlati haszna van.
Ehhez a részhez kapcsolódik Papp Z. Attila angolul is közölt fejezte “Az amerikai magyar szervezeti élet és identitások értelmezési lehetőségei” címmel, amely mintegy összefoglalója a kötet egészének. Megpróbál választ adni arra, hogy milyen a diaszporikus létezés kapcsolata önmagához és az elhagyott óhazához. A szakmai felkészültséggel megírt cikk végigvezet az amerikai diaszpóra csoportok különböző identitás-lehetőségein és vizsgálja azoknak az óhazához, valamint a befogadó államhoz való viszonyát. Megpróbálja csoportosítani az etnikailag zárt (csak magyarul működő), illetve nyitott (angol nyelvű és külső kapcsolatokkal rendelkező) szervezeteket. Nem érdemes azon fennakadni, hogy a csoportosítás minden szervezetet (pl. a sajtót) a megfelelő helyre teszi-e vagy, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia nem aktív szereplője az amerikai magyar életnek. A lényeg a diaszpóra és az asszimilációs folyamat tudományos értékelése.
A Pakot Levente által elkészített “A 2000. évi amerikai népszámlálás jellegzetességei és kihatása az amerikai magyarok számbavételére” című terjedelmes statisztikai feldolgozás végeredményében alig ad többet, mint amit Nagy Károly röviden összefoglalt a “Hány magyar él az Egyesült Államokban a XX. Század végén című cikkében. A 2000. évi népszámlálás 1 millió 398 ezer személyt mutat ki “magyar” vagy “ magyar és más” származásúnak. Ezek közül 904 ezer első, 494 ezer fő pedig második származásúként jelentkezik.
( 1990 és 2000 között a magyar származású népesség 11.6 %-al fogyott.) Az otthonában rendszeresen magyarul beszélők száma kevesebb mint tíz százalék,
( 111 ezer 320) és ők nagyrészt az újonnan érkezettek közül kerülnek ki. Megítélésem szerint az Amerikában magyarul tudók száma megközelíti a félmilliót. Minthogy a statisztikában közölt számok aránylag kevés válasz mintavételi felnövelésén alapulnak, főleg csak statisztikai arányosításra használhatók. A tételek részletes feldolgozása azonban alapja lehet majd további kutatásoknak az amerikai magyarok rétegződését és megoszlását tekintve.
A Tanulmány leginkább vitatható része, a címet adó terjedelmes fejezet, amely interjúk alapján kívánja bemutatni az amerikai magyarságot. Az esetlegesen kiválasztott interjúalanyok által kialakított szöveg inkább “szóbeszédből” összeállított világképet ad. Hosszan lehetne tárgyalni az írás tévedéseit, mind alaptételét tekintve (lehet-e egy ilyen kisszámú, nem jellemző csoport kiragadott idézeteit általánosítani), mind az itteni olvasó számára ellenérzést kiváltó megfogalmazást, (magyarkodás, a sajtóról lábjegyzetben közölt pletykák felsorolása, stb) valamint a kihagyásokat. (Magyar News, Nyugati Hírlevél, stb) Szinte elképzelhetetlen, hogy a szalagra vett beszélgetéseket szószerint közlik, belevéve az interjúalany nyögéseit is, anélkül, hogy az idézni kívánt szöveget átolvasásra elküldték volna a beszélőnek. Erre a rövid határidő sem mentség. Összefoglalásként elég azt megjegyezni, hogy enélkül a fejezet nélkül a tanulmány értékesebb lett volna, annak ellenére, hogy a felvetett témákkal érdemes lenne komolyabban foglalkozni. Éppen a közölt valótlanságok és nem igazolt állítások miatt, tudomásom szerint, a kiadó a könyvet levette a honlapjáról és a terjesztést leállította.
Meg kell még említeni, hogy név és tárgymutató nélkül, valamint az interjúalanyokat megjelölő számok összekeverése folytán a könyv egyrésze nehezen kezelhető.
comments powered by Disqus