Történelmünk

Papp László: Beszámoló az amerikai magyarokról

Hányan vagyunk?

Ha valaki az amerikai magyarokról beszél, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hányan is vannak az ottani nemzettársaink. Jóllehet a századforduló sokat idézett József Attila féle "Amerikába kitántorgott másfél millió" nagyjából ma is gyakran emlegetett adat, (bár az akkori kivándorlóknak egy tekintélyes része nem volt magyar nemzetiségû) egy bizonyos, hogy az amerikai magyarok száma évről évre csökken. A fogyás mértéke több mint évi egy százalék. Hogy a statisztika adatait idézzük: míg 1980-ban 1,776,900 USA-beli lakos jelentette magát magyar származásúnak, 1990-ben 1,582,300, 2000-ben már csak 1,401,000. A valós helyzetet azonban jobban jellemzi a népszámlálásnak arra a kérdésére adott válasza, hogy ezek közül hányan használják otthonukban rendszeresen a magyar nyelvet. Ez mindegyik felmérésnél a magyar származásúak kevesebb mint tíz százalékát teszi ki.(Nem szabad ezt a számot összetéveszteni azzal, hogy hányan tudnak, vagy "beszélnek" magyarul Amerikában. Erre nincs népszámlálási adat, de becslések szerint többszázezer amerikai tudhat valamennyire magyarul.) Amerikában a népszámlálási statisztika nem egészen tükrözi azt, hogy kit lehet egy bizonyos néphez tartozónak tekinteni . A bizonytalansági tényező azért jelenik meg, mert a kérdõív lehetövé teszi a vegyes házasságból származók számára két, vagy akár több õs (ancestry) megnevezését.

Kossányi Miklós, az Amerikai Magyar Szövetség elõzõ elnöke évekig azt próbálta bizonygatni, hogy ha a 20. század elején másfél milló volt a Magyarországról Amerikába kivándorlók száma (elfelejtkezve arról, hogy ezeknek csaknem fele nem volt etnikailag magyar, es a kivándorlóknak egynegyede még az elsõ világháború elõtt visszatért hazájába), akkor ma mintegy húsz millió magyarnak kellene itt élni a természetes szaporodás arányában. Mások szerényebben megelégednének mondjuk 6 és fél millió amerikai magyarral.

Számos próbálkozás történt arra, hogy pontosabb felmérés készüljön az amerikai magyarok valós számáról. Egy ilyen felmérés azonban gyakorlatilag lehetetlen feladat. Reálisabb lenne összegezni a magyar intézményeket. Erre történt is számos próbálkozás. Már az Antall kormány alatt a Washington-i nagykövetség összeállított egy címjegyzéket az amerikai magyar szervezetekrõl, amely tartalmazta az egyházak felsorolását is. A Magyar Távírati Iroda (MTI) éveken át könyvalakban terjesztett egy hasonló kimutatást, amely késõbb elektronikus kiadásban jelent meg. Utoljára 1996-ban kértek meg ennek az átnézésére, akkor a jegyzék 287 címet tartalmazott, amiben az egyesületek mellett a cserkészcsapatok és templomok is szerepeltek. Pontosabb felmérést mi készítettünk a Magyarok Világszövetsége Amerikai Tanácsa részérõl 1998-ban.

Az általam szerkesztett "A világ magyarsága" címû sorozat "Amerikai Egyesült Államok" kötete a következõ adatokat tartalmazta:
Magyar egyesületek, szervezetek - 285
Magyar templomok - 127 (görög katolikus 19, római katolikus 4o, református 5o, egyéb 18)
Magyar iskolák - 21
Cserkészcsapatok - 23
Magyar újságok, folyóíratok - 41
Rádióállomások -9
Magyar televízió programok - 7
Azóta nem történt hasonló kimutatás, bár a Magyar Tudományos Akadémia Nyugati Magyar Tudományos Tanácsa tervbe vette egy szakszerû felmérés elkészítését, de erre mindezideig nem került sor. Eddig még próbálkozás sem történt az egyre szaporodó magyar tárgyú elektronikus honlapok számbavételére.

Minõség, nem mennyiség

Kétségtelen, hogy a magyar bevándorlók számarányukon túl jelentõs mértékben járultak hozzá Amerika felvirágoztatásához. Mindenki elõtt ismeretes az Amerikában élt, vagy dolgozott számos tudós,
mûvész, karmester, zeneszerzõ , szinész és filmes neve,
tevékenysége. Tudunk Szilárd Leó szerepérõl az atomerõ hasznositása terén. Tudjuk, hogy Pulitzer József szervezésének köszönhetõ a Szabadság Szobor felállítása New York kikötõjében. Emlegetjük Teller Edét, Solti Györgyöt, vagy Hargitay Mariskát. De itt most nem a kimagasló teljesítményeikrõl van szó. Sokkal inkább az egyszerû, ismeretlen bevándorlókról, akik megteremtették azt a környezetet, amit "Magyar-Amerika" néven szoktunk emlegetni. Azokról, akik neveit az Ellis Island-i bevándorlási múzeumban sok esetben hibásan jegyezték fel, akik azonban ideérkezve megépítették a magyar templomokat, társas házakat, egyesületeket azokban az amerikai városokban, ahol megtelepedtek.

Szórványban

Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi ennek az amerikai magyar társadalomnak a mai képlete, egy szóval válaszolhatok: szórvány. Igaz, hogy bizonyos értelemben szoktunk "szigetek"-rõl is beszélni a nagyobb városokban található csoportok esetében, de ami az összetartást, szervezeti életet jellemzi, bizony a szórványosodás egyre inkább meghatározó. A szigetek közül talán még mindég a Cleveland-i a legerõsebb, ahol 8o-1oo gyerek jár magyar iskolába, több cserkészcsapat mûködik szép eredménnyel, komoly regõscsoport van. A cserkészbálon és a novemberi Magyar Találkozókon többszázan vesznek részt. A minden évben megrendezett cserkésznapon 25oo-3ooo-en vendég van jelen. Erõs a magyar közösség New Brunswick-ban, Los Angelesben is. A Connecticuti Magyar Kulturális Egyesület évi adománygyüjtõ vacsoráján is szép számmal jönnek össze a környékbeliek. Míg ezek az egyesületek általában magyar programokkal szerepelnek, nem ritka az angol nyelvû elõadások, konferenciák rendezése sem, mint például az Orvosszövetség, vagy a Tanáregyesület szimpóziumai.

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy egy reális kép felvázolása mellett elhallgatnám a valóban meglévõ pozitív munkát, különösen azt, amit a fiatalok csinálnak. Így például a Vigh Sándor által vezetett washingtoniak, vagy a nemrégen alakult Manhattan Hungarians csoport munkáját. A Magyar Baráti Közösség ITT-OTT nyári táborán is egyre több fiatal vesz részt. Ennek ellenére az általános képre mégis csak a szórvány állapot a jellemzõ .
Közhelyszerü, hogy a nemzeti érzés, az összetartozás õrzõje a "templom és az iskola". Hogy csak néhány jellemzõ adattal szolgáljak az amerikai magyar templomaink sorvadásáról: Az egyik legnagyobb református gyülekezet, a New York-i 82-ik utcában, 2004-ben háromszor annyit temetett, mint keresztelt. A 110 éves South Norwalk-i (Connecticut) templomban a vasárnapi angol nyelvû istentiszteleten 25-30-an vannak, a havonta egyszeri magyar nyelvûn talán nyolcan, a kilencedik a vendégként szolgáló lelkész, a "tizedik maga az Úr". A magyar jelleg elszürkülésére jellemzõ, hogy a gyülekezet néhány évvel ezlõtt nevét Hungarian Reformed Church-rõl Calvin Reformed Church-re változtatta. Minthogy többé nem tudnak eltartani egy papot, hetente egy-egy vendég lelkész szolgál az istentiszteleteken. Ez azt is jelenti, hogy nincs lelki gondozás, hívek látogatása, egyházszervezés.

A katolikus egyháznál talán még válságosabb a helyzet, hiszen ott a magyar áldozattal megépített templomok nem a hívek, hanem a püspökség tulajdonát képezik. Amikor a magyar pap meghal, vagy nyugalomba vonul, spanyol, olasz vagy ír kézbe kerül a gyülekezet gondozása. Rövidesen legfeljebb a szines üvegablakok, esetleg a névadó szent neve utal a magyar eredetre.

Az egyházaknál a probléma egyrészt a paphiány, másrészt a kétnyelvûség. Többen javasoltuk már, hogy a megoldást a zsidó szertartások mintája alapján lehetne keresni. Ott az angol nyelvû szertartásban mindíg jelen van héber ének és ima. Talán a magyar templomokban is kár erõltetni az egyre néptelenebb magyar nyelvû szertartást, mialatt a többség egyre jobban elszokik a magyar szótól. Ha ott is keveredne a nyelv és mindenütt megmaradnának az angol prédikáció mellett a magyar zsoltárok és imák, a másod-harmad generáció is rászokna az õsök nyelvére. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan talán megbotránkoznak az angol nyelvhasználat melletti érvelésemen, de jobb ha leszámolunk azzal, hogy a jövõben sokan "angolul lesznek magyarok" Amerikában. Végtére is, ahogy azt már ismételten hangsúlyoztam, " szivében él a nemzet".

A magyar egyesületek általában jobb lábon állnak, mint az egyházak. Azok elsõsorban szórakozásra és olyan kulturális programokra rendezkedtek be, ahol a tagok és vendégek jól érzik magukat, és nem kérdés az, hogy melyik nyelvet használják. Mindíg azt, ami számukra a legkönnyebb és amelyik a vegyes házasságban élõknek, vagy gyerekeiknek sem okoz gondot. Ez a kötetlenség ad lehetõséget arra, hogy a rendezvényekre olyanokat is meghívjanak, akik nem csak magyarul tudnak.

A hétvégi magyar iskolák fenntartása egyre nagyobb nehézségekkel jár. Ritka az, amikor egy pár lelkes szülõ áldozatvállalása eredményeként új iskola nyílik, mint például nemrégen Bostonban. Inkább az évek óta müködõk elsorvadásáról beszélhetünk. Míg az 198o-as felmérés negyven hétvégi iskolát tartott számon, ma kevesebb mint 30-ról tudunk. Nem csoda, hiszen a helyi szétszórtság következtében sokan másfél-két órát autóznak, hogy a magyar istentiszteletre eljussanak, vagy egész napot feláldozva hozzák-viszik gyermeküket a magyar iskolába, összejövetelre.

Örömteli ellenpélda a cserkészet, amelyik nemcsak megmaradt az évek során, de erõsödik és neveli az amerikai (és általában a többi "nyugati" ország) jövõ nemzedéke külországbeli magyar értelmiségét. A felnövõ vezetõk számára minden évben magyarországi túrákat szerveznek, néhány középiskolai diáknak pedig egy éves tanulási lehetõséget biztosítanak magyarországi középiskolákban.

Köszönet illeti az Oktatási Minisztériumot is, amely évente 30 ösztöndíjat ad 18 éven felüli nyugati fiataloknak, akik a Balassi Bálint Intézetben egy évig tanulhatnak. Ennek a programnak a szervezését a Külföldi Magyar Cserkészszövetség intézi és részt kapnak ebben amerikaiak is.

Áldozatvállalás

A magyar közösségek sorvadása nemcsak az elöregedés, a népesedés változásának a következménye. Sajnos az áldozatkészség hiánya legalább annyira okozója a bajoknak. Minden szervezeti vezetõ megtapasztalta, hogy mennyivel könnyebb kárpátaljai testvérek támogatására, vagy magyarországi árvízkárosultak számára pénzt gyüjteni, mint az itteni intézmények erõsitésére, fenntartására. Van az amerikai magyarok között több tucat olyan tehetõs személy, aki "mellényzsebbõl" fedezni tudná az amerikai magyar intézmények fenntartását. Nem csak Soros Györgyre, a repülõ múzeumra 6o milliót adakozó Udvar-Házi Istvánra, a Microsoft Simonyi Károlyára, Gróf (Grove) Andrásra aki 1998-ban a Time Magazin év embere volt, Péterffy Tamásra vagy hasonló multimilliomosra kell gondolni, vannak sokan mások is akik sokat tehetnének, de érdeklõdésük nem a magyar értékek megtartása felé irányul.
( Külön tanulmányt igényelne megmagyarázni ennek az okát) Viszont örömmel lehet említeni a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítványt, amely Molnár Ágoston szívós munkája következményeként most ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját és tervezi székházának, múzeumának bõvítését. Ritka az olyan áldozatos magyar, mint Bitó László professzor, aki találmányának jövedelmébõl letette az elsõ millió dollárt a Columbia Egyetem Deák Istvánról elnevezett magyar tanszékének megalapítására. Viszont a további adakozás bizony nehezen megy elõre.

Nem mondható el sok jó a Magyar Köztársaság támogatásáról sem, amikor a magyar kultúra és felsõ oktatás erõsítésérõl beszélünk Amerikában. A két másik egyetemi tanszék (Rutgers és Bloomington) fenntartásához való hozzájárulás sincs hosszútávon biztosítva, és a pár éve létesített New York-i Magyar Kulturális Intézet anyagi és szervezeti megalapozottsága is elég gyenge lábon áll.

Míg a két háború között mind a magyar egyházak, mind a magyar állam hathatósan támogatta a tengerentúli magyarokat, ma ezt alig mondhatjuk el. Mi meg irígykedve nézhetjük a zsidó, görög, örmény és más itteni közösségek önfenntartó áldozatát, munkáját. Sajnos a Nagykövetség kultúrattaséjának a munkája is teljesen láthatatlan a magyar közösségek számára.

Magyarságszolgálat

Ha gyengült is az évek során az amerikai magyarok szervezeteinek hatékonysága, még mindég számítani lehet rájuk az egész magyarság kül- és érdekképviselete terén. Bár nincs, és valószinüleg reménytelen várni, hogy legyen egységes amerikai magyar nemzeti képviselet, több formális és informális szervezet, intézmény és egyén végez fontos feladatot itt mind az anyaország, mind a környezõ államokban élõ nemzet-testvérek érdekében amikor angolul, a politika megfelelõ fórumain hangot ad a magyar népet érintõ problémáknak. Elmondhatjuk azt is, hogy a magyar kultúra közvetítése is részévé vált az itt élõ kétkultúrálú, kétnyelvû magyarok számos küldetéstudatos tagja életének.

Az Emberjogi Alapítvány, a Koalíció, a Lobby csoportok, az angol nyelvû magyarság-ismertetõ könyveket kiadók, ( Király Béla, Pásztor Péter, Magyaródi Szabolcs, Simon András) a magyar irodalmat angol fordításban megjelentetõ szerzõk (Makkay Ádám, Sziklay Andor) felmérhetetlen szolgálatot végeztek, és végeznek az egész nemzet érdekében.

Múltunk emlékei

Budai Parmenius István volt az elsõ magyar, aki az elsõ telepesekkel együtt lépett Amerika földjére 1583-ban. Neki állított maradandó emléket Prá Dezsõ az 56-os Diákszövetségbõl felnõtt Buffalo környéki Öregdiák Szervezet nevében. Kováts Mihály és a Függetlenségi Háború néhány neves magyarja után a következõ nagyobb bevándorlás az 1849-es "Kossuth emigráció" telepesei nevéhez fûzõdik, akiknek leszármazottait Sztáray Zoltán kereste fel Iowának, õt a Bodrog lankáira emlékeztetõ tájain. Ott álmodta meg azt az emléktáblát, amelynek a felállításával az amerikai magyarok máig adósak: "Itt állott New Buda, ahol az 1848-49-es magyar szabadságharc menekültjeinek egy tekintélyes része talált magának második otthont". Iowa -ban viszont a Kossuthról elnevezett megye székhelyén a város elõljárói négy éve avatták fel a névadó szobrát.

Sajnos New Buda igen rövid életû volt, a következõ hullámmal érkezõ Árpádhon telepeseinek eredeti otthonát viszont szép emléktábla hírdeti, ahol a régi magyar iskola muzeummá való helyreállítását nem régen Bika Julianna olyan kiváló elõadásban ismertette. Férje, Dr. Gergátz István, a New Orleans-i tiszteletbeli konzul, aki minden téren támogatja az árpádhoniakat, már a saját sirhelyét is kijelölte az ottani katolikus temetõben.

A századforduló nagy kivándorlási hullámáról már esett szó. Akkor épültek az itteni magyar templomok, közösségi házak, alakult meg a testvérsegítõ egyesületek, társaságok nagyrésze. Ezek emlékeit az Amerikai Magyar Alapítvány igyekszik összegyüjtve megõrízni, de szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a templomok, otthonok falán található fényképek legtöbbször nem jelzik, nem tudatják a szereplõk neveit, sõt gyakran az évszámot sem. Így vész el a magyar múlt emlékezete is. Többször kilincseltünk mind az itteni szervezeteknél, mind a nemzeti kulturális örökséget megtartani hívatott minisztériumnál egy átfogó archívum- õrzõ program érdekében, minden látható siker nélkül. Persze, azért adjunk elismerést azoknak, akik valóban tesznek is valamit ezen a téren. Említsük a Szegedi Könyvtárat, amely a Vasváry hagyatékot kezeli, a lakitelki Emigrációs Gyüjteményt, a sárospataki Kollégium emigrációs anyagát, a Református Egyesület Ligonier-i archivumát, a Széchenyi Könyvtárat és még néhány magánjellegû intézményt, természetesen idesorolva a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítvány archivumának egyre gyarapodó gyüjteményét is.

Hálával és elismeréssel kell adóznunk az amerikai magyat történelem krónikásainak is. Így Tezla Albertnak, aki írástudatlan paraszt szülõk gyermekeként nõtt fel, hogy jeles amerikai tudóssá küzdje fel magát. Pásztor Árpád 1922-ben, Kende Péter 1927-ben, Lengyel Emil 1948-ban, Puskás Julianna 1982-ben irt nagyobb szabású ismertetést. Bakó Elemér. Balassa József, Póka-Piuny Aladár, Jósika-Hercegh Imre írásai, Fejõs Zoltán kitûnõ kötete a Chigago-i magyarokról és nem utolsó sorban Várdy Bélának a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által négy évvel ezelõtt kiadott hatalmas "Magyarok az Újvilágban" cím munkája hûen ismerteti az évszázadok alatt elért eredményeket, amit az újvilág magyarjai itt elértek. Habár sok ellenérzést váltott ki az "átkos" idõk Világszövetségének "hazacsalogató" folyóírata, a hetvenes-nyolcvanas években az egykori kivándorlók történeteit közzétevõ kiadványai sok értékes írást, vallomást tartalmaztak. Borbándi Gyula két nyugati magyarokkal foglalkozó kötete (A magyar emigráció 1945-1985, majd: Emigráció és Magyarország 1985-1995) is részletesen ismerteti a legújabb kor amerikai magyarjai helyzetét.

Jelenünk, jövõnk

Bár az öregedés és sok tevékeny társ elvesztése jelentõs érvágás az amerikai magyar közéletben, jelei vannak annak, hogy a fiatalabbak és a második-harmadik nemzedék tagjai ráébredtek, hogy érdemes ápolni származásuk, hagyományaik emlékét. A 99 éves multra visszatekintõ Amerikai Magyar Szövetség Dawson-Szilágyi Bryan, Koszorús Ferenc, Varga István és Szilágyi Pál irányításával életre kelt és hathatós szervezéssel készül a forradalom és egyben az egyesület centennáriumának a jövõ évi megünneplésére. A Kölföldi Magyar Cserkész Szövetség Lendvai-Litner Imre és Dömötör Gábor vezetésével neveli az ifjuság legértékesebbjeit, és többnyire tõlük kerülnek ki a magyar iskolák szervezõi, tanítói is.

A világháló elektronikus lehetõségeit kihasználva egyre több honlap értesíti, szervezi, fogja össze a nyugati magyarságot. A Bika Julianna által szerkesztett Nyugati Hírlevél több mint ezer olvasóhoz jut el havonta. Politikai jelentõségû a Lipták Béla által szerkesztett Magyar Lobby címû hírközlõ. Az ITT-OTT hírpostája Éltetõ Lajos irányításával jelenik meg, a New York-i képes "Gimagine" Gyõrffy Gabriella szerkesztésében rendszeresen igényes, szép kivitelben jut el számos olvasóhoz.
Most máshonnan érkezik segítség. Simon Hunor hozzáfogott egy egész világra kiterjedõ egyesületi felmérés elkészítéséhez, MAGYARONLINE címen.

Már régen nincs magyar nyelvû napilap Amerikában, de számos hetilap nemcsak él, de újak is indulnak. Nemrégiben még a New York Times is beszámolt arról, hogyan versengenek a helyi magyar újságok a megmaradt magyarul olvasó közönség megszerzéséért. A 110 éves egyesült Amerikai Magyar Népszava és Szabadság rendelkezik a legnagyobb olvasótáborral. Ezt Gombos Zoltántól 21 évvel ezelõtt vette át Patay Katalin, tõle kesõbb Kálnoky Gyula. A 1o3-ik évében járó Magyar Szó sok változás után Fazekas Krisztina és Molnár Kinga szerkesztésében két éve egyesült a Péterman István által indított Hid újsággal és 4o oldalon ma a legterjedelmesebb magyar hetilap Amerikában.
Azt hiszem, hogy nincs a világon, Magyarországot is beleértve, több évet megért magyar újság ezeknél. Míg a Kanadai-Amerikai Magyarság (a Chicago-i Krónikával együtt) a napokban megszünt, helyette mindjárt újabb hetilap indult.

A magyar kultúra, öntudat megõrzése

Talán az eddig elmondottakból is kiviláglik, hogy a következõ egy-két évtized sorsdöntõ lesz az amerikai magyarság életében. Habár van egy kisszámú bevándorlás (manapság fõleg Erdélybõl, gyakran illegálisan), a fiatalítás, a sokat emlegetett "nemzedékváltás" csak az itt felnövõ , itt született gyermekeink, unokáink feladata lehet. Vannak jónéhányan, akik kiváló eredményekkel, adottságokkal igéretesei ennek a jövõnek. Hozhatnék példákat, de a felsorolás nem lenne teljes és méltánytalanul kimaradna sok kiváló fiatal. Ahhoz, azonban, hogy az igényelt vezetõváltás és ezzel együtt az amerikai magyar identitás átmentése megtörténjen a következõ lépésekre lenne szükség, az Amerikai Magyarság Nemzeti Megmaradása programjaként:

1. Szakszerü felmérés a szervezeti, anyagi és erkölcsi magyar értékekrõl Amerikában, figyelembevéve mind a meglevõ , mind a lehetõ adottságokat.
2. A mai társadalmi és egyházi vezetõk eltökélt és rendszeresen végrehajtott programja arra, hogy a következõ évtized alatt átadják az irányitást a fiataloknak.
3. A Magyar Köztársasággal és azok intézményeivel való intézményes kapcsolatok kialakítása, azok elkötelezettsége az amerikai magyar iskolák, tanfolyamok, egyetemi tanszékek, ösztöndij programok létesitésére, támogatására és anyagi szükségleteihez való hozzájárulásra.
4. Fiatalok számára magyarországi tanulmányi, iskolai programok, létesítése.
5. Az amerikai magyar kultúrát ápoló és terjesztõ , a magyar hagyományokat és értékeket örzõ amerikai alapítványok, intézmények támogatása és fejlesztése.
6. A New York-i Magyar Kultúrális Intézet erõsítése, különös tekintettel a magyar származású fiatalabb amerikaiakkal való kapcsolat kiépítésére.
7. Az amerikai magyaroknak a helyi társadalmi és politikai életben való részvételre való ösztönzése, hiszen mennél befolyásosabbak vagyunk környezetünkben, annál hasznosabbak Magyarország számára is.

Végezetül egy szóval összefoglalva "Az anyanyelvi és kulturáis identitás helyzetét az észak-amerikai kontinensen": a helyzet jó. Amint azonban a fentiekbõl kiderül, egy kicsit hosszabban kifejtve: a helyzet nem egészen olyan jó. Van tennivaló bõven, de ha megfelelõ támogatást kap az anyaországtól és lesz elég elszántság az amerikai magyarságban, "megfogyva bár, de törve nem" megmarad és folytatni fogja azt amit apáik és nagyapáik elkezdtek, megõrízve azt amit azok megépítettek és nekik átadtak.

Papp László

Elõadás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága X. Anyanyelvi Konferenciáján, Révkomáromban 2oo5 augusztus 16-án.


comments powered by Disqus