Veres Péter: Én nem mehetek el innen
Én nem mehetek el innen soha-sehova,nekem nincs útlevelem
nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
ezeknek a sorsa az enyém, s az is marad örökre.
Nekem csak térkép a nagyvilág,
talán sohase látom Párizst, Rómát,
sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;
barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld,
és zöld marad a szibériai szteppe.
Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs:
„adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot.”
Én megtaláltam azt a pontot, legalább is önmagam számára.
Ez a föld az amelyen élünk:
a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok
és a zöldelő dombok földje: Magyarország,
s a tízmillió magyar, aki benne él.
Hogy szép-e a mi hazánk, szebb-e mint másoké,
nem tudom, nem is keresem:
hogy fegyverrel hóditottuk, vagy munkával szereztük,
beköltöztünk-e, vagy földből nőttünk:
mindegy ma már - egyek vagyunk vele.
Napunk közös a többiekkel, de a mi csiráinkat is felébreszti,
a felhők elszállnak felettünk, de esőjüktöl a mi füveink is nőnek:
a másoké szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.
Lábommal bokáig járok a magyar sárban,
arcomat kicserzi az éles pusztai szél,
szememet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény;
gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé,
nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat
Ide kell hoznunk a nagyvilágot,
ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes -
és amit érdemes.
comments powered by Disqus