Irodalom

Sztáray Zoltán: A kaliforniai aranyláz

Aranyat mosok. Legalábis szeretnék. Közép-Kaliforniában, Coloma város mentén lévő American River déli ágában térdig állok az elég hűvös vízben. Kezemben egy jókora, mintegy negyven centiméter átmérőjű, lapos - talán palacsintasütőnek is alkalmas - vastál, amit időnként a folyóba merítek úgy, hogy a hordalékból jónéhány maroknyi az edényben maradjon; homok, kisebb-nagyobb kavics. Az edényt ügyesen körbeforgatom és így tartalma a szélén visszacsurog a vízbe. De vigyázok arra, hogy ne az egész, az arany mosótál alján maradjon vissza valamennyi. Ebben a maradékban kellene lennie az aranyszemcsének, netán éppen egy aranyrögnek, ha szerencsém volna. De nincs. Ami visszamaradt, közönséges homok. Szomszédom, rövidszoknyájú fiatal nő, csúfondárosan szól rám: "Rossz irányba forgatta a tálat, jobbról balra kellett volna!" Újra merítem a tálat és most szót fogadva, a másik irányba lötyögtetem ki az alján maradt hordalékot. Ezuttal sincs szerencsém, egy szemernyi arany sincs a tálban. ­A folyó mentén a hétvégi kirándulók - lehetnek vagy ötvenen - szorgalmasan merítgetik a vízbe a táljukat, amit egy dollárért lehet bérelni a parti kabinban. Ha valakinek kedve volna hozzá, akár egész nap merhetné a vizet, leshetné a szerencséjét. Ötven újdonsült "aranymosó" már meghozza a hétvégi nap hasznát.

- Hogy megy az üzlet? - kérdezem a tálakat bérbeadó fiatalembert. Van-e valakinek szerencséje? Mekkora volt a ma kimosott legnagyobb aranyrög? - Hamiskásan mosolyog:

- Azt sohasem lehet tudni, hiszen a szerencséjével senki sem dicsekszik el. Ha találnak valamit, gyorsan zsebre dugják. A múlt héten az egyik idős Los Angeles-i hölgy talált egy mogyorónyi nagyságú aranyrögöt. Mindjárt be is vitte az egyik colomai ékszerészhez, aki fület forrasztott rá és el is adott a hölgynek hozzá egy aranyláncot. Így mindenki jól járt. Még azok is, akik semmit sem találtak, mert tapasztalhatták, hogy mégis lehet valakinek szerencséje.

Visszaadom a bérelt aranymosó tálat és ugyancsak a folyó partján, de valamivel feljebb lévő, már némi technikával rendelkező intézménynél próbálkozom. Ez egy hosszú, félméter széles deszkavályú, amelynek az egyik végébe egy fiatalember időnként a folyóból kiemelt zagyvalékot, homokot, kavicsot lapátol. A vályú mentén vagy egy tucatnyi kiránduló lesi a vízzel továbbfolyó hordalékot, hátha ő lesz ma a szemes és ő emeli ki a napi aranyrögöt. Ezért a lehetőségért öt dollárt fizetnek. Ha szerencséje lesz valakinek, akkor egy akár ötven dollár értékű aranyröghöz juthat. Eddig még minden nap akadt valaki, aki boldog aranymosónak nevezhette magát. A napi aranyrögöt nem a folyó hozza, hanem óvatlan pillanatban a lapátoló ejti bele a csatornán végigfolyó zagyvalékba.

- Mi történik, ha senki sem találja meg az aranyrögöt? - kérdezem. Ez nemigen fordul elő - válaszol a fiatalember - ha mégis, akkor a vályú végén lévő szita felfogja. És másnap újra indulhat valaki szerencséjére.

- Ez igazán tiszta üzlet - dícsérem meg -, nemigen lehet ráfizetni. Bizonyára van mit aprítania a tejbe.

- Csak gondolja, én csak bérlem ezt a berendezést a várostól és szerencse- meg jövedelemadót fizetek a haszon után.
- De valami csak marad?
- Maradni marad - válaszolja -, majd láthatóan megunva a beszélgetést, faképnél hagyott.

Ahogy már említettem, Colománál lett belőlem néhány órára aranymosó, ahol százötven esztendővel korábban, 1848-ban James W. Marshall, az American River mentén John Sutter kapitány megbízásából fűrészmalmot épített. Ez év január 24-én Marshall - nézve a vízfolyást - néhány sárgásan fénylő "kavicsot" látott. Belegázolt a vízbe, kiemelte a később aranynak bizonyult rögöket. Sutterrel tovább kutatva a folyó medrében, csakhamar maroknyi aranyrögöt szedtek össze. Szerették volna, ha felfedezésük titokban marad, ám ez valahogy nem sikerült nekik és csakhamar aranyásók, aranymosók légiója lepte el az American River környékét, Marshall igyekezett kutatási és bányászati jogot szerezni erre a területre, de ez mit sem segített, az aranyra éhes embereket nem lehetett elzavarni és elkezdődött a kaliforniai aranyláz, ami később enyhülő hevességgel évtizedekig tartott. A történetírók szerint legalább százezer ember indult el a világ minden tájáról a felfedezés után Kalifornia felé. Legelőbb az Egyesült Államok keleti részéből igyekeztek. Ki megkerülte hajóval Dél-Amerikát, ki a későbbi Panama-csatorna vidékén átkelve érkezett s akadtak, akik vállalkoztak az ötezer kilométeres szárazföldi útra. Mit sem törődve a préri perzselő melegével, a Sziklás hegység és a Sierrák úttalan útjaival.
 
Már 1848 nyarán több, mint 2000 ember mosta az aranyat Coloma vidékén az American River medrében s csakhamar sorra kerültek a táj - amit később Mother Lode-nak, Anyatellérnek neveztek - többi folyói is. Egyik napról a másikra nőttek ki a földből a bányász-telepek sátrai és a deszkákból összeütött bódéi. Voltak, akik a szabad ég alatt vagy lombokból összetákolt kunyhókban töltötték az éjszakát.

 Még mielőtt a kincskeresők megszedték volna magukat, megjelentek az üzletemberek. 1849 végén Coloma már 5000 lakossal, két bankkal és 13 hotellel, számos élelmet és használati tárgyat áruló bolttal dicsekedhetett. Az árak toronymagasságba szöktek. Egy lapátért, csákányért ötven dollárt is elkértek, a vaj fontját hat, a tojás darabját két dollárért vesztegették. A szerencsésebb aranymosók naponta 50 dollárnyi aranyport, rögöt rejthettek a bőrzacskójukba, voltak, akiknek csak 10 dollár értékű akadt. Az ezernyi-ezer aranymosó nem egészen három esztendő alatt tarolta le a Coloma tájékán található aranyat és amire ez egészen elfogyott volna, újabb és újabb lelőhelyekre bukkantak. Már 1851-ben a város jelentősége annyira csökkent, hogy le kellett mondania a megye-székhely szerepéről, átadva azt az időközben fejlődő Placervillenek.

Arany pedig a Sierrák tövében a mintegy 100x20 km nagyságú területen még bőven volt. A szerencsés leletekről legendák számolnak be. Volt, hogy valaki a sátrát akarva felverni, a cöveknek ásott lyukban egy 10 dekás aranyrögöt talált. Másvalaki odábbgörgetett egy nagyobb követ és alatta egy 25 dekásra bukkant. Emlegetnek egy szerencsés marhahajcsárt is, aki éjszaka az elkóborolt állat után járva, a sötétben talált egy csillogó, jelentős nagyságú színaranyra. Feljegyezték, hogy Woods Creek tájékán egy harminc-, Sierra Cityben hatvan- és Carson Hillben pedig kilencvenkilós aranytömbre leltek. Az aranyláz idején Kaliforniában jóformán semmiféle rendet biztosító adminisztráció nem volt. A világ minden részéből előkerült emberek között nehéz volt bármiféle rendet teremteni. Mexikó már szinte kivonulóban volt Kaliforniából, az 5000 kilométerre lévő Washington pedig még nem tudta befolyását érvényesíteni. Az egyes bányatelepek maguk igyekeztek féken tartani a rendbontókat, előljárót - spanyolul alcaldét - választottak, aki ellátta a polgármester, a sheriff és a bíró szerepét is. Ahol erre sem volt mód, ott gyorsan összehoztak egy vészbíróságot és különösebb ceremónia nélkül gyakran fel is kötötték a rendbontót.

 ­ comments powered by Disqus