Éltető J. Lajos: Magyar sors
Louisiana álmos, tölgyfalombos tája
Pár öreg magyarnak fogadott hazája.
Régen itt élnek már, mást nem is ismernek,
Szülőföldjükre már alig emlékeznek.
Falujukat egykor Árpádhonnak hívták:
Büszkék voltak rája s róla azt tartották,
Hogy amelyik magyar annak vizét issza
Ott marad örökre, nem tér soha vissza.
Földiepret termett, nem szőlőt a földjük,
Meg is gazdagodott egynéhány közülük
Napcsókolta kertje édes gyümölcséből -
S vígan iddogált az eperbor levéből.
Mindenük megvolt, de mégsem boldogultak:
Egymással megélni békésen nem tudtak,
Nem tartottak össze, hadakoztak perrel,
Árpádhonból így lett „Albany” szép szerrel.
Lejárt már idejük, legtöbbjük már régen
Alussza a holtak csöndes álmát szépen.
A kétszáz magyarból, vagy hányan is voltak,
Alig maradt tíz-húsz szürke hírmondónak.
S ez a megtört, fáradt, ősz csapat az árva
Sorsának legnagyobb átkát ma sem látja:
Hogy vasárnaponként két templomba járva,
Azt az egy istent is kétféleképp áldja.
(1968)
comments powered by Disqus