Irodalom

Éltető J. Lajos: Magyar sors

Louisiana álmos, tölgyfalombos tája
Pár öreg magyarnak fogadott hazája.
Régen itt élnek már, mást nem is ismernek,
Szülőföldjükre már alig emlékeznek.

Falujukat egykor Árpádhonnak hívták:
Büszkék voltak rája s róla azt tartották,
Hogy amelyik magyar annak vizét issza
Ott marad örökre, nem tér soha vissza.  

 

Földiepret termett, nem szőlőt a földjük,
Meg is gazdagodott egynéhány közülük
Napcsókolta kertje édes  gyümölcséből -
S vígan iddogált az eperbor levéből.

Mindenük megvolt, de mégsem boldogultak:
Egymással megélni békésen nem tudtak,
Nem tartottak össze, hadakoztak perrel,
Árpádhonból így lett  „Albany” szép szerrel.

Lejárt már idejük, legtöbbjük már régen
Alussza a holtak csöndes álmát szépen.
A kétszáz magyarból, vagy hányan is voltak,
Alig maradt tíz-húsz szürke hírmondónak.

S ez a megtört, fáradt,  ősz csapat az árva
Sorsának legnagyobb átkát ma sem látja:
Hogy vasárnaponként két templomba járva,
Azt az egy istent is kétféleképp áldja.

(1968)

 

 

comments powered by Disqus