Irodalom

Vers

Ne félj... Az egyedüllét függetlenséget is jelent, Göbös, szüntelen hétköznapokon viselt, hosszan szokott járom is hiányozhat, ha elmaradt.

Az önállóság sokirányú lehetöség, (kutasd, minden szöge új meglepetés) mely fel nem ismerve, elvesztett napokba tépelödik.

A megszokás multtá csábosodott arcait a napi valóság kaleidoszkóp tükrében egyenként leplezd le. Sallanggá itélt terheid, az ólmosat is, vesd mögéd, s a Tovább >>

  Régi barátomnak, dr. Beretvás Jánosnak ajánlom, kit még kérdezhetek...

A háború vége számomra azzal kezdődött, hogy katonaszökevény lettem. A ‚katonaszökevény‘ szó leírása még ma is furcsa borzadállyal tölt el, mivel a Szolgálati Szabályzat idevágó paragrafusa a szökevényt azonnali felkoncolásra ítélte. Mondták, hogy a Szabályzatot Herczeg Ferenc fogalmazta, dícsérték könnyen érthető Tovább >>

Louisiana álmos, tölgyfalombos tája Pár öreg magyarnak fogadott hazája. Régen itt élnek már, mást nem is ismernek, Szülőföldjükre már alig emlékeznek.

Falujukat egykor Árpádhonnak hívták: Büszkék voltak rája s róla azt tartották, Hogy amelyik magyar annak vizét issza Ott marad örökre, nem tér soha vissza.  

Földiepret termett, nem szőlőt a földjük, Meg is gazdagodott egynéhány közülük Napcsókolta Tovább >>

KERESZT

  A KEZDET

Az északi fény kereket vetett, s a porhóval szálló kristály-hangtól megpattant a gleccser ere. Az Andok sólyma napokat hasított Tovább >>

Három vers húsvétra a tavaszról, a feltámadsról:

Mezey Katalin: NAGYCSÜTÖRTÖK, NAGYPÉNTEK

Nagycsütörtök, nagypéntek, arcomig érő bánat, szabadságom tört virága, van-e húsvét utánad?

Bomló gesztenyelevél tornyos bimbójával, szárnyát vállasan húzó, felröppenő madárraj.

Jaj, mit ér az ifjúság, ha önmagába fullad! Füzéres, fényes nyírfa, én téplek, csak Tovább >>

,A Tavasz-kunyhó fala: álom. Szőnyege: mult. Tetője: vágy."

Ady Endre: Tavasz-kunyhóban)

A Március várakozással teli serény hónap. Létszámfejtés egy beomlásra ítélt tárnában. Itt a sóhajoknak is előre leosztott sors(s)száma van. Most induló rügyek dallamaitól visszhangzik a lélek. A Teremtő még a hajnalok ébredése előtt kongat.

Ott ülünk a véletlen frissen ásott árkának szélén. A Tovább >>

Én véreim, akiket közös átkunk Vett el tőlünk s szakított messze-messze, Tán túl-sokszor jutunk az eszetekbe.

Hajh, pedig a magyar élet rohan már S özönvizéből csak az, ki kilábol, Kit rút Közeltől messze-csal a Távol.

Messzi-magyarok, jaj, be irigyellek: Itthon már minden elvesztve előre S boldogok vagytok: messze vagytok tőle.

Ady Endre

Keresni, várni, semmit sem akarni, szeretni, vágyni, egyedül maradni, nézni a világot becsukott szemekkel, látni azt, amit még nem látott az ember, gyönyörködni titkos, mély harmóniákban, emlékezni arra, mit sohasem láttam, szeretni, imádni a szent tisztaságot, a szelet, a havat, a szellőt, az álmot, tenni a helyeset, nem kis örömpénzért, nem a túlvilági örök bölcsességért, tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten, félni, hogy talán még Tovább >>

Mint seben a var omladozó vakolat öleli a falakat. Emlékeim nagy háza, s a végtelen torony beletörpül a valóságba.

A tornác mögött kifordult, összetörött, megcsonkult az otthonra nyíló ajtó, ahol a tűz zenéje ritmusokban pattant ki a cserépkályha rácsain, megannyi élő zsarátnok. Faillattal ölelkeztek a lángok, és szerelmük visszfénye a padlón vonaglott félve. Szánkók csikorgásá nyelték el az ablakok: kint semmi, csak Tovább >>