Gyászol a világ
Mielőtt még bárki túl soknak érezné a Szentatya halálával kapcsolatos írásokat, örömmel továbbítom azt, amit megint egy kis erdélyi magyar lap kiváló írója vetett papírra.JG
A földkerekség soha nem ért meg ilyen egyöntetű és általános gyászt. Milliók, milliárdok
gyászolják II. János Pál pápát, a lengyel Karol Wojtylát, aki a XX. század második felének
és a XXI. első éveinek vitathatatlanul legnagyobb alakja volt. Egyházfő, látnok, békeharcos,
humanista, az emberi értékek legnagyobb kortárs szószólója.
A gyász napjaiban világszerte szólnak a búcsúztató harangok, a Föld minden táján
megemlékeznek e nagy formátumú férfiúról, a több mint egymilliárdos katolikus világközösség
tagjain kívül osztoznak a gyászban a protestánsok, az ortodoxok, a mohamedánok, a
buddhisták, a sintoisták, a hindu vallások hívei is, egyszóval az egész emberiség. Annak döntő
hányada bizonyosan.
Erre magyarázat kell! Honnan ez a végtelen és osztatlan tisztelet, mely a szombaton eltávozott
Szentatya személyét illeti, mi volt a titka e lengyel férfiúnak, ki élete nyolcvanöt esztendejéből
huszonhetet töltött a pápai trónuson, s világváltoztató, sorsfordító személyiséggé, igazi
legendává lett ezáltal?
Tulajdonképpen nincs is titok e páratlan népszerűségben, kézenfekvő a magyarázat: Karol
Wojtyla az emberiség modern történelmének alighanem legkarizmatikusabb személyisége volt,
ki egyként ki tudta vívni a legegyszerűbb és legelesettebb emberek, a nagy hatalmú államfők
és az egyházi vezetők tiszteletét és csodálatát. II. János Pál életútja a tisztesség, az
elkötelezettség és a hit története. Úgy maradt meg lengyel hazafinak, hogy szívébe fogadta
bármely valláshoz, felekezethez tartoztak is a földkerekség minden jóra törekvő emberét,
s egyetemességideálja talán abban testesült meg leginkább, ahogyan kapcsolatot keresett a
nagy világvallások reprezentánsaival, ahogyan békejobbot és együttműködést ajánlott fel
szüntelen. Nem csupán a kereszténység újraegyesítését látta élete és munkássága egyik fő
céljának, de a többi világvallás felé tett minden gesztusa azt bizonyította, hogy az egész
emberiségben gondolkodik. Főpásztori tevékenysége alatt több mint százhúsz országot
keresett fel, személyesen akarta mindenhová elvinni az Evangélium üzenetét, s a felkeresett
országok földjét megcsókolva, lakóikat mindenkor saját nyelvükön szólította meg.
S ez nem az alázat, az áldozatosság teátrális megjátszása, hanem az alázat egész életen át
való, haláláig tartó vállalása volt. Egy szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal terhes életen
át.
1978-ban annyi százados hagyomány megszakításaként az egész katolikus világot
meglepte, hogy a pápaválasztó konklávé nem olasz, de nem is francia vagy spanyol bíborost
választott a Szentszék élére, hanem ,,egy távoli országból jövőt, ráadásul az akkori
vasfüggöny mögött ténykedőt, egy szláv főpapot, Krakkó püspökét és bíborosát, az akkor
mindössze ötvennyolc esztendős Karol Wojtylát. És egyszerre csaknem minden megváltozott
a katolikus világban, rideg hagyományok utaltattak át a múltba, Róma új püspöke úgy újította
meg egyházát, hogy az a mind jobban szekularizálódó világban gyarapodni és hódítani tudott.
A lelkekben, nyilván. Úgy újította meg, hogy jottányit sem engedett a valós keresztényi
értékekből, de azokat képes volt a huszadik század kihívásaihoz igazítani.
És meghirdette az Élet mindenekfölött való tiszteletének filozófiáját, az egyházak felelősségét a
béketeremtésben, a szociális igazságosság létrehívásában, a diktatúrák felszámolásában, az
ember megaláztatásának és csordává való züllesztésének száműzésében.
A világ hatalmasai sorra fejet hajtottak előtte, mert nem tehettek másként: végtelen jóságától,
következetességétől, emberi-erkölcsi kisugárzásától elfordulni nem lehetett.
Most elment, de szelleme, öröksége századokra meghatározó lehet. Ha valóban odafigyelünk
élete, munkássága igazi üzeneteire.
Magyari Lajos
Háromszék, ápr. 4. comments powered by Disqus