Elmélkedések

T. Koppándi Botond: Kolozsvár blues

1. -Mint a valamikori sámán dobpergős invokációja, úgy száll most felénk a hívás: gyere, Testvér, kukkantsunk be képzeletben egy háromszéki falu csendes konyhájába, ahol pattogó tűz mellett, kukoricahántás közben szól a fáradt szemű édesanya: “na, apja, még egy hónap, s karácsonyra hazajő’ a drága gyermek…! – s mintegy magának, folytatja: “…abból a messze idegenségből…!”
 

-Vagy képzeljetek havas tájat, kanyargó vasutat valahol a Maros mentén, és azt, hogy amikor fütyül a félötös “kursza”, fekete fejkendős nagymama teszi össze a kezét: “jaj, Istenem, nagyon vigyázz unokánkra, a mi szemünk fényére…!
 

-Esti szürkületben, erdővidéki utcán hangzik a kérdés: “Hol a fia, Erzsike?”- és halljuk a szomorú- büszke választ: “Fent van Kolozsváron. Eggyetemista!”. “S a lánya?” “Az is fent van…az Unitárius Kollégiumban…”

2. Az ám! Fent van Kolozsváron! Én fent vagyok, te fent vagy, ő fent van. Mi fent vagyunk.

Fent vagyunk, mert Kolozsvár –akár hiszitek, akár nem- olyan, mint egy hegy. Hegy, amely egyszercsak ott áll előttünk. Hegy, amely szinte a semmiből, kiemelkedik! Hegy, azért, mert minden irányból kanyargós ösvények vezetnek fel, hegy, mert innen nagyon messzire el lehet látni, és innen el lehet kiáltani azt a bizonyos “harsány evoét” (Áprily). Kolozsvár  hegy, amelyet keresztül-kasul be lehet járni, szent hegy, amelyre el lehet vonulni, hogy megtaláljuk Istent és önmagunkat, olyan hegy, amely sokaknak a Tudás Fellegvára, az Élet Magaslata, vagy a felnőtté válás meredek bérce…
    

Kolozsvár a magyar diákok Olümposza - olyan hely, ahol 4, 5, 8, vagy 12 év adatik meg nekünk, hogy szívből és érzésből… játsszuk a bluest, amit Életnek neveznek…
3. Ki vagy te, Ember, aki háziszőttes tarisznyáddal felkerekedtél otthonról, hogy meghódítsd ezt a csúcsot? Mi szél hozott ide, milyen vágyak űztek, mely belső hangnak engedelmeskedsz, csak azért, hogy most néhány évig kolozsvári diáknak mondhasd magad?
    

Magaddal hoztad fenyvesek illatát, borvizek pezsgését, ízes nyelvedet, talán egy bicskát. Hoztad fogékony lelkedet, csavaros eszedet, akaratodat, vágyaidat, hogy szép csendben önmagadba vésd a 4-5 év alatt mindazt, amiből egy életen át fogsz élni….
4.“Oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk milyen fenn…, Oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk milyen fenn…” (Hobo)

Mert:             Nem tudtuk, hogy ebben a városban csak három színt ismernek,
        Nem tudtuk, hogy a vasárnap milyen anyánk húslevese nélkül,
        Nem tudtuk, hogy örülni kell minden felkínált Sora-s szendvicsnek,
        Nem tudtuk, hogy kussolni kell a Monostoron,
        Nem tudtuk, mi az: “honvágy”, “gürcölés” és “idegenség”…!
Most már tudjuk:    Ha magyarul nem szólsz- ez a Kolozsvár blues
            A házinéni nyúz- ez a Kolozsvár blues
            Ha üres zsebbe nyúlsz- ez is  Kolozsvár blues
            Ha idegenül megbújsz- ez a Kolozs-, ez a Kolozs-, ez a Kolozsvár blues.

5. Barátaim, ti jól tudjátok: ez a kísértések városa. Lehet itt úgy is élni, hogy öt évig “entellektüel arccal” cigarettázgatunk valamelyik kávéházban; azt is jól tudjátok, hogy „az Obszi” mögött „kábszert” vehetsz, mert most ez a menő, ez a sikk; tudjátok, hogy lehet úgy is élni, hogy kiadod a jelszót: ezt a pár évet csak kihúzzuk valahogy a Krajczár- Klausen- Bulgakov Bermuda-háromszögben…

De Testvér, hidd el nekem: itt lehet másként is élni. Lehet, mert van egy másik Kolozsvár is! Van egy Kolozsvár, ahol még tisztán szól a muzsika, meleg a kézfogás és kedvesek a lányok. Van egy Kolozsvár, olyan, amelyre mindig is vágytál, van egy Kolozsvár, az a város, amely még mindig a miénk.
    

Én kolozsvári vagyok. Kolozsvári és nem kólozsvári. Azok közé tartozom, akik nem „a Matyi téren”, hanem a Főtéren sétálgattak vasárnap délután. Mi nem „a Napocán”, hanem a Jókai utcában siettünk dolgunkra, nem „a Hásdeuba”, hanem a Mikó-kertbe kísérgettük kedveseinket. A Kossuth Lajos utcába jártunk iskolába, nem „komposztáltunk bilétát”, a Sétatéren csónakáztunk és nem a Nagyparkban, és a Pata utcán magyarul köszöntünk Daut bácsinak, a török cukrásznak. És az Igazságban frissiben olvastuk Bajor Andor humoreszkjeit, Barkó Györgynek és Szabó Gyuszinak tapsoltunk a bemutatókon, és akármikor megmutattuk, hogy melyik a Házsongárd legrégebbi sírköve!
    

Ha valaha hallottad a Szent Mihály- templom harangjának öblös kongatását, ha rugdostad már ősszel céltalanul a gesztenyéket a Sétatéren, vagy halottak napján gyújtottál gyertyát Szisznél -Dsidánál –Brassainál – akkor tudod, hogy miről beszélek…

6.     „üdvösség komor fiacskája /mellszoborlok az aulába
        s berdemorzsa a kishamis /rámkacsint samu hogy lehet

Tudd meg: ez a város dajkálta világra vallásunkat. Ez a város Heltai Gáspár, Kőváry, Pákei, Kelemen Lajos és Mikó Imre városa, és merem hinni, hogy a belőlük áradó szellemből te is éreztél már valamit!

Rajtad kívül van még néhány „őrült”, aki évről- évre megpróbálja. Örökölték Dávid Ferenc nyugtalan keresését, Bölöni Farkas Sándor megismerési vágyát. Erdő Jánostól tanultak fegyelmezettséget, Szabó Dezső bácsitól konokságot. Unitáriusoknak nevezik magukat, és ez mindent elmond róluk! Számukra Kolozsvár az Istennel és az önmagukkal való találkozás helye volt. E falak között szívták magukba a szabad szellemet, és ma is összemosolyognak, ha elhangzik, hogy
„Hiába pénz, hatalom, tudás, ezt te nem értheted, Júdás. Ez valami más…!” (Hobo)

Ez a valami más az, ami összegyűjtött ide, erre a hegyre minket. Ez az Isten gondviselésébe vetett hit, a Jézus emberségéből fakadó közvetlenség, tanításainak mai gyakorlatba ültetése, a szentlélek bennünket is segítő megtapasztalt ereje, a lelkiismeret és az értelem erkölcsisége, a szabadakarat hirdetése és a szeretet megélése. Ez az a valami más, ettől lesz hegy-gyé a hely, ettől lesz Otthonná Kolozsvár!

„Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,8-10).

Látjátok, a lényeg a felemelt kézen van: távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva….

Ezért vagyunk itt, ezért vagyunk ennyien, s ezért vagyunk ilyenek. Mert végülis egy vérből valók vagyunk, egy bandában zenélünk, és ezért játsszuk ezt a kínkeserves-szomorú, de olykor mégis oly kimondhatatlanul boldog, gyönyörű bluest!

7. Gyere hát fel a Fellegvárra, Testvér! Nézz le erre a mocskos, bűzös, …Kincses Városra! Centizd be a templomtornyokat, nézd meg jól az utcákat, jegyezd meg ezt az épületet is. Ha olykor eltévednél a tömegben, ha megijeszt az árnyék, vagy félni kezdesz a magánytól, akkor gyere, térj be ide! Lásd: barátaid vannak itt- jóérzésű, nyitott szívű, szabadgondolkodású emberek, akik még hiszik, hogy a Feleken nem aludt el a Gondviselés. Gyere, fogd össze a kezed, vagy végy egy hangszert, hozz egy széket, és a Jóisten mosolygó áldása mellett - az otthoniakért is!- játsszuk együtt, úgy, ahogy tudjuk, ezt a „rohadtul édes”, az Életet jelentő, megváltó Kolozsvár- bluest…
                            

   

       

    


 

comments powered by Disqus