Pap Mária: Pünkösdi gondolatfoszlányok Burundiból
Kedves testvéreim,
e pár sort, pünkösd nagyhetében, Afrikából, Burundiból küldöm, a világ
egyik legszegényebb országából. Pár éve még háború dúlt itt , nyomai ma
is látszanak, nemcsak a járőröző katonák jelenlétében, hanem abban a
nagyfokú nyomorban és szegénységben, mely számunkra teljesen
elképzelhetetlen.
Itt én vagyok az u muzungu, kirundi nyelven a fehér, a kívülálló, az idegen. Ha meglátnak, udvariasan megbámulnak, a kisgyermekek megijednek, a nagyobbak kórusba kiabáljak : u muzungu. Nincs ebben lenézés vagy gúny, egyszerűen megállapítják, hogy kívülálló vagyok, más mint ők.
Aztán, ha sikerül kapcsolatot teremteni, egy mosoly vagy egy francia köszönés erejéig, megbátorodnak. A felnőttek kezet fognak, a gyerekek megtapogatnak- valódi vagyok, nem szellem; csak a bőröm színe más.
Ez az élet nagy leckéje- emberek vagyunk mind, érző, szenvedő, örvendező emberek, meg ha más bőrszínnel, más kultúrából, más körülmények közül. Egy nagy családhoz tartozunk- az emberiség családjához.
Pünkösd ünnepe e nagy családhoz, mint Isten gyermekeinek családjához és ugyanakkor egy szűkebb közösséghez való tartozásunkra emlékeztet -az egyházhoz, vallásos közösségeinkhez való tartozásunkra. Ott semmi sem választ el egymástól, sem a bőrünk színe, sem a kultúránk, sem a gazdasági körülmények. Ebben a családban minden az összetartozásról szól, de sajnos sokszor mi választjuk el magunkat tőle. Hány u muzungu van közöttünk -kívülálló, félreálló, idegen, aki bár tagja a mi közösségünknek, nem hajlandó azt vállalni.
Pünkösd a közösségünkről szól és annak vállalásáról -”egy akarattal együtt valának”-mondja a Szentírás az apostolokról:
Vajon mikor jön el az idő a mi közösségeink életében, hogy egy akarattal együtt legyünk ?
Itt Burundiban, a legnagyobb nyomor ellenére is van mosoly, van élet, van remény, van összefogás és a kolonializmus nyomorúságai ellenére is van nyitott szív az ” u muzungu”-nak.
Nyissuk hat meg mi is szívünket egymásnak és közösségeinknek, adjunk hálát Istennek életünk áldásaiért, közösségeink megtartó erejéért, és dolgozzunk azon, hogy mi is egy akarattal együtt legyünk, ne csak pünkösd ünnepen, de életünk minden napján."
Aztán, ha sikerül kapcsolatot teremteni, egy mosoly vagy egy francia köszönés erejéig, megbátorodnak. A felnőttek kezet fognak, a gyerekek megtapogatnak- valódi vagyok, nem szellem; csak a bőröm színe más.
Ez az élet nagy leckéje- emberek vagyunk mind, érző, szenvedő, örvendező emberek, meg ha más bőrszínnel, más kultúrából, más körülmények közül. Egy nagy családhoz tartozunk- az emberiség családjához.
Pünkösd ünnepe e nagy családhoz, mint Isten gyermekeinek családjához és ugyanakkor egy szűkebb közösséghez való tartozásunkra emlékeztet -az egyházhoz, vallásos közösségeinkhez való tartozásunkra. Ott semmi sem választ el egymástól, sem a bőrünk színe, sem a kultúránk, sem a gazdasági körülmények. Ebben a családban minden az összetartozásról szól, de sajnos sokszor mi választjuk el magunkat tőle. Hány u muzungu van közöttünk -kívülálló, félreálló, idegen, aki bár tagja a mi közösségünknek, nem hajlandó azt vállalni.
Pünkösd a közösségünkről szól és annak vállalásáról -”egy akarattal együtt valának”-mondja a Szentírás az apostolokról:
Vajon mikor jön el az idő a mi közösségeink életében, hogy egy akarattal együtt legyünk ?
Itt Burundiban, a legnagyobb nyomor ellenére is van mosoly, van élet, van remény, van összefogás es a kolonializmus nyomorúságai ellenére is van nyitott szív az ” u muzungu”-nak.
Nyissuk hat meg mi is szívünket egymásnak és közösségeinknek, adjunk halat Istennek életünk áldásaiért, közösségeink megtartó erejéért, és dolgozzunk azon, hogy mi is egy akarattal együtt legyünk, ne csak pünkösd ünnepen, de életünk minden napján."
comments powered by Disqus