Elmélkedések

Marilyn Sewel: Van-e a az unitárius-univerzalistáknak teológiájuk

Milyen sokszor hallhatjuk: „Bármiben hihetsz ha unitárius univerzalista vagy.” Vagy mit szólsz ehhez: „Azért járok az Unitárius Univerzalista Egyházba, mert nem hiszek az intézményesített vallásokban.” Mikor ilyeneket hallok, azt mondom magamban: „Te jó ég, meg kell szervezzük az intézményünket!” Tehát van kórusunk. És a kórusnak díszruhája. És vannak lelkészeink. És van templomunk.

Igen, van egy vallásunk – hosszú és nemes történelemmel. Akkor miért értenek mégis félre olyan gyakran? Egyik ok a köztudatban rejlik. Valahányszor az unitárius univerzalisták szerepeltek a nemzeti hírekben az mindig valami reklám-baklövéssel volt kapcsolatos. Mint például annak a lelkésznek az esete, aki a legsúlyosabb AIDS-járvány idején a vasárnapi istentiszteleten ingyenes gumióvszert osztott szét, prédikációjának ezt a címet adva: „The Condom Conundrum.” (A gumióvszer-rejtvény). Amúgy nem rossz ötlet – csupán más ahhoz képest, ami az ország legtöbb templomában vasárnap történik. Vagy a gyakorló lelkész-hölgy esete – ő végülis nem lett lelkész – aki úrvacsorát osztott elhúnyt kutyájának emlékére, és ez alkalomból meghívta Berkeley környékének összes macskáját és kutyáját a szertartásra. Az AP hírügynökség fotóján egy hátsó lábain ágaskodó eb szerepel, amint nyitott szájjal várja a kenyeret, a kép mellett a szöveg: „A vendégek ugatás és vonakodás nélkül vették magukhoz a szent ostyát.” Megnyugtatásul közlöm veletek, hogy a Portlandi Unitárius Egyház a médiában manapság általában más jellegű hírekben szerepel.

Tény: egy dolog, ami megkülönböztet bennünket az, hogy egy szabad vallás követői vagyunk. És mivel szabadok vagyunk – mint ahogy ez történni szokott ott, ahol szabadság van – a mi vallásunk is teret ad mindenféle őrültségnek és visszaélésnek. Ám, ha ez a szabadság ára, hát legyen, én akkor is a szabadságot választom!
Hitünknek, természetesen vannak követelményei is. De várjunk csak egy percet! Nem fogalmi ellentmodás ez vajon: egy szabad hit követelményei? Egyáltalán nem. Tudod, mikor az unitárius univerzalizmust választod nem vállalsz elkötelezettséget, nem írsz alá hitelveket. Nem, nem várják el ezt tőled, viszont egy sokkal nagyobb elvárásnak kell eleget tenned. Elvárják, hogy saját hitelveidet válaszd, vagyis úgymond, hogy elkötelezed magad saját értelmed és élettapasztalatod mellett, és lelkiismereted követelményeinek engedelmeskedve döntesz saját teológiai felfogásodról – majd elvárják tőled, hogy annak megfelelően is élj. Azt kérik, hogy vedd nagyon komolyan saját hited.

Végülis, hogy tudna másképpen élni az, aki személyes integritásra törekszik? Merthogy egy nagyon is valóságos értelemben minden teológiai elképzelés önéletrajz. A mi saját élettapasztalatunk, amelyben valóságosan részünk van, amely a világszemléletünket meghatározza. Azt a benyomást jelenti, amely bennünk kialakult a világról és működésének módjáról, valamint hitünket egyéniségünk értékeiről. Hiszünk abban, amiről tudjuk, hogy igaz – vagyis érzelmi tudásunkban – és nem abban, amiről mások mondják meg számunkra, hogy igaz. De hogy is lehetne ez másként?

Hogyan jutottunk egy ennyire szabad vallásos hithez? Nehéz küzdelem árán. Ennek hosszú története van – amint már említettem – és emberek haltak meg ezért a szabadságért. Soha, soha nem szabadna ezt magától értetődő kész ténynek vennünk.

Hadd osszak meg veletek egy keveset ebből a történelemből. János Zsigmond, Erdély (ma Románia) fejedelme volt az, aki először a vallásszabadságot törvénybe iktatta 1568-ban. Néhány éve Romániában jártam, a tordai templomban, ahol ezt a törvényt kihírdették. Van egy nagy kerek kő az előtérben, amely emléket állít ennek az eseménynek – emlékszem, csak álltam ott és csorogtak a könnyeim. Arra gondoltam, hogy a mi hitünk, a mi vallásunk követői, az unitáriusok voltak azok, akik legelőször kihírdették, hogy mindenki azt a hitet követheti, amelyet kíván – és tették ezt egy olyan korban, amikor embereket máglyahalálra ítéltek csupán azért, mert teológiai felfogásuk nem volt megfelelő.

Dávid Ferenc János Zsigmond lelki tanácsadója volt – ő volt az, aki a fejedelem teológiai nézeteit leginkább befolyásolta. János Zsigmond halála után Dávid kegyvesztett lett, elvei miatt letartóztatták és börtönbe vetették. Felgyalogoltam azon a hosszú ösvényen addig a helyig, ahol a cellája volt – igazából csupán egy mély lyuk a föld szintje alatt, ahová őt leeresztették – ahol aztán megbetegedett és meghalt.

Híres szavai mégis velünk élnek. Így mondta, egyszerűen: „Nem kell ugyanúgy gondolkodnod ahhoz, hogy ugyanúgy tudjál szeretni.” Tehát hitelveink lényege tulajdonképpen nem is a hit, hanem a szeretet.

Nagyon sokan meghaltak a vallásos üldözések időszakában. Mozgalmunk a protestáns reformáció bal oldali ágából nőtt ki – Kálvin és Luther irányzatához viszonyítva is baloldali. Tudósunkat, Servetust, a Szentháromság tévelygéseiről című műve miatt a katolikusok először jelképesen, majd Kálvin később ténylegesen is megégette, könyvének egy példányát combjához kötözve. Mondják: ha csupán egyetlen szót változtat: „Jézus Istennek egy fia” helyett: „Jézus Istennek a fia”, akkor megmenthette volna életét.

Ez tehát a mi örökségünk – vagy legalábbis egy kis ízelítő belőle. Gazdag örökség, büszkék lehetünk rá. Nem könnyed, sekélyes dolog, amiben részünk van. De vizsgáljuk meg közelebbről: miben is hiszünk? Létezik egyáltalán olyan, hogy: unitárius univerzalista teológia? Úgy gondolom, igen.

Mivel annyi üldözést kellett a történelem során elszenvednünk, gyakran eretnekeknek neveztek. És néha magunkról is szeretünk így gondolkodni – azaz mint hitetlenekről, olyanokról, akik visszautasítják az ortodoxiát. Eléggé el tudunk merülni néha ebben a negatív gondolkodásban. Sokan azért csatlakoztunk ehhez az egyházhoz, mert tulajdonképpen gyermekkorunk egyházából menekültünk. Többször halljuk: „Nem lehettem katolikus a nőkhöz való viszonyulás miatt.” Vagy: „Rájöttem, hogy meleg vagyok és nem éreztem jól magam többé a baptista egyházban.” De amint azt az utóbbi politikai kampányból is megtanulhattuk, a negatív gondolkodás elkopik, és egy idő után már nem azt szeretnénk tudni, hogy mi ellen foglalunk állást, hanem azt, hogy mi mellett. Mindenesetre nekem megfelel az „eretnek” szó. Ha eredetét vesszük ez olyan embert jelent, aki választ. Mi választani akarunk, állást foglalni egy pozitív teológia mellett, azt kialakítani.

Hadd bontsam ki bővebben ezt a témát. Az unitárius univerzalisták hiszik, hogy az embernek van választási lehetősége. Isten nem rendelte el születésünk előtt, hogy részünk legyen-e a megváltásban vagy nem. Nem vagyunk elmerülve az eredendő bűn pocsolyájában a születésünk puszta ténye által, tehát nincs szükségünk arra sem, hogy csecsemőként tisztára mossanak az ún. keresztelés által. Nincs szükségünk arra, hogy valaki értünk feláldozza önmagát a kereszten és ezáltal megmentsen a pokoltól. Van választási lehetőségünk.

Igaz, hogy az embernek megvan a hajlama a rosszra, de ugyanakkor arra is, hogy jót cselekedjen. Az unitárius univerzalisták szerint „eredendő megáldottságban” születtünk, ahogyan a teológus Matthew Fox fogalmazott. (Ezért az eretnekségért, és egyebek miatt, őt természetesen exkommunikálták a katolikus egyházból.)

Unitáriusok vagyunk, tehát hisszük, hogy „Isten Egy”. A hármasság koncepcióját elődeink is zavarosnak találták, de 325-ben a katolikus klérus megszavazta és elfogadta a Niceai Hitvallást, megalapozva a szentháromság dogmáját. Megjegyzem: ez nem egy bibliából vett tanítás, a katolikus egyház hatalmi szervezetéből következett. Az unitáriusok tulajdonképpen ekkor veszítettek, ezen a szavazáson. Szerencsénkre már nem égetnek meg minket máglyán, viszont most is sok keresztény gondol úgy vallásunkra, mint valami „kultusz”-ra.

Ami pedig az isten-egység elvét illeti, tágabb vonatkozásai vannak, mint a szentháromság-vita. Ha Isten egy, akkor mind a zsidók istene, mind a hinduk istene, mind a muszlimok istene, mind a keresztények istene: Egy. Isten Egy. Emlékszem egy tragikus esetre 14 vagy 15 évvel ezelőtt. Egy este kórházba hívtak egy anyához, akinek kétéves gyereke kómában feküdt, megfulladt egy darab rágógumitól. A szülők között rossz volt a viszony: az anya elidegenedett a gyerek apjától, aki más vallást követett. Lefele a liftben az apa lelkészével találtam szembe magam. „Együtt tarthatnánk a gyászszertartást” szóltam hozzá. Így válaszolt: „Nem, nem tarthatjuk együtt. Nem ugyanazt az Istent imádjuk.” Ez még jobban elszomorított, ennek a családnak az elidegenedése még súlyosabbnak tűnt számomra... Méghogy nem ugyanazt az Istent imádjuk?... „Ezt csak te hiszed” – gondoltam magamban.

Mi, unitárius univerzalisták tiszteletben tartjuk az egyéb vallásos hagyományokat – nem állítjuk, hogy kizárólagos tulajdonosai vagyunk az igazságnak. Szeretem, ahogy ezt kollégám, Dr. Forrest Church az All Souls in New York egyház lelkésze mondja: az igazság olyan, mint a fény, amely egy nagy katedrális ablakain áttör különböző színt és formát öltve. A fény ugyanabból a forrásból származik, de másnak tűnik, attól függően melyik ablakon kereszül vetődik be. Ugyanígy van ez a világ különféle vallásos hagyományaival is.

Itt van továbbá az a másik teológiai szempont, ami az igazságra vonatkozik: hiszünk a fejlődésben – nem csak az életformák evolúciójában, de a gondolkodás és az erkölcs fejlődésében. Az igazság, amit ma vallok már nem biztos, hogy ugyanaz az igazság, amelyet holnap is vallani fogok. A kinyilatkoztatás nem statikus, hanem folyamatosan kibontakozó. Ugye milyen izgalmas? Az igazság folyton kisiklik kezeink közül! De mind több és több tárul fel belőle. Feladatunk csupán az, hogy egyszerűen nyitottak legyünk, és vágyakozók. Vágyakozók arra az igazságra, amely egyszer a miénk lesz – de csak egy időre. Egy ilyen tudatosság alázatossá tesz – és éberré.

Az unitárius univerzalistákat egyértelműen megkülönbözteti a többiektől: teológián erről a világról szól, nem a túlvilágról. Hiszünk abban, hogy a Mennyek Országa itt fog megvalósulni, élő emberek között, ezen a földön. Jézus tanította, hogy Isten országa bennünk van. Mikor valaki megkérdezte, hogyan juthat be ebbe az országba, így válaszolt:

Éhes voltam, és ennem adtatok;
Meztelen voltam, és betakartatok;
Szomjúhoztam, és innom adtatok;
Beteg voltam, és ápoltatok;
Jövevény voltam és befogadtatok;
Börtönben voltam és meglátogattatok engem...
Amennyiben ezt megcselekedtétek
a legkisebbel atyámfiai közül,
velem cselekedtétek.

Az unitárius univerzalisták nem foglalkoznak a halál utáni élettel – egyszerűen azért, mert nem tudunk róla semmit. Senki sem tért vissza, hogy beszámoljon róla. De tudunk szenvedésről és igazságtalanságról ezen a földön, tehát – lemondva szárnyakról és hárfákról, amik amúgy sem túl vonzóak – megpróbáljuk létrehozni a Szeretetközösséget idelent.

És most visszatérve Dávid Ferenchez – vallásunk lényege nem azon van, hogy miben hiszünk, hanem hogyan szeretünk. Tény, hogy sok buzgón ortodox hívő képes volt a legaljasabb tettekre is. Közismert tény, hogy a maffia tagjai nagy összegeket adományoztak a katolikus egyháznak. És az is, hogy a fundamentalista keresztény egyházak voltak a legelkötelezettebb támogatói az iraki megelőző háborúnak. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy szintén ők azok, akik a kínvallatás mellett foglalnak állást. Amint már sokszor említettem, tényleg nem érdekel engem milyen teológiai elképzeléseid vannak – azt akarom tudni hol van a szíved. Azt szeretném megtudni hogyan szeretsz.

Eddig nagyrészt az unitárius örökségünkről beszéltem, de a szeretet elve tulajdonképpen határozottabban érvényesül az univerzalizmusban. Hazánkban az univerzalista mozgalom a 18. század második felében indult, ugyanabban az időben, mikor az unitárius. Az amerikai univerzalista prédikátor, Hosea Balou hírdette követőinek, hogy a mennyország és a pokol nem valami túlvilági hely, hanem egyszerűen az az élet, amit magunknak teremtünk ezen a földön. Visszautasította azt a felfogást is, hogy Jézus kereszthalála megmentett – azt tanította, hogy Jézus maga, mint a szeretet és az igazságosság megtestesülése mentett meg minket. A paradicsom az univerzalista ember számára az a hely, ahol az igazságtalanság ellen harcolunk, és ahol a bölcsességünk és a szeretetre való képességünk fejlődik.  Nagyon vallásosan hangzik.

Az univerzalista kifejezés az univerzalizmusban az egyetemes megváltásra utal, egy nagyon radikális teológiai eszmére, amely olyan korban született, amikor a megújulási mozgalom prédikátorai bejárták az országot széltében-hosszában, a pokol tüzével fenyegetve azokat, akik nem térnek meg, és nem bánják meg bűneiket. Múlt hétvégén felszólaltam egy buddhista-keresztény párbeszéd konferencián. Ebédidőben az egyik keresztény előadó, egy ismert akadémikus megszólított: „Ez az univerzalista dogma eléggé gyerekes elképzelés, nem gondolja?” Meglepődve mondtam: nem, tulajdonképpen úgy gondolom, hogy egy lépés a jó irányba egy olyan időben, amikor a pokolról és az elkárhozásról való prédikálás Istent rossz színben tűntette fel. Majd egy kis szünet után megkérdeztem: „Hisz abban, hogy Isten mindenkit szeret?”
„Igen”, mondta.
„Tehát akkor Isten Hitlert is szerette, nemde?”
Vonakodva mondta: „Igen, gondolom így van”.
Akkor azt mondtam: „Tehát nem is olyan nagy dolog hinni, hogy egy szerető Isten valamikor, valahogyan mindent kibékít önmagával.” Ezzel hagytuk abba társalgásunkat.

Tehát igenis, van nekünk, unitárius univerzalistáknak teológiánk.

Hisszük, hogy az ember sorsa nincs megpecsételve a születésétől kezdve, hanem van választási lehetősége.
Hiszünk az eredendő jóságban.
Hisszük, hogy Isten Egy.
Hisszük, hogy a kijelentés folyamatos.
Hisszük, hogy Isten országa ezen a földön van.
Hisszük, hogy Jézusban isteni szikra volt, és azt, hogy mindannyiunkban van valamennyi ugyanabból a szikrából.
Hisszük, hogy a szeretet fontosabb mint a hitelv.
Hisszük, hogy Isten könyörületessége mindenkit kibékít önmagával a végén.
Ami pedig ezt az utolsó tételt illeti Isten könyörületességéről – hát be kell vallanom, igazából nem is tudom hogyan lehetséges, hogy Isten szeretete ennyire mindent magában foglaló, mindent megbocsátó tud lenni. Én még arra sem vagyok képes, hogy megbocsássak a szomszédomnak, aki következetesen előkapja avarszívóját valahányszor nekiülök prédikációt írni. Még kevésbé tudom megbocsátani politikai vezetőinknek, hogy lejáratják ezt az országot. Hogyan üdvözülhet mindenki? Biztos, hogy közülünk egyeseknek pokolra kell jutni! Főleg ez a pasas az avarszívójával.

De nem, egyikünk sem. Egyetlen egy ember sem jut pokolra Isten végtelen könyörületességében. Tőlünk pedig elvárják, hogy annyira kitágítsuk elménket, hogy ezt be is tudjuk fogadni. Még nem tartok ott. De tulajdonképpen ez a nagy dolog az én hitemben. Fejlődik. És én is, legyen Isten könyörületes a lelkemhez. És a tiétekhez. Úgy legyen. Ámen.

comments powered by Disqus