Gondolatok a megmaradásról
GONDOLATOK A MEGMARADÁSRÓL(Az Itt-Ott talakozóról hazajövet)
Szerző: Minger Hajnal
Az elmúlt esztendők folyamán szinte minden honfitársammal együtt engem is nagyon sokat foglalkoztatott a megmaradás kérdése.
Nagyon sok értékes és lelkesítő előadás meghallgatása után szeretnék én is egy pár gondolatot megfogalmazni .
Azt hiszem, én kissé más szemszögből közelítem meg a témát. 18 éves amerikai tartózkodásom alatt elég sok magyar családot volt alkalmam megfigyelni “partraszállásuk” pillanatától napjainkig. Első perctől nagyon érdekeltek és kíváncsian elemeztem a beillezkedésük folyamatát és kulönösképpen azt is, hogy a gyerekeik miképpen boldogultak ebben az új világban.
Magam is fiatal édesanya lévén, 4 éves kisfiammal érkeztem ide és természetesnek vettem, hogy ameddig mi magyarul beszélünk a gyerekkel és kapcsolatot tartunk az óhazával, rokonokkal, addig belőle is magyar embert fogok nevelni. Szomorúan vettem tudomásul sok év után, hogy minden igyekezetem ellenére is cask magyarul beszélő, de amerikai gyereket neveltem, aki (egyelőre, mert még nem adtam fel teljesen a reményt cask új haditervek után nézek) nem sok áldozatot hozna az egyetemes magyarság érdekében. Talán inkább ennek a szomorú valóságnak a felismerése után kezdtem el tudatosan figyelni a körülöttem élő Magyar családok es gyerekeik helyzetét.
Ugyanakkor sokszor végigtekintettem az elmúlt 18 éven, keresve a választ arra, hogy mit tehettem volna másképpen, vagy inkább mi is hiányzott számunkra leginkább a megmaradásunk érdekében.
Csak néhány lényeges hiányosságra szeretnék rámutatni a sok közül, csakis olyanokra, amelyek szerény elképzelésem szerint megoldhatóak, megváltoztathatóak lennének, ha nehezen is.
A magyar közösségek kialakulása (a cserkészetet kivéve) az országuktól és kultúrájuktól elszakított emberek igényeinek pillnatnyi kielégítésére jöttek létre és a fiatalságnak csak létezési “helyet” biztositva . Bizonyított statisztikai adatok szerint legalább 200 000-es lélekszám szükséges ahhoz, hogy egy etnikum életképes legyen. Eddig nem tapasztaltam egyetlen közösseg részérőll sem a tudatos útkeresést annak érdekében, hogy a magyar fiatalságnak egy közös bázisa legyen. Egy olyan bázisa, ahova nagy számban tartozhatnának különböző felekezeti, gazdasági és földrajzi környezetekből.
Addig, amíg az amerikai gyereknek is csak “büntetés” az, hogy magyar, mert csak több házifeledatot, kevesebb szabadidőt, furcsább ételeket jelent a magyarság, addig semmivel sincsenek jobb helyzetben mint a magyarok Kárpátalján vagy Erdélyben. Annak a plusznak a megteremtését, ami kárpótolná őket a másság vállalásáért, eddig csak a cserkészet nyújtott.
Az anyaországból vagy szórványságból ide kerülő magyaroknak igazán semi segitségük nincs arra, hogy megmaradjanak magyaroknak. Sőt a tapasztalatom az, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem lesznek mások mint magyarok pozitív és negatív értelemben is. Amire viszont szinte kivétel nélkül mindenkinek szüksége lenne, az a közös szálnak a megtalálása és megtartása a fiatalabbik generációval, akiknek annyira más világban kell felnőniük. Csupán a generációs különbségek átvészelése is elég akadály minden családban, akár itt, akár Magyarországon. Még ha ugyanazt a nyelvet is beszéljük, még akkor sem értünk szót sokszor. (Akiknek tizenéves gyerekei vannak vagy voltak, azok tudják miről beszélek.)
Elnézést kérek, ha köztudomasú dolgokat boncolgatok itt, de bevezetésként említenem kellett, hogy javaslataimat megindokoljam.
Előszöris nagyon jó lenne, ha egy már létező csoport (hogy ne morzsolódjunk még tovább) venné alapvető célkitűzésül a fiatalság “összeterelését”. Elérni azokat a szülőket, akik hajlandóak lennének e cél érdekében szerény áldozatot hozni. Én elsősorban nyári programokra gondoltam. Akárcsak az Itt-Ott találkozó, ami családi nyaralás is egyben.
Legyen egy “Onnan-Ide” (a nevet a gyerekekre bíznám) tábor, amit gyerekeknek szerveznénk, de a szülők is részt vehetnének. Sajnos az átlag szülő szabadságideje jóval kevesebb mint a nyári szűnidő, de ha minden táborozni akaró gyekek szülei csak néhany napot vállalnának 2-3 hivatásos tanár segítségével, egy “mindenkinek előnyös” helyzetet lehetne kialakítani.
Erdélyből, Kárpátaljáról, Magyarországról szívesen jönne tanár (lehetőleg egy-két gyerekkel), akiket a taborozás után vendégül láthatnánk egy kis időre. Élményekkel tele mehetnének haza ők is, és a mi gyerekeink is igazán újat és mást kaphatnának. A co-op alapon megszervezett nyaralás sem lehetne több mint a “baby sitting" meg day-camp, amit minden munkás család ideig-óráig kénytelen igénybe venni.
Ezen kívül lehetne diákcsere programot szervezni. Egy Detroit melletti gyereknek Coloradóban tölteni nehány hetet, vagy Californiában, ugyanakkora élmény lenne, mint Spanyolországba menni. Közben a háziaknak is lenne magyar gyerekük, aki akár kevésbé vagy jobban tud magyarul, de mindenképpen példa lenne arra, hogy igenis egy nagy közösséghez tartoznak.
A mai világban, amikor a gyerekek interneten leveleznek sokszor még a szomszedban lakó baráttal is, szerintem meg lehetne alakítani egy Magyar “chat line”-t ahol egymással kapcsolatot tudnának tartani.
Mégegy lépéssel tovább, azt is javasolnám, hogy azokat a gyerekeket, akiket a nagy távolságok miatt nem lehet a cserkészetbe bevonni, azokat megpróbaljuk elérni egy Internetes iskolával. Ha már egyetemi diplomát is lehet így szerzni, akkor magyarul tanulni is lehetne. A kisfiammal a betűrejtvényekkel szórakozunk es tanulunk a legtöbbet. Egy vetélkedőnek óriási ereje van, még ha a díjak igazán apróságok is.
Minderre nagyon sok jó anyag van nyomtatásban, csak a web site-ra vitel a munka.
A sorból-nem-kilógás rendkívül erős ösztöne az emberiségnek. A mi gyerekeinknek nehezebb megtalálni azt a sort amibe ők is leginkább beletartoznak vagy szívesen beállnának. és ebben szeretnék segítsegükre lenni.
Ezekkel az ötletekkel csak elindítani szeretném a beszelgetést mindazokkal, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Ugyanakkor örömmel vállalkoznék arra is, hogy aktívan részt vegyek ebben a munkában, ha erre igény mutatkozna.
Köszönom a figyelmet.
Minger Hajnal
comments powered by Disqus