Éltető Lajos: Szó és tett
Nem csak beszélni, de tenni is kell – mondják sokszor a jóakaratú türelmetlenek. Mintha a tett több lenne annál, ami „csak” beszéd. Pedig a napjainkban abszolút jónak tartott demokráciának, a nép szabadságának igazi alapja a beszéd: az eszmecsere, ami jó esetben a tények, a valóság megismeréséhez, tisztázásához vezet.A régi görögök jól tudták ezt. János evangéliuma elején olvashatjuk: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem .” Először volt tehát a szó, csak azután a tett. Mert a szónak, a logosznak kvázi mágikus, teremtő ereje van: „ Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem.”
A modern kor csak lassan jött rá erre az igazságra. Goethe Faustja már így fordítja le János mondatát: „Im Anfang war die Tat” (Kezdetben vala a tett.). Az elmúlt 2 évszázad alatt tanúi lehettünk annak, hogy ez a tétel politikai ideológiává nőtte ki magát. Lenin Что делать?-ja (Mi a teendő?), Hitler Mein Kampf-ja, mindkettőjük szónoklata volt az a szó, mely katasztrófába vitte az emberiséget. Legjobban talán Mussolini fejezte ki a „tett” elsőbbségét a politikában:
Mint ismeretes, a fasizmus minden ideológiai tartalom, minden előre meghatározott program nélkül jött. Csak amikor Mussolini már teljesen biztos volt hatalmában, keresett ideológiai, filozófiai alapot s vette elő Machiavellit és tette meg a fasizmus filozófusának. Ettől a perctői kezdve Machiavelli filozófiáját nemcsak Itáliában húzták meghamisítva a mai olasz rendszerre, hanem külföldön is. Annyira hivatalos és szokásos lett Machiavellit ebben a színben látni, hogy az antifasiszta beállítódású Heinrich Schmidt, német polgári filozófus, a jenai egyetem tanára 1931 tavaszán megjelent filozófiai szótárában többek közt a következőket mondja Machiavelliről: „Eszménye az állam nemzeti önállósága, nagysága és hatalma, amelyet a politikusnak a legcélszerűbb eszközökkel kell kiverekednie, tekintet nélkül az erkölcsiségre. A polgári szabadság eszményét, akármilyen fontos is az, alá kell rendelni a legfelsőbb eszménynek. Tulajdonképpen a köztársasági államforma a legkedvezőbb, de ha az állam züllött és romlott, akkor egy uralkodó fejedelemre van szükség, aki nem veti meg a tirannusi eszközöket sem. Az egyház, Machievelli szerint hazája szabadságának és egységének akadálya, ezért előnyben részesíti az órómai vallást, amely férfiasságot és politikai aktivizmust jelent (lásd: Fasizmus) míg a keresztény vallás a politikai érdeklődést háttérbe szorítja és passzivitáshoz vezet.
Nemes Lajos, „A fasizmus doktrínája”, Korunk, 1932 szeptember
A megfontolatlan, elhamarkodott tett következménye előbb-utóbb a szándékkal, céllal ellentétes lehet. Ezt elmondhatjuk a fent említett urakról is, de bevallom, engem a mostani, a magyar médiatörvény körüli vihar késztetett e sorok megírására. Bár a nyilvánosság előzetes meghallgatása ez esetben elmaradt, a szó itt is megelőzte a tettet: az évekig tartó politikai kampány retorikája ugyanis erre a kérdésre is kiterjedt. Az ígéret, a szó kötelez: a magyar jobboldal évekig hirdette, hogy a balliberális sajtó és média diktatórikus monopóliumot élvez, amit a nemzet érdekében fel kell számolni – és ma már visszakozni a petyhüdtség jele lenne. Hiába kiabál Európa és Amerika, a FIDESZ most már nem engedhet a negyvennyolcból. Az adott szó korlátozza a cselekvési szabadságot.
A nyugati magyarság többsége kiállt ebben a vitában Orbánék mellett, mert az adott helyzetben a FIDESZ programját a magyar nemzet érdekeivel kongruensnek vélte. Ám ez nem jelentheti azt, hogy minden esetben a cselekvést tartjuk helyesnek, a puszta cselekvés kedvéért. Egyébként a szó, a diplomatikus szó maga is tett: megbocsáthatatlan lenne Magyarország jó hírét csupán makacsságból eljátszani, most, amikor Európa jelképes vezetője lesz pár hónapig. Reméljük, a FIDESZ pártot képviselő parlamenti többség hallgatni fog a szavunkra.