Elbeszélések

Sztáray Zoltán: Magyar ékezetek

 Annakidején a Magyar Általános Hitelbank budapesti központjában kezdtem meg  az irodai tevékenységemet. A  sikeres bankvizsga után, hogy elviselhetően  beszéltem-írtam németül és franciául,  a nemzetközi osztályon.  Emlékeim szerint  volt az asztalomon egy írógép, amellyel  mindkét idegen nyelven  hibátlanul lehetett  levelezni.  De nem magyarul.  Hiányzott   az í, ú és  az  ű.  Az  osztályról nem mehetett ki  hibás  magyar nyelvű levél, ami azt jelentette, hogy kézzel kellett  a hiányzó ékezeteket felrakni.  Ha nem raktuk fel,  az igazgatónk visszaadta a levelet.
          
Különben nem emlékszem, hogy ez a néhány hiányos  betű különösebb problémát jelentett volna.    A  nagyar nyelvű levelek a hiányos ékezetek ellenére is  megérkeztek a címzettekhez.
           
Nekem sem jelentett ez a tény különösebb problémát mindaddig, amíg nem szaladtam neki a forradalom után a világnak és meg sem álltam Párizsig.  Itt ütközött ki belőlem a  csökönyös magyar és  igyekeztem szerezni egy olyan írógépet, amelyikkel hibátlan magyarsággal  lehetett írni. Találtam is egyet.  Ám hiányzott róla a hosszú í betű.  Jóllehet, megígérték, hogy a teljes magyar ábécével szállítják a nem is olcsó masinát. Panaszkodtam. Ki is jött az irodánkba egy szakember, aki nagyon határozottan állította, a teljes magyar betűkkel, ékezetekkel szállították le az írógépet.  És én olyan betűt kérek tőlük számon, ami nincs. Azután megmutattam neki egy nyomtatott magyar szöveget.  Leforrázva ment el, ám másnap hozta az í-betűs írógép kart.  Így azután hibátlan leveleket tudtam írni.
          
Ezt az írógépet Párizsban hagytam és  New Yorkban átalakítattam egy masinát, amivel  akármelyik betűre rakhattam ékezetet.  Ez az írógép betörés áldozata lett. Nórikának adtam kölcsön, akihez betörtek és egyéb holmijaival együtt ellopták. Még a télikabátját is.
           
Nagy örömömre szolgált, amikor megtudtam, az IBM-nek Budapesten is van egy lerakata és  az akkor újdonságnak számító gömbfejes írógépüket árulják. Több, mint ezer dollárba került, ám menten rendeltem egyet. Ahogy megérkezett, szomorúan tapasztaltam, nem lehet vele hibátlan magyar szöveget írni.  Ékezetek hiányoztak, a betűk helytelenül voltak felrakva.
           
Írtam az IBM budapesti képviselőjének. Levelemre érkezett is válasz.  A vezető hölgy nem különösebb barátságú levelében közölte velem, nincs nekik semmiféle panaszuk, az IBM-mel. Nyilván jól érezte  magát egy amerikai vállalatt képviselőjeként.
           
Gondoltam, a  magyar Külkereskedelmi Vállalat, talán segíthet. Írtam nekik is.  Jött is válasz.
Nemigen értették, mit akarok, nekik sincs semmi problémájuk az IBM masinákkal.
           
Megdühödtem. Meg is eresztettem egy ajánlott levelet magának a külkereskedelmi miniszternek, amelyben  feljelentettem a budapesti IBM  vezetőjét, hogy a nehezen megszerezhető külföldi valutát  nem megfelelő  amerikai  gyártmányú írógépek vásárlására  költik. Jött válasz, intézkednek.
           
Azuttán vagy két hét múlva megjelent  nálunk San Bernardinóban egy elegáns öltözetű úr és közölte, az IBM központjából jött és meg  szeretné velem tárgyalni a magyar billentyűzetű írógépük problémáját. Közölte azt is, Budapest megtagadta az írógépeik átvételét, mert a billentyűzete nem felel meg a magyar nyelv követelményeinek.
           
Hogy ne feledjem, ez az úr a világon semmit sem tudott a magyar nyelvről.
           
Ez nem akadályozta meg abban, hogy a nagy ebédlőasztalunkon nagy barátságban ne tervezzük meg az akkor már a Wheelwriter írógépük új klaviatúráját. Nagyon megköszönte a közreműködésemet.
A gyorsan összeütött ebédet is.
           
Talán egy hónap múltán, amikor már az IBM masinánkkal vídáman írtam  a világmegváltó  soraimat, a budapesti IBM vezetőnőjétől kaptam egy levelet, hogy sikerült elintézniük az írógéppel kacsolatos problémát.

­Mert ilyenek vagyunk.­


comments powered by Disqus