Elbeszélések

Fülöp László : Karácsonyi bohócok

Az épület belseje tipikus pesti bérházi udvar, sorban az udvarról nyíló lakások, elöttük balkon-folyosó. Persze, a nyomorult tábla, ami mutatta volna merre haladnak a lakásszámok, hiányzott a falról. Már beállt a szürkület, de a fal egy négyszögletes színelváltozása mutatta, hogy valaha ott volt. Dünnyögött, szidta az asszonyt, aki iderendelte, s még nem jött, a büdös kölykeket, akik biztos lelopták a táblát, a házmestert, aki még nem pótolta.... 

 

 

A pesti taxis és a bohóc-közvetítő asszony.

Sylvester Ágnes története után írta Fülöp László

A taxis magának szitkozódott a lépcsőház első emeletén. Sietett volna, s nem tudta merre forduljon. Kihívták egy fuvarra, és ebben az ünnepi kapkodásban elvárta volna, hogy az asszony már a járdaszélen álljon. Persze nem volt ott.

- Ezeknek is csak akkor sürgős, amikor már benn ülnek a kocsiban. - Félhangon bosszankodott. Amikor leállt a járdaszegély mellé, tülkölt néhányszor röviden, hátha meghallják: semmi. Végül is otthagyta a kocsit, s felszaladt a lépcsőn. Csak a számot tudta melyik lakásból hívták, most tétovázott merre induljon, s mérgelődött, mert nem állhat itt naphosszat.

Az épület belseje tipikus pesti bérházi udvar, sorban az udvarról nyíló lakások, elöttük balkon-folyosó. Persze, a nyomorult tábla, ami mutatta volna merre haladnak a lakásszámok, hiányzott a falról. Már beállt a szürkület, de a fal egy négyszögletes színelváltozása mutatta, hogy valaha ott volt. Dünnyögött, szidta az asszonyt, aki iderendelte, s még nem jött, a büdös kölykeket, akik biztos lelopták a táblát, a házmestert, aki még nem pótolta.... Minden összeesküdött itt ellene. Valójában nem is akarta ezt a fuvart. A városon kívülre kell majd menni, az utak is sikosak lehetnek arra. Amíg ezt lefutja, azalatt több, rövidebb, jobban fizető fuvart is kaphatott volna. Jó borravalókkal.

- A fene várakozik - futott át benne, s már fordult volna vissza amikor végre, meglátta az asszonyt kilépni az egyik lakásból. Gondosan bezárta az ajtót maga mögött, s csak akkor vette észre a tétovázó soffört.

- Jaj, igazán sajnálom, ha megvárakoztattam, pedig nagyon sietnék,- mondta az asszony feléje jövet, s kapkodva rakta el a kulcsait. Már sietett is, le a lépcsön, a taxihoz.

- Na, mit mondtam - morogta magának a sofőr.

Azért jól megnézte az asszonyt, mert az asszony magas volt, fiatal, karcsú és arca nagyon szép. A kabátja ugyan nem volt elegáns, de alatta jó alakot sejtett a sofőr. Enyhén vörösbe játszó barna haja simára fésülve, kontyba tekerve, ami különős komolyságot adott lényének. Az arca - ahogy elment mellette, és kedves mosollyal üdvözölte, a sofőr jobban megnézte, - inkább nyilt, kifinomult és barátságosan bizalomgerjesztő volt, mint nagyon szép. Ahogy az asszony beszélt, mozgott, valami extra finomság áradt belöle, amely lecsillapította a morgó sofőrt. A sofőr is fiatal volt.

Benn a taxiban az asszonyka sietve magyarázta, hogy merre lehet kijutni a külvárosi telepre. A taxi egy gyors U-kanyart csinált a Margit Körúton. Azért is sietne, mondta, mert busszal jön vissza. Nincs elég pénze arra, hogy a taxival menjen oda is, meg vissza is. A sofőrben egy pillanatra felötlött, hogy leáll, s kiteszi. Jó nő, vagy nem, a fenének van ideje ilyenkor hosszú egyjáratos utakat lehajtani. Habozott egy percig, addig is vezetett tovább. "Még eldönthetem a Moszkva térig" - gondolta, "ott foghat magának egy buszt." Tulajdonképpen, arra sincs pénze, - folytatta az asszony, - hogy taxival menjen, de muszáj, mert babákért megy, s azokat vissza kell vinnie az üzembe időre. Onnan jött el még korábban, hogy a megrendelt babákat felvegye, de a saját kislánya is beteg, tudja, fogyatékos, s annyi törődnivaló van vele. Vele is el kellett még szaladni egy helyre, mert nem engedhető el egyedül ebben a forgalmas nagy városban. S nem is érzi jól magát, valószínü hőemelkedése is van. Semmi sem ment olyan jól és gyorsan ma, mint ahogy szokott.

- Na, itt ment el a borravaló, - gondolta a taxis. - Már lesírta a nő.

De nem szólt semmit, csak dünnyögött. "Gondolhattam volna, - csak én vagyok ilyen marha aki ilyen fuvarokat vállal." magának szitkozódott. Valahogy, mégsem volt szive lemondani a fuvart. Nem is értette magát, mert bosszankodása ellenére mégis úgy döntött, hogy kiviszi az asszonyt a telepre. A hó is elkezdett esni. "Na, még csak ez kellett." - ráncolta homlokát a sofőr, de már az útra koncentrált. A nagypihéjü hó, egyre sürübben esett, itt-ott megkavarodott a levegőben, s mindent gyorsan betakart, mintha nyugtató, fehér leplével békességet akart volna telepíteni a nyüzsgő városra. A havazás ünnepélyes hangulatot adott a pihéken is meleg-sárgán átvilágító kirakatoknak. A sofőr is szeretett volna a járókelők közé keveredni, kirakatot bámulni, a gyerekeknek valamit venni még, a nyelvével el-elkapni egy nagy hópihét...

Az asszony beszélt, továbbra is sietősen, bocsánatkérően magyarázta, hogy miért kell a telepre kimenni. Egy mozgás-sérült asszonyhoz mentek. Az asszony, egy kamion vezető felesége, rokkant és tolószékből végez el mindent. A kamionos sokat volt úton, néha hetek is elteltek míg hazajutott, de jó családi életet éltek. A különös pár a városon kívül lakott, a testi sérülteknek készült kisebb lakótelepen. A lakótelep messze ismert volt, mert ez volt egyike azoknak a kevés helyeknek, ahol a fogyatékosak is meg tudtak élni, különösebb segítség nélkül. Itt nem voltak lépcsők, de voltak a falak mentén karfák, melyekben az emberek megkapaszkodhattak, az ajtók könnyen nyíltak, a konyhákban minden elérhető, a zuhanyozó ülőkével, kapaszkodóval ellátva, a wc ülőkéje magasabb mint rendesen, hogy könnyebb legyen felállni róla, s ott is a falba horgonyzott kapaszkodók.

A mozgássérült nőt az egyik üzemben ismerte meg a fiatalasszony. Az emberek, bár eleinte hitetlenkedtek, később csodálták, hogy munkáját tolószékből is elvégezte. Ö meg sokat mosolygott, nem panaszkodott, sőt, a munkához való pozitív hozzáállása bátorította a pesszimista ép testüeket. Hogy otthon elfoglalja magát és hogy kiegészítse jövedelmüket, bohóc-babákat csinált. Mosolygós, vidámarcú bohócokat, nyagda lábakkal, hajlítható karokkal.

A motor búgott, a sofőr szeme a lámpafényben megújuló utat pásztázta, az asszonyka beszélt. Karácsonyra előfizetőket szerzett a bohóckészítő asszonynak: két másik vállalatnál is, ahol azelőtt dolgozott. Vagy harmincöt babát adott el így. Karácsony előtt az eladott babákat fel kellett szedni és elvinni a rendelőknek. Néhány napja megbetegedett, tért vissza az asszony a saját problémájára, feje fájt, torka érzékenykedett, homloka és arca melegebb volt mint szokott. Nem jó a közérzete. De másra nem lehetett bízni a tennivalókat, részben ezért is hívta a taxit.

- Harmincöt babát? S mekkorák azok a babák? - kérdezte a sofőr.

- Hát, vagy ekkorák - mutatta az asszony a két kezével.

- No, azt még megnézem, hogyan fogja maga a babákat kivinni a busz megállóhoz - mondta a sofőr. - Ha maga tíznél többet el tud vinni, megeszem a sapkám. Ellenzőstül - tette hozzá.

- Hoztam egy zsákot... - mondta az asszony kissé elbizonytalanodva.

- Akkor is. Egy zsák nem elég harmincöt akkora bohócnak.

- Hát jöjjön be maga is.

A sofőr kíváncsi volt már és kelletlenül ment utána - de ha már eddig eljött... megnézi még milyen bohócokat csinálhat egy tolószékes. Egy hang belül még mindíg elégedetlenkedett: megy, ahelyett, hogy már vezetne vissza, más fuvarokat keresne.

A kis tolószékes nő kedvesen fogadta őket, s örömmel újságolta, hogy a férje is hazaérkezett néhány órája. A lakás kellemes volt, tiszta, világos színekkel, semmi nem tanuskodott itt nyomott hangulatról. A sofőr nézegette a babákat, míg a két nő beszélgetett. A babák sorba rakva, hasonlítottak is egymásra, de azért mindnek más bohócarca volt, s szines ruhájuk. Az egyik bohóc jobb szeme keskenyebb volt, a szája félrehúzva, mintha kacsintott volna a sofőrre.

A soför kedve önkénytelenül felderült. Annyira megtetszettek a vidám bohócok, hogy ő is vett kettőt a gyerekeinek. Az egyik a hunyorítós volt.

- Majd segítek - mondta és telt karokkal vitte a halom babát a taxiba, s mikor az asszony aggódva mondta nincs pénze a visszaútra csak intett a fejével:

- úgyis vissza kell mennem, nekem is.

Aztán beültek, s felengedett hangulatban robogtak vissza a városi fények felé. Az ünnepi hangulat kezdett úrrá lenni a városban, taxiban egyaránt.

A bohócok vidám mosollyal fintorogtak a hátsó ülés ablakaiban.

A taxis a fiatalasszonyt egyenesen az üzembe vitte, s nem fogadott el pénzt az útért. Még az odaútért sem.

- Legyen ez magának az én karácsonyi ajándékom - mondta amikor kirakodtak. Megbökte az el nem fogyasztott sapka ellenzőjét, s elvezetett. A fiatalasszony hosszan nézett utána. Kocsija már beleveszett a város tülekedő forgalmába amikor visszahunyorgott a két vidám bohócra, akik a taxi ülésén várták, hogy Karácsonyra, otthon még két gyereket örvendeztessenek meg.

comments powered by Disqus