Fülöp László: A téli Vaszil
Amikor, hozzánk beköltözött, az időjárás már kezdett télbe fordulni. Innen is adódott a neve: “Téli Vaszil”.
Szintén magas, orosz tiszt volt – de csak magas voltában hasonlitott a Nyári Vaszil-ra. Lehetett vagy 190 cm. Ez tiszt volt, hadnagy, s fiatal, szőkés, talán a huszas éveinek első felében járhatott. Sűrűn bejárt a ház általunk lakott részébe, mert anyánk is gyakran invitálta, s apám orosz tudása is segitett az emberi közelséget felállitani. Kedves, szeretetreméltó embernek ismertük meg. Egy idő után szüleimet csaknem szülőként tisztelte és szerette meg. Azt hiszem tizennyolc éves növérem tetszett neki, de soha másként nem közelitett hozzá, mint emberi tisztelettel.
A beszélgetésekből megtudtuk, hogy kis faluból való volt és már 15 éves kora óta nem járt otthon. De már tudtuk, hogy a háború sok rendkivüli helyzetet produkált, - igy nem volt problémánk elfogadni ezt is. Esténkénk beült a házunk ránkmaradt részébe, s - apánk segitségével – jól elbeszélgettünk. Elmondta, hogy katonaiskolába járt, s annak elvégzése után a frontra vitték, anélkül, hogy szüleit újra látta volna.
A háborús élményeiröl is beszélt amikor esténként, vacsora után elüldögélt, s leginkább apámmal beszélgetett. Egyszer megmutatta sebesüléseit, amiket a harcokban szerzett. Ámulva néztem, hogy mekkorák voltak a hegek. Az egyikre, a válla mellett levőre – a nagy darab hadnagy bátoritva felemelt - rátettem a kezem. A heg nagyobb volt mint a kiterjesztett tenyerem. Elképedve néztem rá:
- És nem fáj? – kérdeztem.
- Már nem, - mosolygott, - de egy ideig megszenvedtem.
- Persze, - mondta anyám – ezeket sokszor felcserek kezelték, nem képzett orvosok.
Egyik nap ragyogó arccal jött haza a Téli Vaszil.
- Mehetek haza. Megyek szabadságra, napokon belül – jelentette csaknem újjongva – egy hónapra. Otthon leszek csaknem egy egész hónapig! Már hét éve nem láttam őket.
Mindenki vele örült. Készülődött, csomagolt nehány napig, anyám segitett neki, hogy alsóneműit vasaltan tegye el. A nagy napon látható örömmel és izgalommal búcsúzott tőlünk. Mondta is:
- Nagyon várom már, hogy családomat lássam, de egy kicsit aggódok is: milyen lesz az elsö látogatás, az örömök, az ölelések után.
Búcsúzáskor mindenkit megölelt, apámat, anyámat különösen.
- Remélem, szegény gyerek épségben hazaér – mondta anyánk.
Aztán Vaszil elment, s odavolt, ahogyan az engedély szólott, egy hónapig.
Levelet nem kaptunk tőle, dehát nem is gondoltuk, hogy a nagy öröm és családi látogatások közepette lett volna ideje nekünk irni. Egy hónap nem olyan hosszú idő.
Örömmel, arcán széles mosollyal üdvözölt mindnyájunkat amikor megérkezett.
Este a vacsora után sokat mesélt.
- Az utazás hosszabb ideig tartott mint máskor - kezdte az elején. A háború rongálásai meglassitották a vonatközlekedést is a Szovjetunióban. Amikor megtudtam, hogy szabadságra mehetek, már nem volt érdemes levelet irni, hogy a hazaiakat értesitsem, mert hallottam a posta is lassan jár és bizonytalan manapság. Estefelé érkeztem meg, s az állomásról egyenesen haza indultam. Gondoltam, meglepem szüleimet, ha esetleg a sötétben nem ismernének fel.
Amikor az ajtón kopogtam, apám nyitott ajtót.
- Leállt vonatunk az állomáson és csak reggel megy tovább. Szállást keresek éjszakára – mondtam.
- Nagyon szivesen – mondta apám. - Van engedélyed a párt-titkárságtól?
- Az nincs - mondta Vaszil.
- Mi szivesen adunk szállást, de engedély nélkül nem fogadhatunk be senkit - mondta az apa, fürkészve a félsötétben álló katonát.
- Papka! Hát nem ismersz meg? Én vagyok: Vaszil! A fiad, – kiáltottam. Persze, nagy volt az öröm és megalhattam otthon engedély nélkül. Boldogan meséltünk egymásnak bele az éjszakába… Aztán még napokig…
De mi, az utazást hallgatók, nem értettük, hogy miért kellett volna engedély a helyi párt-titkárságtól ahhoz, hogy egy katona megalhasson valaki házánál egy éjszakára. Eddig sok ember arról beszélt, hogy majd meg kell ismerkedni a kommunista ideológiával, de arra nem gondoltak az emberek, hogy a párt szervezete engedélyt ad az emberek egymáshoz való közeledéséhez. Apánk meg is kérdezte:
- Hogy-hogy engedély kell ahhoz, hogy egy utazó valakinél megalhasson?
- Nem tudom, de ez mindig így volt… talán csak a háború miatt. De azelött is így volt. Az én anyám még sosem volt a falu határain kívül. Ahhoz is engedély kellett, s amikor elment volna, sem ment, mert nem szeret papirok után járni.
- Dehát ez rengeteg extra munkával jár - mondta apánk - az embereknek és az irodának egyaránt. És ez minden helyiségben így van?
- Ti nem is tudjátok, Papka, - mondta Vaszil - hogy ti milyen jól éltek. Mehettek ahová akartok… Nektek fürdőszobátok van… Nem akarlak megsérteni, de itt az utca csaknem minden lakója: valódi burzsuj.
comments powered by Disqus