Fülöp László: A nyári Vaszil
Napokon belül mások jöttek az utcába. Hozzánk egy két méter körüli, erősnek kinéző embert, Vaszilt szállásoltak. Apámnál csaknem egy fejjel lehetett magasabb, egyik kezébe belepasszolt kettő az enyémből. Őrmester volt, középkorú, s ennek megfelelően nagyhangú, de hamar megszeretett bennünket.Napokon belül mások jöttek az utcába. Hozzánk egy két méter körüli, erősnek kinéző embert, Vaszilt szállásoltak. Apámnál csaknem egy fejjel lehetett magasabb, egyik kezébe belepasszolt kettő az enyémből. Őrmester volt, középkorú, s ennek megfelelően nagyhangú, de hamar megszeretett bennünket. Apámmal jól elbeszélhetett oroszul, anyámat szeretnie kellett, mert Ő a semmibôl is ízes ételeket főzött, s az idegeneket is mindig bizalommal fogadta. Vaszilt is beinvitálta amikor volt mihez. Négyéves Gyuró öcsémet, meg engem meglovagoltatott hatalmas térdein a szobája elötti üveges verandában, amikor apámmal sakkoztak. Bár Gyuró öcsém hálásabb lovas volt mint én, mert szerintem, ez gyerekeknek való volt. Dehát, jól kijöttünk vele. Anyám ekkortájt inditotta be a pálinkáért-lisztet cserélgető kereskedői pályáját, s lassan az orosz kuncsaftjai száma is növekedett. A tisztek, altisztek vették a pálinkát, amit anyánk a román hegyi pásztoroktól vett, s hozták cserébe a lisztet. Ebböl anyánk zsemlyéket sütött, amiket eladott a városban újraéledő vendéglőknek. A közelebbiekbe én hordtam ki, nagy, letakart kosárban a zsemlyéket. Anyánk a bejött pénzzel és hatalmas munkával újrakezdte a napi körforgást.
Vaszil ismerősei is, akik hozzánk jártak, a barátságosabb emberek közül kerültek ki. Különösen odaszokott egy fiatal hadnagy, Miska. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a 17 éves Kata nővérem legalább annyira vonzotta a házhoz, mint a Vaszillal tartott barátság. A harmadik héten már akkor is eljött, amikor Vaszil nem volt otthon. Meg kell adni, tisztességesen viselkedett Kata irányában és igen tiszteletteljesen szüleim felé. Jóképü fiatalember volt, s anyámat ez még elővigyázatosabbá tette. Anyám szeme mindig rajtuk volt. Nem tolakodóan, de mindig talált valami kedvesen előadott ürügyet, amely alapján hármas, vagy többes csoportba keveredett szegény Miska és Kata nővérem.
Egyik szép tavaszi nap, amikor a napsütés is csaknem tetőpontjára ért, veszélyes és izgalmas esemény zavarta meg az utca békés hangulatát. Először az utcából kiabálás hallatszott. Nálunk csak anyám és négyéves Gyuró öcsém voltak otthon, s mikor anyám kiment megnézni mi is történik, már a házunk elé állt a zajt és panaszos kiabálásokat kiváltó teherautó. Egy kisebb, tömzsi termetű kapitány és géppisztolyos emberei lökték félre anyámat, s jöttek befelé a házba. Nem sokat magyaráztak, hanem a szobákból elkezdték kihordani a bútorokat, s felrakni a teherautóra.
Ez bizony, közönséges rablás volt.
Anyám bátran eléjük állt, de hál’ Istennek, úgy látszott nem akarták a rablást gyilkossággal komplikálni, így csak az egyik félrerántotta, s felemelt ököllel, fenyegető gesztusokkal adta tudtára, hogy nem „ajánlatos tovább okoskodni”. Ezután, folytatták a bútorok összeszedését és kihordását.
Egyszercsak, mintha angyalt küldött volna érte a reménytelen helyzetben levő anyám -, a kapun belépett Vaszil. Anyám minden orosz szókincsét és gesztikuláló képességét latba vetve magyarázta neki, hogy itt mi történik. Nem nagyon hitte, hogy Vaszil eredményes lesz, mert mit tehet egy őrmester egy kapitány és emberei ellen – dehát ő lett anyám egyetlen mentsége. S itt bebizonyosodott, milyen jó barát lett Vaszil. Bement az üveges verandán át szobájába, amelyben ott állt és – pechére – rendelkezett a kapitány. Ekkor már Vaszil szobájából is vitték volna a bútorokat. Vaszil dörgő hangon kiabált a kapitányra, s amikor az az övét markolászva visszakiabált, Vaszil minden további vitát elvágva, megmarkolta a kapitány gallérját, a másik kezével a fenekén a nadrágot, s a nagy, nyitott ablakon át kivágta a kis, hapciás embert az utcára. A kapitány elterült a kockaköves úton, s nem mozdult.
Vaszil hangereje és teljes magassága most a kapitány segitői felé fordult. Azok, - bár hárman lettek volna egy ellen, s egynél tányérgéppisztoly is volt -, rohantak ki a házból. De Vaszil még nem végzett velük és utánuk eredt. Megengedte ugyan nekik, hogy felszedjék az utca kövein alig mozgó kapitányt, de előbb a bútorokat le kellett szedniök a teherautóról és vissza kellett hordaniuk a szobákba. Nehány szomszéd is -, akik gyorsan odacsoportosultak, hogy lássák mi történik, s Vaszilnak mutogatták melyik bútotdarab tartozik hozzájuk -, visszakapott elhordott holmijaiból, mielött eldübörgött a teherautó.
Vaszil lett az utca hőse.