Ügynökök
Az ügynök szónak a magyar szóhasználatban sohasem volt jó hangzása. Valami olyasféle embert jelölt ez, mint az amerikaiaknál a használt autó kereskedö. (Used car salesman) Valaki, akiben nem lehet megbizni, aki átejt. ( Ma már nincs is ilyen, csak "igazolt elöéletü" - certified preowned - automobil kereskedö van)
Mióta azonban az ügynök szó egyben politikai tartalmat is nyert, még kevesebb becsülete van annak, akire ez ráillik. Vagyis, nemcsak a bizalmat veszti el az, aki ügynök volt, de egyenesen megvetésre, kiközösitésre érdemes.
A forradalom alatt a munkástanácsoknak első határozata volt, hogy a személyzeti osztályok titkosan kezelt "káderlapjait" kiosztották a dolgozóknak. Mindenkit érdekelt, hogy ki volt a besugó, akinek a megszégyenitést, üldözést, bántalmazást köszönhette. A rendszerváltozás óta húzódik az ügy, hogy tegyék hozzáférhetövé a Belügyminisztérium titkos irattárát, a besugók, „ügynökök" jelentéseiről. Mindenki kaphassa kézhez a négy ügyosztálynak a belső és külső „ellenség" megfigyelőitől, elháritóitól kapott iratait. Legyen egyszer és mindenkorra leleplezve, ki- mikor- kiröl adott titkos jelentést, kinek ártott és kit juttatott sokszor halálos veszedelembe.
Aki a kommunizmus alatti években Magyarországon élt, aligha mentesült az "ügynökrendszer" következményitől. "Elbeszélgettek" vele, vagy megfenyegették, talán megfigyelés alatt állt. Majdnem mindenki jelentett, vagy jelentettek felőle.
Egy személyes élmény: utolsó éves gimnazista koromban behivatott a katona-politikai osztály, az AVH elődje. Minthogy két évig a nagyváradi Tüzér Hadapród Iskola növendéke voltam és igy sebezhetőnek minősültem, mindenféle fenyegetéseket helyeztek kilátásba, amelyeket csak akkor úszhatok meg, ha az egyik osztálytársamról rendszeres jelentést adok nekik. Azt, hogy ez mennyire értelmetlen volt nem vették észre. Ugyanis már csak pár nap volt hátra az érettségiig, azután amúgy is vége szakadt volna az iskolai kapcsolatunknak. Mindenesetre megígértették, hogy két hét mulva jelentkezem. Ehelyett az érettségi másnapján jó sok évre elhagytam szülővárosomat. Szerencsére akkor még a besugó szervezet eléggé gyerekcipőkben járt és igy nem került sor arra, hogy utánnam menjenek. Csak sok év mulva láttam viszont újra a megfigyelendő társat egy érettségi találkozón. Akkor én már régen „disszidens" voltam, ő meg vállalati párttitkár.
Egy valamikor félelmetesnek tartott belbiztonsági főnököt, a hírhedt III/III-asok irányítóját, Horváth József tábornokot, nemrégiben, az egyik magyarországi újság meghívta szerkesztőségébe, hogy a rendszerváltást megelőző korszak titkait és dokumentumait feltáró sorozatuk főszereplője legyen. Olyan tanú, aki a "másik oldal" nézőpontjából is meg tudja világítani a dolgokat, az akkori eseményeket.
„Egy államnak minden korban és országban szüksége van az ügynökökre. Több értelme és kevesebb ára lenne, ha a parlament egyszeri határozattal elítélné azokat, akik törvénysértéseket követtek el, függetlenül attól, hogy azok ügynökök politikusok vagy civilek voltak-e. Ennek súlya lenne, az ügynökkeresést pedig végérvényesen befejezhetnék. " - nyilatkozta az egykori belügyes tábornok.
A riport során számos érdekes történetre derült fény. A tábornok volt a számûzött Rákosi Mátyás ,,ellenőrző" tisztje, a bukott magyar sztálinista vezetők leveleinek és küldeményeinek átvizsgálója. Érdekes dolgokat árult el moszkvai ,,kiképzésének" körülményeiről is.
„Rákosi a Szovjetunióban talált menedéket. Egy kétszobás lakásban lakott a feleségével. Voltak olyan operatív eszközeink, amelyek lehetővé tették a figyelemmel kisérését. Ellenőriztük például a leveleit, csomagjait, de azokat is, akik kiutaztak hozzá. Tudtuk, hogyan él, mit eszik, mit olvas, kikkel tart kapcsolatot."
Horváth egy másik jellemző történet szereplője is volt azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy a nagy tekintélyű Pen Klub ellen szervezzenek egy kommunista szellemű irói csoportot. Erre a tábornok igy emlékezett vissza: „Azt mondtam, hogy ostobaságnak tartom ezt. A PEN Klub ugyanis a harmincas években alakult a fasizmus elleni elképzelésekkel, a világ akkori legjobb íróival. Nemzetközi tekintélye azóta csak növekedett, s egy ilyennel szemben ellenklubot létrehozni egyszerûen ostobaság lett volna. Nem beszélve arról, hogy ez nem állambiztonsági, hanem politikai kérdés. A bolgár belügyminiszter egy félnapos szellemi agymosásnak vetett alá, megkísérelt rávenni, hogy értsek egyet vele, de elleneztem, így aztán nem is alakult meg az ellen-PEN Klub."
Most az a hir, hogy az országgyûlés törvénymódosítást készít elő a III/III- as ügynökök leleplezésére. Szélesebb kört akarnak átvilágítani, ugyanakkor a máshová beszervezetteket, mint például a III/IV-es kémeket békén hagyják, holott ők is éppúgy besúgtak, jelentéseket írogattak.
„Hát igen- mondja a tábornok - elég sokat látni közülük a tévé képernyőjén. Õk nyugodtan alhatnak, őket nem világítják át. Ez elszomorító a jövő szempontjából. Aki egy kicsit is ismerte azt az időszakot, tudhatta, hogy a Belügyminisztérium egységesen felelős volt az ország rendjéért. Tehát itt bele kell érteni minden szervet. A kémelhárítónak a belső elhárítás területéről, a belső elhárítónak a kémelhárítás területéről, valamennyi információszerző szervnek végre kellett hajtani az információcserét – ez volt a szabály. – A csoportfőnökség irányító, ellenőrző, koordináló szerepet töltött be. Nekem minden információt elemezni, értékelni kellett, hogy utána jelentést, sőt javasolatot készíthessek arról, hogy mi a teendő. Bármelyik csoportfőnökségtől érkezett a jelentés, szakmai szempontok szerint mi hasznosítottuk, mint országos irányítású szerv. Ostobaság tehát kiemelni és büntetni egy szûk szeletet. (Vagyis) az a III/I-es, III/II-es vagy III/IV-es éppúgy besúgó volt, mint a III/III-asok. Ugyanaz volt a feladata a többi szervezetnek is. A főcsoportfőnökség profilja az állam biztonságának a szavatolása, védése volt. És ebben a körben minden ügynököt, minden operatív eszközt föl kellett használnia az információk beszerzésére"
A besúgók beépültek az ellenzéki csoportokba is, jelentésük eljutott a kormányzat és a párt minden szervéhez. Mindenek elött átadták azt az első titkárnak, az adminisztratív titkárnak, ha külügyi kérdést tartalmazott, akkor a külügyi titkárnak, ha belső problémákkal foglalkozott, akkor az ideológiai titkárnak, a Politikai Bizottság kulcspozícióban lévő tagjainak, a miniszterelnöknek, az Elnöki Tanács elnökének, a miniszterelnök-helyetteseknek és annak a miniszternek, aki abban a témakörben valamilyen feladatot látott el. Ha kulturális kérdésről volt szó, akkor a kulturális miniszternek, ha külügyi, akkor a külügyminiszternek, ha nehéziparról volt szó, akkor a nehézipari miniszternek, és igy tovább. 24-25 példányban készültek ezek az anyagok. Nehéz elképzelni, hogy minden példányt sikerült volna megsemisíteni.
Érdekes, hogy egy ilyen bennfentes személy sohasem próbált tökét kovácsolni az ügynökvilág leleplezéséböl, ahogy ezt itt Amerikában teszik a leszerepelt közéleti személyek. Erről a következőket nyilatkozta a tábornok: „Amikor 1990 február elején kirúgtak, megkeresett egy idegen férfi és ajánlatot tett. -Hajlandók vagyunk önnek egymillió dollárt fizetni, ha kétszáz oldalon leírja azt, amit kívánunk. Az anyagnak természetesen tartalmaznia kell a magyar ügynökök teljes listáját is -de nem vállaltam". Kérdés, hogy egy ilyen „teljes" lista egyáltalán létezik-e? A hazai közvéleményre azonban bizonyára megnyugtatóan hatna, ha mindenki hasonló nyíltággal színt vallana és elmondaná viselt dolgait.
Papp László comments powered by Disqus