Dialógus

Magyar kérdés

On Jun 2, 2004, at 12:50 PM, N.F. Dreisziger(Kingston. Ont) wrote to László Fülöp:

Kedves Laci:

In my introduction to my journal's special, 2001 volume, "1000 Years of Hungarian Survival", I wrote that in all probability, with 1989 a better epoch started for the people of Hungary.

I have been challenged on this assertion. Some people (one Hungarian scholar and two Hungarian-American academics) are suggesting that I have no evidence that this indeed might be the case. (Does this mean that these people believe that with 1989 there began for Hungarians an age of increasing poverty and, possibly also, foreign oppression?)

What are your views on this and, what do people you know think?

Please feel free to circulate my note among your Hungarian friends. I would be very interested in their feelings on this question. And, by all means, respond to me in Magyar if you prefer.

Dreisziger Nándor Kedves Nándi,

Előszóban hadd írjam, hogy bár a biztosra betekinthető távlat még csak 14 év, egyezem állításoddal. Én is azt látom, - a magyar gazdasági életben, a magyar politikában, a demokrácia gyakorlatában, az egyén szabadságában, anyagi értékekben, stb. - új és jobb élet kezdődött MO-on az 1989-es év eseményeivel.

Nem tudom, hogy állításod kétlői mivel indokolják pozícióikat, mert a gazdasági mércék összehasonlítására könnyen fellelhető adatok nem állnak rendelkezésünkre. De személyi tapasztalataim - az elmult 15 év alatt "hazalátogattunk" kb minden három évben - és levelezéseink azt mutatják, hogy a városok, helységek fejlődnek, s magyar ember túlnyomó része jobban él mint az előző években. Erről, persze, könyvet lehetne írni, s részletesen kifejteni, hogy miben és miként él jobban s abban bizonygatni konkrét példákkal, gazdasági adatokkal, politikai lépésekkel, vagy a szabadság-tényezők (amelyek az egyén életét direkte befolyásolják) analizálásával az új epoch (kor) irányát, avagy annak minőségét. Ezeket csak azért írtam le, mert ha ilyenről beszélünk meg kell állapítsuk - konkrét adatok hiányában - a körvonalak homályos voltát.

Mégegy fontos megállapítás: hogy MO. változások közepette van. E változások gyökerei a magyar ellenálláshoz vezethetők vissza, amely egyik igen fontos állomása a lakiteleki (Szikra-i) gyülés volt. Ez a magyar ellenállás termelt ki olyan vezetőréteget, amely - bár mogoszlott azóta - tudatosan magyar, és az emberiség európai vagy atlanti-nyugati csoportjában keres/talál az együttműködéshez vezető szerepet. (A magyar ellenzéknek szerintem szerepe volt a magyar szocialista párt vezetői - lásd Németh Miklós, Pozsgay, Szűrös M., Horn, Meggyesy, Kovács L., hogy csak az ismertebbeket említsem - állásfoglalásának alakításában is.)

Vannak azonban olyan tényezők, amelyek létezésében és magyar viszonyokra való alkalmazásában, jelenlétében. a legtöbb ésszerüen gondolkodó ember közös nevezőre jut.

Az egyik ilyen főtényező az, hogy MO-on az elmult évtizedben már nincs elnyomó, külhoni érdekeket érvényesítő hadsereg. Amióta a szovjet hadsereg kivonult '90-ben, az élet más lett. Az egyén gondolkodásában, a köz- és egyéni ügyekhez való hozzáállásában jelentős változás következett be, melyet már nem árnyékol és tart sakkban a hatalmas mástól való félelem. Szerintem ez, az emberi lét gyakorlásának pozitív irányába tartó alapvető változás, amely hatással van 10+ millió ember életvitelére. Lesznek persze olyanok, akik, ellenvetésben, ezt azon nyomban paralellizáni próbálják az érezhető amerikai (US) hatás erősödésével. Azonban ez az ellenvetés sem a történelmi perspektíva, sem a politikai viszonyok síkján nem állja meg a helyét. (Példákat elsősorban idő hiányában mellőzök.)

Ha már az alapvető változásoknál vagyunk, beszéljük néhány szót a külpolitikáról. A magyar külpolitika - minden kritika és politikai polarizálódás ellenére - jobban érvényesül, mint a '89 előtti 50 évben. Természetesen mások a politikai viszonyok és megváltoztak a magyar külpolitika céljai. Mégis, ha a külpolitika működését figyeljük, a '90-es év kezdeményezéseit (a Varsói Egyezmény felmondásához vezető Antall-Jeszenszky munkát, a Visegrádi 3 beindító lépéseit, stb.), a hosszútávú, türelmes munkát a szomszédi viszonyok jobbraváltásában, a jelen magyar határokon kívülre szorult magyarok mentésében, MO. nemzetközi pozíciójának előmozdításában, az elmult 14 év jobb képet mutat, mint az azt megelőző 50 év bármely évtizede. E három szempontban a magyar külpolitika hasonló irányba haladt a váltakozó kormányok politikai felfogásainak különbözőségei ellenére. Ez bátorító jelenség, és szerintem minősül a "jobb magyar kor" meghatározás támogatására.

Lassan, de mégis, változik a hosszú évekig negatív és önbizalomhiányban szenvedő magyar hozzáállás a magyar társadalmi és a nemzetközi viszonyok változtatásához szükséges akciók kezdeményezése terén. Világosan emlékszem milyen csalódást jelentett nekem, hogy az én generációm, amely - még fiatalon - nagy meggyőzőőéssel küzdött a kommunista/szovjet rendszer egyént elnyomó intézkedései ellen, most a 90-es évek elején kritikus hangvétellel, de tehetetlenül várta a szükséges társadalmi lépések beindítását - a kormánytól. Amikor felhívtam volt osztálytársaim figyelmét az egyéni, önkéntes akciókra, a társadalmi kezdeményezés potenciális hatásosságára, a refrain mindig így hangzott: "Azt nálunk nem lehet." Ez a negativ szellem lassan elhal és teret nyer az aktív ember ideálja. Szerintem - kellően egyensúlyban tartva - ez is a pozitív magyar kor alakulása felé mutat.

Gazdasági mércék rendkivül bizonytalanok, s nehezen összehasonlíthatók, a legtöbb tapasztalt közgazdász szerint is. Pl. hogyan hasonlítjuk össze az amerikai dollárban fizetettek bevételét a magyar forintban fizetett emberek havi, vagy évi jövedelmével? A banki átszámítás csak részben igazodik a pénzérték reális viszonyához. Vagy: hogyan hasonlítjuk össze a jól fizetett, de örökösen hajtott munkás életét a kevésbbé jól fizetett, de sokkal több szabad idővel rendelkező ember életének minőségével? A legtöbb magyar az USA munkásainak keresetéhez viszonyít, s még nehány évvel ezelőtt is vágyakozva sóhajtott, amikor a $6.00-os minimum órabérről hallott. Általában elvetette azt, amikor az amerikai munkás 2 hét szabadságáról hallott, s nem hiszem, hogy feladta volna a saját 4-6 hét évi szabadságát. Vagy: hogyan hasonlítunk más, sokkal roszabb élet- és gazdasági körülmények között élő társadalom tagjait a magyar munkáshoz, aki az USA, vagy nyugateurópai kartársához akar viszonyulni? Nekem is kinyilt a szemem, amikor - még az '56 előtti magyar elnyomás és alacsonyszintű gazdasági élet tapasztalatait hordozva tarsolyomban, a University of Minnesota diákjaként - indiai és iráni diákokkal cseréltünk véleményeket a szocialista társadalom különböző működési területeiről. Nem sok jólétről számoltam be nekik. A mi nyomorúságunk a valóságos haladás értékeiként tüntek fel amellett az emberi nyomorúság mellett, amiről ők számoltak be.

A személyes tapasztalás talán ebben is segítségünkre lehet. '97-ben Budán, egyik szemaforos útkereszteződésben a lámpára várva négy, kb. 16-19 éves diákot láttam egy közepes méretű kocsiban. Egyikük vezetett, mind a négy mobil telefonon beszélgetett. '56 előtt csaknem lehetetlen volt telefonhoz jutni. A Kádár rendszer vége felé már lehetett, 25,000 frt-ért(!), sok hónapos várakozás után bekapcsolódni egy ósdi, elégtelen kapacitású rendszerbe. It két dologra kell felfigyelnünk. Ebben az időben egy jó közepes havi fizetés 8,000 Frt. volt. Azóta a rendszer modern, nagy kapacitásúra javíttatott; a telefon vállalat örül, ha beszerelteted a telefont lakásodba, s nincs több várakozási idő BP-n mint Minnesotában. Más: '90-ben barátaim biztattak, hogy hozzak haza 128-kb-os számítógépet eladásra, 90,000 Frt-ot is kaphatok érte. Nem vittem, mert nem akartam a vámhatóságokkal véleménykülönbségbe kerülni. Arról nem kell írnom, hogy miféle számítógépekkel működnek manapság magyar vállalatok. Más: barátainktól, akik nem Krőzus rokonai, hanem rendes, középosztályba tartozó polgárok, nehány éve, kissé "elkenődött" beszámoló levelet kaptunk, amelyben a világ legtermészetesebb hangján és stílusában panaszkodtak, hogy abban az évben nem mentek se Olaszországba, se Dél-Franciaországba, de sikerült egy hetet tölteni a bolgár tengerparton és "csak" három hetet a Balatonon. Bizony - ezt a költségek ismerete nélkül is érezhetjük - ez Kedves Nándi,

Előszóban, hadd írjam, hogy bár a biztosra betekinthető távlat még csak 14 év, egyezem állításoddal. Én is azt látom, - a magyar gazdasági életben, a magyar politikában, a demokrácia gyakorlatában, az egyén szabadságában, anyagi értékekben, stb. - új és jobb élet kezdődött MO-on az 1989-es év eseményeivel.

Nem tudom, hogy állításod kétlői mivel indokolják pozícióikat, mert a gazdasági mércék összehasonlítására könnyen fellelhető adatok nem állnak rendelkezésünkre. De személyi tapasztalataim - az elmult 15 év alatt "hazalátogattunk" kb minden három évben - és levelezéseink azt mutatják, hogy a városok, helységek fejlődnek, s magyar ember túlnyomó része jobban él mint az előző években. Erről, persze, könyvet lehetne írni, s részletesen kifejteni, hogy miben és miként él jobban s abban bizonygatni konkrét példákkal, gazdasági adatokkal, politikai lépésekkel, vagy a szabadság-tényezők (amelyek az egyén életét direkte befolyásolják) analizálásával az új epoch (kor) irányát, avagy annak minőségét. Ezeket csak azért írtam le, mert ha ilyenről beszélünk meg kell állapítsuk - konkrét adatok hiányában - a körvonalak homályos voltát.

Mégegy fontos megállapítás: hogy MO. változások közepette van. E változások gyökerei a magyar ellenálláshoz vezethetők vissza, amely egyik igen fontos állomása a lakiteleki (Szikra-i) gyülés volt. Ez a magyar ellenállás termelt ki olyan vezetőréteget, amely - bár mogoszlott azóta - tudatosan magyar, és az emberiség európai vagy atlanti-nyugati csoportjában keres/talál az együttműködéshez vezető szerepet. (A magyar ellenzéknek szerintem szerepe volt a magyar szocialista párt vezetői - lásd Németh Miklós, Pozsgay, Szűrös M., Horn, Megyesy, Kovács L., hogy csak az ismertebbeket említsem - állásfoglalásának alakításában is.)

Vannak azonban olyan tényezők, amelyek létezésében és magyar viszonyokra való alkalmazásában, jelenlétében. a legtöbb ésszerüen gondolkodó ember közös nevezőre jut.

Az egyik ilyen fő-tényező, az, hogy MO-on az elmult évtizedben már nincs elnyomó, külhoni érdekeket érvényesítő hadsereg. Amióta a szovjet hadsereg kivonult '90-ben, az élet más lett. Az egyén gondolkodásában, a köz- és egyéni ügyekhez való hozzáállásában jelentős változás következett be, melyet már nem árnyékol és tart sakkban a hatalmas mástól való félelem. Szerintem, ez, az emberi lét gyakorlásának pozitív irányába tartó alapvető változás, amely hatással van 10+ millió ember életvitelére. Lesznek, persze olyanok, akik, ellenvetésben, ezt azon nyomban paralellizáni próbálják az érezhető amerikai (US) hatás erősödésével. Azonban ez az ellenvetés, sem a történelmi perspektíva, sem a politikai viszonyok síkján nem állja meg a helyét. (Példákat elsősorban idő hiányában mellőzöm.)

Ha már az alapvető változásoknál vagyunk, beszéljük néhány szót a külpolitikáról. A magyar külpolitika - minden kritika és politikai polarizálódás ellenére - jobban érvényesül, mint a '89 előtti 50 évben. Természetesen, mások a politikai viszonyok és megváltozottak a magyar külpolitika céljai. Mégis, ha a külpolitika működését figyeljük, a '90-es év kezdeményezéseit (a Varsói Egyezmény felmondásához vezető Antall-Jeszenszky munkát, a Visegrádi 3 beindító lépéseit, stb.), a hosszútávú, türelmes munkát a szomszédi viszonyok jobbraváltásában, a jelen magyar határokon kívülre szorult magyarok mentésében, MO. nemzetközi pozíciójának előmozdításában, az elmult 14 év jobb képet mutat, mint az azt megelőző 50 év bármely évtizede. E három szempontban a magyar külpolitika hasonló irányba haladt a váltakozó kormányok politikai felfogásainak különbözőségei ellenére. Ez bátorító jelenség, és szerintem, minősül a "jobb magyar kor" meghatározás támogatására.

Lassan, de mégis, változik a hosszú évekig negatív és önbizalomhiányban szenvedő magyar hozzáállás a magyar társadalmi és a nemzetközi viszonyok változtatásához szükséges akciók kezdeményezése terén. Világosan emlékszem milyen csalódást jelentett nekem, hogy az én generációm, amely - még fiatalon - nagy meggyőződéssel küzdött a kommunista/szovjet rendszer egyént elnyomó intézkedései ellen, most a 90-es évek elején, kritikus hangvétellel, de tehetetlenül várta a szükséges társadalmi lépések beindítását - a kormánytól. Amikor felhívtam volt osztálytársaim figyelmét az egyéni, önkéntes akciókra, a társadalmi kezdeményezés potenciális hatásosságára, a refrain mindig így hangzott: "Azt nálunk nem lehet." Ez a negativ szellem lassan elhal és teret nyer az aktív ember ideálja. Szerintem - kellően egyensúlyban tartva - ez is a pozitív magyar kor alakulása felé mutat.

Gazdasági mércék rendkivül bizonytalanok, s nehezen összehasonlíthatók, a legtöbb tapasztalt közgazdász szerint is. Pl. hogyan hasonlítjuk össze az amerikai dollárban fizetettek bevételét a magyar forintban fizetett emberek havi, vagy évi jövedelmével? A banki átszámítás csak részben igazodik a pénzérték reális viszonyához. Vagy: hogyan hasonlítjuk össze a jól fizetett, de örökösen hajtott munkás életét a kevésbbé jól fizetett, de sokkal több szabad idővel rendelkező ember életének minőségével? Legtöbb magyar az USA munkásainak keresetéhez viszonyít, s még nehány évvel ezelőtt is vágyakozva sóhajtott, amikor a $6.00 minimum órabérről hallott. Általában elvetette azt, amikor az amerikai munkás 2 hét szabadságáról hallott, s nem hiszem feladta volna a saját 4-6 hét évi szabadságát. Vagy: hogyan hasonlítunk más, sokkal roszabb élet- és gazdasági körülmények között élő társadalom tagjait a magyar munkáshoz, aki az USA, vagy nyugateurópai kartársához akar viszonyulni? Nekem is kinyilt a szemem, amikor - még '56 előtti magyar elnyomás és alacsonyszintű gazdasági élet tapasztalatait hordozva tarsolyomban, a University of Minnesota diákjaként - indiai és iráni diákokkal cseréltünk véleményeket a szocialista társadalom különböző működési területeiről. Nem sok jólétről számoltam be nekik. A mi nyomorúságunk a valóságos haladás értékeiként tüntek fel amellett az emberi nyomorúság mellett, amiről ők számoltak be.

A személyes tapasztalás talán ebben is segítségünkre lehet. '97-ben Budán, egyik szemaforos útkereszteződésben a lámpára várva négy, kb. 16-19 diákot láttam egy közepes méretű kocsiban. Egyikük vezetett, mind a négy "cell-phone"-on beszélgetett. '56 előtt csaknem lehetetlen volt telefonhoz jutni. A Kádár rendszer végefelé már lehetett, 25,000 frt-ért(!), sok hónapos várakozás után bekapcsolódni egy ósdi, elégtelen kapacitású rendszerbe. It két dologra kell felfigyelnünk. Ebben az időben egy jó közepes havi fizetés 8,000 Frt. volt. Azóta a rendszer modern, nagy kapacitásúra javíttatott; a telefon vállalat örül, ha beszerelteted a telefont lakásodba, s nincs több várakozási idő BP-n mint Minnesotában. Más: '90-ben barátaim biztattak, hogy hozzak haza 128-kb-os számítógépet eladásra, 90,000 Frt-ot is kaphatok érte. Nem vittem, mert nem akartam a vámhatóságokkal véleménykülönbségbe kerülni. Arról nem kell írnom, hogy miféle számítógépekkel működnek manapság magyar vállalatok. Más: barátainktól, akik nem Krőzus rokonai, hanem rendes, középosztályba tartozó polgárok, nehány éve, kissé "elkenődött" beszámoló levelet kaptunk, amelyben a világ legtermészetesebb hangján és stílusában panaszkodtak, hogy abban az évben nem mentek se Olaszországba, se Dél-Franciaországba, de sikerült egy hetet tölteni a bolgár tengerparton és "csak" három hetet a Balatonon. Bizony - ezt a költségek ismerete nélkül is érezhetjük - ez „nehéz gazdasági körülmények"-re utal. Más: magyar egyetemi, de középiskolás (!) diákok is, rekord számban mennek külföldre tanulni, sielni, országot látni. Nálunk is lakott több tucat, háromnapos bevezetőkre. Ilyen nem volt még húsz évvel ezelőtt sem, amikor pedig már a Kádár rendszer sokat enyhült. '56 előttről nem is beszélve, amikor kezet ráztunk egy barátunkkal, aki kezet rázott egy német diplomatával, akinek a Tahi-i révnél lerobbant kocsiját javította meg. Kérdezgettük, hogy nézett ki a német diplomata, nemhogy külföldet látogattunk volna.
Ma nincs "osztályidegen". Ma mindenki, akinek jó jegyei vannak, mehet egyetemre
Ezeket figyelembe véve a mai fejlődések tüneményei nem a jobb életszínvonal, vagy a jobb kor felé haladás jelenségei?

Tudom, vannak akik rossz életkörülmények között élnek. De Minneapolis-ban, az USA egyik magasabb életszinvonalú városában az év legtöbb időszakában el tudlak vinni olyan hidakhoz, ahol emberek alusznak a híd pillérein. Vagy az észak-minnesotai tajgákban épült viskókban nincs fürdőszoba, de még benti vc. sem. Tehát, minden társadalomban vannak, és lesznek olyanok, akik nehezen, vagy nem találják meg az átlag élet viteléhez szükséges körülményeket. Ezeket a problémákat nem akarom elbagatellizálni, de nem is tartom megengedhetőnek, hogy ezek alapján alkossunk általános véleményt egy társadalomról. E problémákat a magyaroknak kell megoldaniuk, közösen, nemcsak a kormány intézkedéseire várva, és természetesen nem az "ezt nálunk nem lehet" alapon.

Tudom mindaz, amiről írtam, ha haladás is, még fordulhat rossz irányba. Ez ellen a társadalom tudatos tagjainak kell lépéseket tenni. De a jó társadalmi fejlődés, civilizált bel- és külpolitika még mindig kevés lesz, ha elfogynak a magyar gyerekek. Tegnap hallottam, hogy egy otthoni óvónő rokonunk elvesztette állását, mert "gyerekhiány" miatt bezárták az óvodát (!!!!). A magyar népszaporulat, sajnos, drasztikusan csökken és ez a magyar társadalom életére végzetesen veszélyes lehet. Most nemcsak a "social security"-ra, vagy a magyar kultúra hanyatlására gondolok, hanem arra is, hogy még vannak szomszédok, akik soviniszta vezetői országuk határát a Tisza közepén látják megvalósítandónak. Lehet, hogy magyarok, akik ma még visszakövetelnék a Trianon-előtti határokat, nehány évtized multán megelégednének a mai magyar határok megőrzésével. Ennek megelőzésében lehet komoly és maradandó szerepe a magyar társadalom vezetőinek.

Szeretettel üdvözöl, F.Laci

Laszlo Fulop comments powered by Disqus