Jeszenszky Géza: Két figyelmeztető üzenet a konzervatívok felé
From: Jeszenszky GézaSubject: két figyelmeztető üzenet a konzervatívok felé
Date: September 9, 2007 7:56:25 AM PDT
To: emailkorhu@yahoogroups.com
Kedves Barátaim!
Noha Göllner professzor konkrét felvetései egy részét pontatlannak, illetve
egyoldalúnak találom, aggályaival és céljaival maradéktalanul egyetértek.
A kolozsvári publicista teljes joggal figyelmeztet, hogy elképesztő,
szégyenletes gondolatok, írások jelennek meg, s én hozzátenném, nemcsak
egyes internetes fórumokon. Aki magyar hazafi, aki ismeri a történelmet, aki
szereti a szabadságot, az csak elutasíthat mindenféle "ordas eszmét."
JG
Hajrá, magyar konzervatívok!
Népszabadság, Göllner András, 2007. szeptember 7.
- Nincs más hátra, rendeletben kellene kötelezővé tenni a közéleti
gyűlöletet. Ahogy magunkat ismerem, mindenki azon lenne, hogyan
játssza ki a törvényt .
Arról, hogy a magyar emberek fejében kettészakadt a politikai valóság
- egyik oldalon a gonosz, a másikon a jó -, már csak azok
vitatkoznak, akik ott tartják a fejüket, ahol a strucc szokta. A
rendszerváltás a magyar emberek többségének a fejében ma
rendszerválságként létezik.
Cikkem alapüzenete az, hogy az egyetlen kiút innen: rendet rakni az
emberek fejében, rendet teremteni a hazai politikai diskurzus,
politikai kultúra szétzilált terepén. Kísérletet szeretnék tenni
arra, hogy rávegyem konzervatív beállítottságú honfitársaimat arra,
hogy saját politikai érdeküknek tekintsék a struccpolitika
felszámolását, hogy nyitott szemmel, előítéletek nélkül, a politikai
diskurzus legfinomabb eszközeivel érvényesítsék érdekeiket. Arra
kérném őket, hogy ne csupán érzelemből, a múlt fájdalmait felidézve,
a sértődöttségből táplálkozva hadakozzanak vélt ellenségeikkel.
Vegyék figyelembe ellenfelük emberi méltóságát, a demagógiát kerülve,
valós lehetőségekre alapozott érvekkel, a szélsőséges szemléletektől
egyértelműen távolságot tartva küzdjenek a társadalom támogatásáért.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a struccpolitikát nem tekintem
egyoldalúan konzervatív jelenségnek. Ez a "másik" oldalon is
megfigyelhető, de meggyőződésem, hogy ha a konzervatív oldalon
áttörés születik e téren, az nemcsak a konzervatív oldal választási
esélyeit erősítené, hanem a magyar politikai kultúrát, a magyar
demokrácia európai felzárkózásának esélyeit is növelné. Ennek a
felzárkózásnak az árát a baloldalnak - legyen az akár egy választási
vereség - vállalnia kell.
Arról is meg vagyok győződve, hogy a konzervatívok "észhez térése"
hatástalanítaná a balliberális erők legsikeresebb politikai
fegyverét, amellyel eddig két választást nyertek: Orbán Viktor és a
Fidesz démonizálását. A konzervatív paradigmaváltás rákényszerítené a
baloldalt, hogy elsősorban az ország valódi gondjaival foglalkozzanak
és ne ellenfelük gyakran ostoba magatartásával. A konzervatív
paradigmaváltás elejét venné a választási kampányokban már megszokott
retorikai mélyrepülésnek. Közelebb hozhatná egymáshoz a józanabb MDF-
et és a Fideszt, s lefékezné az újfasiszta mozgalmak rohamos
terjeszkedését, hazánk elsivárosodásának a folyamatát. Itt az ideje,
hogy a magyar konzervatívok, akárcsak Amerikában, Kanadában,
Angliában, Németországban, Franciaországban ellenfelük
legitimációját, méltóságát tiszteletben tartva, a szélsőséges
politikai erők ellen közösen küzdve versenyezzenek egymással a
közvélemény támogatásáért. Ezúton szeretnék hát üzenni a Magyar
Nemzet, a Heti Válasz olvasótáborának, a Hír Televízió, a Duna TV, az
Echo TV nézőinek, a Márciusi Charta aláíróinak és Orbán Viktor
rajongóinak, hogy vegyenek egy mély lélegzetet, és gondolkozzanak el
a következő kérdéseimen. (Megpróbáltam már a magyar konzervatívok
legnagyobb napilapján keresztül is üzenni, de ott sajnos minden
írásomat elutasítják.)
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol önöket származásuk miatt
bizonyos politikai körök rendre a sarokba szorítják, és ez ellen a
konzervatívok vezére egyszer sem emeli fel a szavát?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol hazaszeretetüket rendre
megkérdőjelezik, mert egy adott politikusnak nem hajlandók szót
fogadni?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol azokat a konzervatívokat,
akik nem a legfőbb konzervatív vezér táborában óhajtanak élni, rendre
leszalámizzák?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol politikai versenytársaikat
rendre megdobálják, és értelmes vita helyett sípokkal, kereplőkkel,
fenyegetésekkel hallgatásra kényszerítik, és ez ellen az önök
politikai vezetője semmit sem szól vagy tesz?
Szeretnének egy olyan parlamenti demokráciában élni, ahol a
legnagyobb konzervatív párt ellenzéki vezére évekig semmibe veszi a
parlamentet?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív ellenzék
rendre kivonul a parlamentből, amikor az alkotmányos rend szerint
választott kormányfő elmondja érveit egy adott vitában?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a nagy nemzeti ünnepeken
megdobálják, kifütyülik, meggyalázzák azokat, akik nem az ő pártjuk
zászlaja alatt hajtanak fejet a nemzet közösen vállalt hősei előtt?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív
kormánytöbbség minden egyes parlamenti bizottság létrehozását
megvétózza, amely a kormány vélt hibáit szemügyre óhajtja venni?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol az összes kormánytól
független közcélú szervezet élére közismerten elkötelezett
pártkatonákat ültet a konzervatív hatalom?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív erők vezetői
rendszeresen olyan emberek társaságában mutatkoznak, akik nyíltan
zsidóznak, nyíltan drukkolnak az iraki, vagy iráni terroristáknak,
nyíltan éltetik a Szálasi-rendszer utolsó védelmezőit?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a nyíltan zsidózó,
cigányozó, az intoleranciát nyíltan vállaló politikai tömörülések
vezetőit a konzervatívok vezére "becsületes, rendes nemzeti érdekek
iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalok"-nak
tartja?
Szeretnének önök egy olyan országban élni, ahol a konzervatívok első
embere nemcsak hogy tűri, hanem megköveteli, hogy a hozzá közel álló
sajtóban a gyáva, talpnyaló egyoldalúság uralkodjék?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív többség
politikusai képtelenek emberszámba venni politikai ellenfeleiket, és
kapzsi, önző, értékektől kiüresedett senkiháziknak tartják azokat,
akik másként gondolkoznak?
Szeretnének egy olyan országban élni, ahol a konzervatív párt belső
szabályai sokkal közelebb állnak egy bolsevik pártéhoz, mint az
európai konzervatív pártokéihoz?
Azokat, akik a fenti kérdésekre igennel válaszolnak, bizony nehezen
tudnám az antiparlamentáris populizmus képviselőitől megkülönböztetni
és konzervatívnak tekinteni.
Nemzeti tragédiánk, hogy az Orbán Viktor által vezetett magyar
konzervatívok minden ellenük irányuló kritikát a kommunizmus
éltetésének, Gyurcsány Ferenc dicsőítésének (némelyek pedig a
"balliberális zsidók" aljasságának tekintenek). Itt az ideje annak,
hogy azok a konzervatívok, akik a fenti kérdésekre képesek nemmel
válaszolni, felemeljék hangjukat és rendet teremtsenek a házuk táján
elhatalmasodott szemétdombon. Zavarják el környékükről az árpádsávos
hangoskodókat, a különféle milicistákat, gárdistákat. Távolodjanak el
az európai értékekre fittyet hányó, az európai demokrácia
játékszabályait rendszeresen sárba tipró álhazafiaktól.
Magyarországon nem a jobb- vagy a baloldal, hanem a demokrácia jövője
a tét.
Hajrá, igazi konzervatívok! Ha a nagytakarításba belebuktok, az egész
nemzet veletek bukik.
A szerző emeritus egyetemi oktató, Montreal, Budapest
--------------------------------------------------------------------------------------
Szabadság (Kolozsvár)
Szállj, Gondolat!
(3. oldal)
Verdi Nabucco-jának híres rabszolga-kórusa nem hiába ragadta meg
annakidején az olasz forradalmárok fantáziáját, nem hiába lett a
magasztosan szárnyaló dalból nemhivatalos olasz himnusz, a zeneszerző
neve pedig a szabadságharc szimbóluma (Vittorio Emmanuele Re
D´Italia). A "szállj gondolat!" - ige azt a forró vágyat közvetíti,
amely az emberiség történelmében minden szabadságharc alapeszméje
volt (legalábbis kezdetben, mielőtt a véres terror mindent
elfojtott): a szólásszabadság, a gondolati szabadság iránti vágyat.
Azt, hogy a másként gondolkodásért, a más eszmék vallásáért-
hirdetéséért senki ne szenvedhessen, senkit ne fenyegethessenek, ne
gyilkolhassanak le, ne száműzhessenek és ne dughassanak börtönbe.
Most, a 21. század elején Európában az ember balgán azt gondolná,
hogy a lidércként kergetett abszolút emberi szabadságnak ezt az
elmozdíthatatlan alapját már elértük. Micsoda tévedés!
Tartozom egy vallomással. Egyre ritkábban érzek késztetést arra, hogy
publicisztikát írjak, hogy véleményt nyilvánítsak valamiről. És nem
arról van szó, hogy félek valamitől vagy valakitől. Egyszerűen csak
elérkeztem arra a pontra, ahonnan nézve minden koszos, sáros, bűzlik.
Akármerre is mozdulok, biztosan hozzáérek valami fertőhöz, és ettől
irtózom, ezt nem akarom. Különösen a magyarországi politikai élet,
közélet nem sarkall emiatt arra, hogy tollat (azaz billentyűzetet)
ragadjak.
Most mégis megszólalok, és pontosan azért, mert veszélyben látom a
gondolati szabadságot, azt a már-már kivételnek számító értéket,
amely mellett még teljes mellszélességgel ki merek állni.
Van az anyaországi jobboldalnak egy internetes orgánuma, naponta több
kiadás is érkezik postafiókomba, Nemzeti Hírháló a címe. Hasábjain
egyre gyakrabban lehet nyílt zsidózást, erőszakra uszítást olvasni, a
nemzeti jelképek dicsérete pedig néha már olyan misztikus-mitologikus
színezetet ölt, hogy az engem mint zászlót-szentkoronát-szentjobbot
maximálisan tisztelő embert is mosolygásra késztet. Nem kell
történelmi gurunak lenni ahhoz, hogy belássuk: ha a politikából
vallást eszkábáltak, annak soha nem lett jó a vége.
Emellett az, amit a Magyar Gárdáról összehord, csak arról tanúskodik:
olvasóit hülyék (bocsánat: tájékozatlanok) tömegének nézi. Agyba-főbe
harsogja, hogy szó sincs paramilitáris szervezetről, hogy
hagyományőrzés, szociális tevékenység, parlagfűirtás... ez minden.
Kérem, tessék megnézni a www.magyargarda.hu oldalon az alapító
nyilatkozatot, ahol a kitűzött feladatok között a valóban szociális
meg hasonló dolgok között a következő két pont is szerepel:
"Rendkívüli helyzetben a nemzeti önvédelem erősítése." illetve, hogy
a gárda "Része vagy gerince kíván lenni a majdan felállítandó
Nemzetőrségnek." - szóról szóra idéztem. És máris látom magam előtt a
hazafias szellemű közleményt: "Magyarok! - veszélyben a Haza! - támad
a judeobolsevik (vagy judeofasiszta? - újabban ez a kifejezés is
polgárjogot nyert) globális, langydemokrácia! - védjük meg a Hazát! -
irtson ki minden gárdista (Nemzetőr?) legalább két hektár
parlagfüvet!"
Nem, nem vicces. Pontosan ennyire hülyének néznek valamennyiünket.
Mindehhez nem szólnék hozzá, ha csak ennyi lenne a baj. Bízom benne,
hogy a magyar nemzetet talán még nem sikerült sem a gyurcsányi
hazugságokkal, sem a teli hasra kondicionált konzumista butítással
teljesen atomizálni és meghülyíteni. Sőt, talán még a két egymást
követő, és hatásában egymással ekvivalens totalitárius rendszer
agymosása sem lúgozott ki minket teljesen, és végül nem a jobb- vagy
baloldali csatornában bűzlő szennyből választunk magunknak nemzetet
megtartó gondolatot. Bízom abban, hogy a magyarság ennél többre
képes, hogy a balliberális politikával szemben egyebet, jobbat is
szembe tud állítani, mint a gyűlöletkeltést, Szálasi-dicsőítést,
zsidózást.
Amiért ezeket a sorokat írom, az egy cikk, amely a napokban jelent
meg a Nemzeti Hírhálón, és amelyben a szerző nyíltan halállal, maffia-
szerű kivégzéssel fenyegeti Tamás Gáspár Miklóst.
Bélforgató soraiban részletesen leírja, és perspektivikusan helyesli
a publicista meggyilkolását (persze, csak hipotetikusan szólva, és
hozzátéve a kötelező "Isten óvj" szólamot, de ezt a trükköt már
ismerjük). Valahol cikkében a következő mondatot idézi: "Mivel az
MSZP és az SZDSZ nem nemzeti alapon szerveződött, ezért nem ellenfél,
hanem ellenség" (Pongrácz Gergely). Értik ugye? - ha ellenség, akkor
ellene harcolni bármilyen eszközzel, akár fegyverrel is (!), szent
hazafiúi kötelesség!
Ez a fentebb idézett mondat sok nekem. És szolidaritást vállalok
Tamás Gáspár Miklóssal, ugyanúgy, ahogyan szolidaritást vállalnék
minden olyan szószólóval (bal- avagy jobboldalival, akár a Nemzeti
Hírháló publicistáival is, ebből a szempontból mindegy), akit
gondolatainak közlése miatt megfenyegetnek. Mert hiszek ebben az
alapvető szabadságban. Hiszek abban, hogy egyetlen politikai
irányzatnak sincs joga kétségbe vonni ellenfeleinek létjogosultságát,
ellenségnek, kiirtandónak bélyegezni azokat, akik más meggyőződést
vallanak! - hacsak nem nyílt szándéka egy totalitárius, diktatúrára
épülő államrend bevezetése.
Ehhez már csak adalék, hogy a cikk már címében rákérdez: "Hol
vagytok, tisztességes zsidók?" - és meg is határozza, mit ért
"tisztességes zsidó" alatt: "akik magukat magyarnak vallják,
Magyarországot a hazájuknak tekintik, és nem lakcímnek vagy
befektetési célterületnek." "Ti, akik érzelmileg is kötődtök a Kárpát-
medencéhez, ismeritek ennek a népnek a kultúráját, hagyományait,
történelmét. A magyar történelem ismerete pedig egészséges nemzeti
öntudatot adott nektek, magyarrá tudtatok válni. Megtanultátok, hogy
ki az, aki velünk van, és ki az aki ellenünk."
Vajon mit szólna a cikk szerzője, ha a "tisztességes magyar" fogalmát
Romániában valaki a fentebbi módon határozná meg? Az már nem felelne
meg elképzeléseinek, ugye?
Pedig én azt gondolom, hogy nemzetünknek, hazánknak akkor, és csak
akkor lesz jövője, ha minden korban lesznek olyan magyarok, akik
tudnak magyarul avagy zsidóul, nemzeti szívvel vagy liberális aggyal,
netalán szocialista, esetleg szabadelvű vagy éppen keresztény és más
elveket is követni és közvetíteni, ha gondolati-írási palettánk soha,
de soha nem szűkül be egyetlen "egyedül üdvözítőnek" kikiáltott
eszmére (hú de nehéz megfogalmazni azt a fránya pluralizmust!). A
végre-valahára valóban kivívott gondolati szabadság és
szólásszabadság jegyében.
Ercsey-Ravasz Ferenc