Dialógus

Ami elítélhető, az a politikai rendszer

Érdekes hirek a Tismănenau-jelentés kapcsán.

Ami elítélhető, az a politikai rendszer
Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismănenau-bizottság tagjával

– Milyen élményekkel érkezett haza Bukarestből?

– Meglehetősen vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt rémülettel töltöttek el a Parlamentben zajló események, másrészt pedig a történtek azt bizonyítják számomra, hogy a kommunizmus következményeivel kapcsolatos politikai állásfoglalása tétje még mindig igen nagy.

– Összességében hogyan értékelhető a Tismănenau-jelentés?

– Mindenekelőtt nagy eredménynek tartom azt, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, annak tartalmára alapozva mondta el beszédét, amelyben elítélte a kommunizmust, mint politikai rendszert, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. A munka folyamatával kapcsolatban elmondható, hogy bár voltak nehéz pillanatok a jelentés megírásának közel fél éves történetében, egészében véve számomra pozitív élményt jelentett. Nagyon jó érzés volt látni, hogy különböző indíttatású, hátterű és gondolkodású emberek túl tudják tenni magukat álláspontjuk behatároltságain, és készek az együttműködésre a közös cél érdekében. Ez kiemelten igaz arra vonatkozóan is, ahogyan a bizottság tagjai a kisebbségi kérdéshez és az ezzel kapcsolatban általunk tett javaslatokhoz viszonyultak. Tartalmi szempontból a jelentés kétségtelenül nem vitán felüli, a határidő óhatatlanul rányomta bélyegét a munka minőségére, tartalmi vonatkozásaira, és ez érvényes a romániai magyar nemzeti közösséggel foglalkozó alfejezetre is.

– A munka során nem képezte vita tárgyát, hogy milyen formájában ítélhető el a kommunizmus?

– A bizottság számára módszertani problémaként vetődött fel, hogy milyen formában ítélhető el a kommunizmus. Első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomoltak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában, és reménykedtek abban, hogy az egy igazságosabb társadalom megalapozását teszi lehetővé, de aztán csalódniuk kellett. Nagyon gyakran, akik kezdetben lelkes hívei voltak a kommunista eszméknek, maguk is áldozataivá is lettek az arra alapozott politikai rendszernek. Továbbá nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, és tulajdonképpen a jelentés is erre irányul, az maga a politikai rendszer, illetve ezen belül azok a szervek, amelyek a diktatúrát lehetővé tették és fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve, önkényesen és saját érdekeinek megfelelően uralta a társadalmat. A morális értelemben vett ítélkezés gesztusa kifejezetten a kommunizmusnak ezekre az elemeire irányul.

– Milyen nehézségekkel szembesültek a kutatás során?

– A levéltári anyagokhoz való hozzáférés kezdetben nagyon ígéretesnek tűnt, és a fiatal történészekből álló munkacsoport tagjai nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. Hamarosan kiderült azonban, hogy ennek a néhány évvel korábban szinte elképzelhetetlennek tűnő lehetőségnek mégsem lesznek rövid távon kamatoztatható, nagyon látványos eredményei. Egyrészt azért, mert az igazán fontos, sejtéseink szerint lényeges újdonságokat felfedő dokumentumokhoz nem sikerült hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárának a vonatkozásában. Másrészt nem sikerült képet alkotnunk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába is csak korlátozott körülmények között tudtunk betekinteni. A másik probléma az volt, hogy nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos és érdemi feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Szövegjavaslatunkat nagyon korán be kellett nyújtani, hogy a szerkesztőbizottság elkészíthesse a jelentés végső formáját.

– A feldolgozatlan anyagoknak mi lesz a sorsa?

– Semmiképpen nem tekintjük a munkát lezártnak, és legalább két vonatkozásban reméljük, hogy lesz folytatás. A Tisma(neanu-jelentést várhatóan egy éven belül megpróbálják nyomdai kiadásra előkészíteni, ezért valószínűnek tartom, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A másik lehetőség az, hogy a kutatásban résztvevő szakértők különböző egyéni kutatási projektjeikben felhasználják majd az előkerült dokumentumokat. Már beszéltünk is arról a munkaközösség tagjaival, hogy kialakítunk egy munkatervet, amelynek keretében számba vesszük a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket megpróbáljuk alaposabban feldolgozni, kiadásra előkészíteni.

– Tartalmaz a magyarságról szóló fejezet újdonságot az eddigiekhez képest?

– Az előkerült dokumentumok látványos újdonságokat nem hoztak, a jelentés egészében véve elsősorban azokra a kérdéssel foglalkozó szakemberek számára ismert forrásokra alapoz, amelyek eddig is közkézen forogtak. Újdonságot jelent viszont a megközelítés módja, az ahogyan ezeket a tényeket leltárba vettük és egymás mellé szerkesztettük. A rólunk szóló 22 oldal viszonylag tömör formában és a hatástanulmány logikáját követve foglalja össze mindazt, ami az erdélyi magyarsággal 1945 és 1989 között történt. Azt hiszem, hogy a jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek, illetve milyen múltbeli események indokolják azokat a törekvéseket, célokat, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Ez különösen fontos, és jelentőségét hiba lenne alábecsülni.

– A bizottság eszközölt-e valamilyen változtatásokat az Önök által leadott szövegen?

– Semmilyen érdemi kérdésbe nem szóltak bele. A szerkesztőbizottság néhány javaslatot juttatott el hozzánk, és kérdéseket tett fel olyan részletekre vonatkozóan, amelyek nem voltak eléggé világosak. Például azt kérték, hogy bizonyos kérdésekben újabb forrásokat jelöljünk meg, vagy észrevettek olyan hibákat, amelyek a mi figyelmünket elkerülték. Kizárólag szerkesztési és a szöveg pontosságát szolgáló megjegyzéseik voltak. Egy alkalommal bonyolódtunk kisebb vitába a volt politikai foglyok szervezetének képviselőivel a letartóztatottak számát illetően. Ebben az esetben elfogadtuk az ő szempontjaikat. Ez volt az egyetlen tartalmi vonatkozás, amelyben kompromisszumot voltunk kénytelenek kötni.

– Kik vettek részt a magyar történészekből álló kutatócsoportban?

– Amikor Vladimir Tisma(neanu felkérést kapott arra, hogy vállalja el a bizottság vezetését, szabad kezet kért az államfőtől, hogy saját belátása szerint válogassa meg a munkatársait. Ez valóban így történt, és senki nem szólt bele a szakértői testület összeállításába. A testület elnökének figyelmét nem kerülte el, hogy a jelentésből a nemzeti közösségek sem maradhatnak ki. Így keresett meg, és kért fel, hogy vegyek részt a bizottságban. Tekintettel arra, hogy nem vagyok történész, csak azzal a feltétellel vállaltam el a munkát, ha létrehozhatók egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és hat fiatalt kerestem meg, akik elfogadták a meghívást. A követező személyekről van szó: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együttjáró huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott, illetve a dokumentum megszövegezésében nyújtottak nagy segítséget.

– Ki javasolta, hogy Márton Áron püspök legyen az a magyar személyiség, aki előtt az államfő tisztelettel adózik?

– A kommunizmus politikai rendszerének és legfontosabb intézményeinek az elítélését követően az államelnök tisztelettel adózott a kommunizmus áldozatainak az emléke előtt, és a felsorolásban Márton Áron római katolikus püspök neve is szerepelt. A jelentés következtetéseinek megfogalmazása során felkértek ugyanis arra, hogy erre a listára javasoljunk egy személyt az erdélyi magyarság részéről. Két javaslatot tettünk, az egyik Márton Áron, a másik Szabédi László volt. A szövegező bizottság végül Márton Áron mellett döntött. Az elnök ugyancsak tisztelettel adózott azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel.

– Elegendőnek bizonyult a 22 oldal a kutatás eredményeinek összefoglalására?

– A munkát előkészítő módszertani egyeztetések nyomán úgy nézett ki, hogy a jelentés 200 oldalas lesz, ebből az erdélyi magyar kisebbség kérdéseinek az összefoglalására 15-öt kaptunk. Mi nagyon szerettük volna tartani magunkat ehhez a terjedelemhez, de a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem tudtuk a 22 oldalt 15-re lefaragni. Így elküldtük a 22 oldalt, és meglepetésünkre, a szerkesztőbizottság azt szó nélkül elfogadta. Kiderült azonban, hogy a jelentés végül nem 200, hanem 660 oldal lett. Noha ez a fejlemény elvben hátrányosan érintette azokat, akik tartották magukat az eredeti megállapodásokhoz, azt gondoljuk, hogy az elkészült 22 oldal megfelelően tömény és áttekinti azokat a kérdéseket, amelyek az erdélyi magyarsággal kapcsolatban feltétlenül említésre érdemesek.

– Hogyan értékeli a nagy-romániások parlamenti bojkottját?

– Tekintettel arra, hogy az említett politikai alakulat vezére személyesen érintett a jelentésben megfogalmazott egyes következtetések tekintetében, szembeszegülésük érthető. A jelentés közreadását megelőző napokban az NRP képviselői különböző kifogásokkal próbálták rontani a jelentés hitelét. Arra hivatkoztak, hogy a dokumentumot nem eléggé reprezentatív személyek készítették, nincsenek a háttérben a román tudományos élet tekintélyes intézményei, illetve a jelentést politikai megrendelésre készítették. Hasonló érveket, kifogásokat más politikai alakulatok képviselői is megfogalmaztak, ami véleményem szerint azt bizonyítja, hogy a romániai közéletben még mindig nagyon sok olyan, befolyásos pozíciót betöltő személy van, akiknek komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy az ország közelmúltjának ilyen értelmű megbélyegzésére ne kerülhessen sor. Mindemellett számolni kell azzal, hogy a kommunizmus történetével és hatásával kapcsolatban eléggé megoszlanak a vélemények. Hogy miért van ez így, azt talán leglátványosabban a kisebbségi kérdés kapcsán lehet illusztrálni. Ami például a nemzeti közösségek szempontjából igen komoly jogsérelem, a román nemzetépítési stratégia szempontjából fontos vívmány volt. Ez mutatja leginkább, hogy mekkora a tulajdonképpeni tétje ennek a jelentésnek, illetve a kommunizmus államelnök általi hivatalos elítélésének.

– Lehet-e valamilyen jogi következménye a jelentésnek?

– Ebben a formában semmilyen jogi következménye nem lehet, csakis abban az esetben, ha azok a javaslatok, amelyeket a jelentés és az államelnök megfogalmazott, törvénykezdeményezések formájában megvalósulnak. A munka legelejétől világos volt, a bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni, nem képzeli magát az ügyészség szerepébe, hanem kizárólag tudományosan megalapozott dokumentumot törekszik előállítani arról, hogy mit jelentett a kommunizmus a romániai társadalomra nézve, és ebből az illetékes szervek vonják le majd a megfelelő következtetéseket. Az első lépés az volt, hogy a román elnök hivatalosan elítélte a kommunizmust, mint politikai rendszert, illetve azokat a bűnöket, amelyeket az azt kiszolgálók elkövettek, valamint tisztelettel adózott az áldozatok előtt. Szimbolikus jelentőségén túl nem hiszem, hogy a dokumentum rövid távon jogi következményekkel is járna.

– A dokumentum bemutatásának az időzítése összefüggésben van-e az uniós csatlakozással?

– Ezt senki nem próbálta véka alá rejteni. A román elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Ezzel tulajdonképpen azt kívánta jelezni, hogy saját múltjával szembenéző, annak vállalhatatlan fejezeteitől hivatalosan elhatárolódó Románia kíván belépni az EU-ba.

Papp Annamária

szabadság

A Tisma(neanu-jelentés harmadik, Társadalom, gazdaság, kultúra c. fejezetének kilencedik alfejezete foglalkozik az erdélyi magyarság kérdésével. Ez kiindulásképpen összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A jelentés szerint az erdélyi magyarság fontos pozíciókkal rendelkezett a román állam keretei között, mind gazdasági, mind kulturális, oktatási, intézményi és egyesületi szempontból. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra egy természetes belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. Az alfejezet nyomon követi, hogy a kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése miként eredményezte ezeknek a pozícióknak az elvesztését, a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A 45 év eseményeinek kisebbségi nézőpontból fontos politikai következményeit egy rövid periodizáció foglalja össze. A jelentés foglalkozik továbbá a román-magyar államközi kapcsolatoknak az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló szerepével, a gazdasági pozícióvesztés folyamatával, a kisebbségi oktatási rendszer visszaszorításának érdekében foganatosított intézkedésekkel, a kultúra és az egyházak helyzetével, illetve azok szerepével a kommunizmus ideje alatt, az etnodemográfiai pozícióvesztés jelenségével, valamint az ellenállás különböző formáival. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről.

További információk:

A Tismănenau jelentés letölthető az elnöki hivatal honlapján

comments powered by Disqus