1956 Forradalom

Lipták Béla: Egy önromboló évforduló naplója

Október 20.-án, pénteken szálltunk le a ferihegyi repülőtéren. Fiam és leányom is eljött velünk, hogy „vigyázzanak” rám. Erre a multban szükség is volt. Ezt magyarázza az alább idézett, -1989 május 30.-án kiadott - belügyminisztériumi parancs:

„...A temetésre várhatóan Budapestre érkezik Lipták G. Béla, aki a nagymarosi vizlépcsõ elleni fellépésben az egész magyar ellenzéket irányitja. KOMPROMITTÁLÁSÁRA KOMBINÁCIÓS TERVET kell kidolgozni.

Aláirás: Szekeres Péter r. Százados”

Szerencsére idén tudtommal nem volt ilyen parancs és igy csak a telefon kattogott néha, de nem kellett engem senkitöl se „megvédeni”.

Érkezés

Még a reptéren szerzünk magyar pénzt, mobil telefont, térképet, villamosbérletet és mindnégyünknek kulcsokat a bérelt lakáshoz. A három szobás lakásért $1,070 dollárt fizettünk 16 napra egy Londonban élő tulajdonosnak, aki 12 lakást vásárolt és ad most bérbe Pesten. A lakás enyhén szólva nem tökéletes! Az első héten nincs melegvizünk, 10 percig tart kinyitni vagy becsukni az ajtót elreteszelő tolózárat, a fürdőszobát egy olyan zseni tervezte aki a tükörhöz elfelejtett lámpát, a zuhanyhoz függönyt és a törülközőknek akasztót biztositani. Szóval még azért eléggé „szocialista” ez a tervezés!

Első utunk a Centrál Kávéházba vezet, ahol együtt ebédelünk az 1956-os MEFESZ vezetőkkel. Odafelé menet feltünik, hogy a falak tele vannak firkálva graffitivel, az úttesten hevernek az eldobált papirok, cigaretta csikkek és a kutyák cseppfolyós vagy szilárd névjegyei. Az aluljárókban reménytvesztett vagy alkoholista hontalanok, a villamosokon fáradt, rosszkedvű utasok. Mikor útmutatást kérek az egyiktől, arcán először ijjedtség fut át, de aztán már barátságosan, segitőkészen igazit útba. Nem értem mi okozza a megkérdezettnek ezt a megrezzenését, megijedését, melyet később is gyakran tapasztalok.

A Centrál Kávéházban leirhatatlan kép fogad. Azok a valamikor oly gyönyörü lányok és délceg fiuk -akik most hazatértek a világ minden tájáról-, hajlott hátú, elhizott és bicegő öregeknek tünnek. Meg sem ismernénk egymást, ha nem lenne mellünkön a névcédula. Hiába, hosszú volt ez az 50 év, ma már csak a hangunk, meg a szemeink csillogása a régi. Ölelkezünk, emlegetjük a már nem élőket, elmondjuk egymásnak, hogy melyik alkatrészeinket kellet már lecserélni (nálam egy szivbillentyűt meg egy csipőt), s közben viccelődünk: mondogatjuk, hogy azért mégiscsak jó megöregedni, elvégre ez a hosszú élet titka...

Az ebéd után Ádám fiam elkisér a Terror Házához, hol a Heti Válasz riporterével, Halász Csillával van találkám. Az interjú után elmegyünk Ágnes lányom egy barátnőjéhez vacsorára a Gellért hegyre. Más kép fogad, mint a Baross utcában vagy az Üllői úton! Itt elegáns a környék, a ház lehetne a világ bármelyik gazdag negyedében. A garázsban több értékes gépkocsi, a gazdagon bútorzott lakásban neves művészek eredeti festményei, a vacsora asztal minden teritéke mellett három pohár (viznek, pezsgőnek, bornak), az ultramodern konyhából hatalmas borospince nyilik. Egy szó mint száz, láthatjuk, hogy Magyarországon is van akinek jól megy!

A család

Szombatot, október 21.-ét Márta és az én testvéreim meglátogatására osztottuk be. Halásztelekre menet tapasztaljuk, hogy mennyire leromlott a kisebb helyiségeket szolgáló tömegközlekedés. Úgy látszik, - hogy az EU gyakorlattal ellenkezőleg-, Magyarországon a közlekedésre szánt pénzt nem a tömegközlekedés javitására, hanem autópályák épitésére költik.

A Duna TV Halászrelekre kiküldött egy felvevő csoportot, hogy tájékoztathassam nézőiket az október 23.-ára tervezett felvonulásunkról a Bem Térre. Az a tervünk, hogy tábláink felirataival figyelmeztetjük a nyugati TV-k nézőit arra, hogy apáik tétlenségéért mivel kárpótolhatják most népünket? Az általam Amerikából nehezen idecipelt angol nyelvü táblák, a világ népeinek segitségét kérik kisebbségeink autonómia törekvéseinek elérésében.. Erröl beszélek a Duna TV-n, de, -mint ahogy késöbb elmondom majd-, az otthon uralkodó önromboló marakodás miatt -, ez a célom sem vált valóra. Minden esetre, a felvonulást illetően Márta öccse felvállalta a koszorú, az én öcsém a hangszóró beszerzését, mig fiam a transzparenseket cipeli majd.

A család a politikában ugyanolyan meghasonlott, mint a nemzet. Bátyám Orbánt, öcsém Gyurcsányt szidja és mindketten átbeszélnek egymás feje felett. Nem is hallják a másikat. Hangjuk haragos, érzelemtöl fűtött és személyeskedő. A villamoson hallott párbeszédekből itélve, ilyen elszabadult érzelmek feszitik az egész társadalmat. Az emberek reflex szerüen itélik el a másik oldal minden véleményét, tettét, javaslatát és tartják a másik oldal vezetőit erkölcseikben romlott, hataloméhes manipulátoroknak. Mindkét oldal a másik „legyőzését” – és nem az ország gondjainak higgadt megbeszélését, az azokkal kapcsolatos közös álláspont megformálását – tartja céljának.

Persze az, hogy a két tábor hasonlóan viselkednek, nem azt jelenti, hogy én a posztkommunisták propagandájának bedőlőket és az azt elutasitókat egyenértékűnek tartanám.

A gazdasági helyzet

A felháborodást egyszerre fűtik a tervezett gazdasági megszoritások és az elnemzetietlenitő légkör, mely 2004 december 5-én elérte, hogy a magyar állam lakói képesek voltak megszavazni az öncsonkitást, a nemzet önön amputálását, honfitársainak kitagadását. Másszóval az emberek tudatában összekavarodtak a gazdaság és a nemzet gondjai.

Azért lenne fontos a kettőt szétválasztani, mert a gazdasági helyzet okait könnyebb megérteni és azért is, mert a gazdasági helyzeten nem sokat változtat, hogy ki a miniszterelnök, azon csak a tettek változtathatnak és a helyes tettekhez szükséges a tények ismerete.

Ilyen tény, hogy az utolsó 15 évben a működö nemzeti vagyon a GDP 90 százalékáról annak15 százalékára zuhant és ennek ellenére a nemzeti tartozás 27-röl 66 milliárd dollárra emelkedett. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az elmúlt 15 évben a kormányok a nemzeti vagyon kiárusitásából (vagy magánzsbekbe való „privatizálásából”?) származó bevételeket nem a nemzeti tartozás csökkentésére, hanem az évi költségvetésbe beépitve, szavazatszerzésre herdálták el.

Ilyen tény az is, hogy a biróságok és a média nem tesznek eleget hivatásuknak, nem hozzák nyilvánosságra és nem büntetik kellően a csalást és lopást. (Jellemző, hogy ma, ha vásárolunk, az eladó majdnem kivétel nélkül megkérdezi: „Számlát adjak?” – ami magyarúl annyit jelent, hogy „Rendben van, ha csalok az adón?”) Ugyanez a helyzet a lefizetésekkel, a „kiskapukkal” és „dugi pénzekkel”, melyek megmagyarázzák, hogy miért érvényesülnek a nemzetközi vállalatok („multik”) érdekei a nemzeti érdekkel szemben. Igy történetett, hogy miközben a működö nemzeti vagyon a GDP 90 százalékáról annak15 százalékára zuhant, addig a „hatalom közelében dolgozók” közül viszont sokan milliomosak lettek. Ilyen tény persze az is, hogy amikor bizonyitást nyer egy ilyen törvény sértés, akkor a tettes (ha befolyásos) „elévülés miatt” megúszhatja a büntetést.

Azt is fontos tudni, hogy Bush és Putin elnökök nem azért jártak Budapesten, hogy fejet hajtsanak 56 emléke elött, elvégre az októberben lett volna időszerü. Azért jártak Pesten, hogy aláirják azt a megegyezést, miszerint Magyarországon épül majd meg Európa földgáz tárolója. Egy ilyen megegyezést, - egy egészséges demokráciában -, megelőzne a közvélemény tájékoztatása a megegyezés részleteiröl, majd egy parlamenti vita és szavazás annak elfogadásáról vagy elutasitásáról.

Végül annak helyességéröl is ideje lenne elgondolkozni, hogy mig a magyarországi befektetéseket ösztönző adócsökkentés várat magára, addig Magyarországon a legprogresszivebb adó, a tulajdon adó nem is létezik. Luxus adó van, de az kijátszható akkor, ha a gazdag embereknek jó ügyvédje és könyvelője van. Persze az is igaz, hogy a lakásal rendelkező nyugdijasok nem lennének képesek ingatlan adót fiztni, s ezért az ingatlanjaiknak olcsó eladására kényszeritené őket az ingatlan adó. Ezért szükséges, hogy az ingatlan adó csak a létminimum felett élőket terhelje.

Az adórendszer és szociális támogatás másik káros vonása az, hogy ezek a fiatalokat (tehát a jövőt) sujtják legjobban, azokat a fiatalokat, - akiknek feladata lenne az elöregedő társadalmat eltartani-, s e helyett, tanulmányaik elvégzése után nagy számmal mennek gazdasági okokból nyugatra. Persze, a világon sehol nem szeretnek az állampolgárok adót fizetni, de azért van ország ahol belátják, hogy a korai nyugdijnak, ingyenes egészségügynek, ingyenes utazásnak, stb. ára van. A közvagyon olyan, mint egy kenyércipó, melyen többféleképen lehet osztozkodni: Ha egy társadalom a közvagyon cipójából nagyobb szeletet juttat az új generációk képzésére, otthontatására, akkor növekszik a cipó és gazdasági felemelkedés következik. Ha elhanyagolja az ifuságot, gazdasági hanyatlás következik.

Vasárnap, október 22.

Első utunk a Bazilikába vezet, hol ritka élményben van részünk. Még fiam is törölgeti a szemét, nékem pedig el-elcsuklik a hangom mikor a „Boldogasszony Anyánkat” meg a „Székely Himnuszt” énekeljük. Itt őrzik Szent István jobbját, itt, mellettünk állnak a koronaőrök, egy ősi nép büszke történelmétől terhes a levegő. Gyönyörüen indult az 50.évforduló megemlékezés sorozata, de sajnos nem igy folytatódott.

A mise után a Honvéd Kórházban meglátogatjuk Király Béla bácsit. Ő azért került ide, mert 95 évesen, a fürdőkádból való kiszállás közben, megcsúszott és elesett. Béla bácsi most is aktiv, azt mondja, hogy „hattyúdalaként” tervezi a nemzetőr jelvények November 4.-i átadását az arra jogosultaknak, de én azt sejtem, hogy lesz még több hattyúdala.

Délután gyűlés van a Műegyetem elött, majd fáklyás felvonulás a Bem Térre. Erre a rendezvényre is rányomta a bélyegét a pártoskodás, veszekedés, mert úgy a gyűlés helye, mint a felvonulás időpontja különbözik az 50 év elöttitől. A gyülés azért van az egyetem elött és nem az Aulában, mert Molnár Károly (a Műegyetem kormánypárti rektora), egy kiállitást rendeztetett az Aulában, hogy azzal onnan kiszoritsa a -16 Pont születési helyére emlékeztető - rendezvényt. Valószinü azért rekesztette ki ezt a megemlékező gyülést, mert a rendezők (Vajna Zoltán, az 56-os Szövetség vezetője és Halzl József, a Rákóczi Szöverség elnöke) ellenzéki beállitottságúak.

A Bem térre való 22.-i felvonulás pedig azért sajnálatos, mert az 50 éve nem 22.-én, hanem 23.-án és nem este, hanem délután 14 óra 23 perckor indult el a felvonulás a Műegyetem kertjéből a Budafoki úton. Ezzel a rendezők persze a történelmi hitelességhez pontosan alkalmazkodó terveimet is keresztül húzták, mert én akkorra és oda hirdettem a felvonulást ahol és amikor volt. Más pontatlanság is előfordult. Igy példáúl Danner Jancsi emlékére a koszorúkat nem ott helyezték el ahol elesett, gondolom azért, mert a rendezők nem látták a halálát úgy ahogyan én. Ugyanakkor értékeltem Sólyom László szép, az alkalomhoz méltó beszédét. Azt követően, egész családommal átvonultunk a Bem Térre.

Este 7-re az Operába vagyunk hivatalosak, de az Oktogonnál a rossz irányba fordulunk az Andrásy úton és ezért majdnem elkésünk. Nagy a nyüzsgés, katonai készültség, mert két király és 30 állam meg kormányfő vesz részt az ünnepélyen. Sólyom László itt is szépen beszél. Emlékeztet Bidó István szavaira, aki, amikor azt hallotta, hogy az emberek többféle szemüvegen át nézik a forradalmat, figyelmeztetett, hogy : „Tessék levenni a szemüvegeket!” A műsor után összefutunk Nagy Karcsiékkal és Mécs Imiékkel. Imi is, én is egy kicsit zavarban vagyunk, mert nem vártam Mécs László unokaöccsétöl, hogy belép az MSZP-be, de most nem faggatom...

Hétfő, október 23.

Reggel első utunk a Ferkasréti temetőbe, a Műegyetem első hősi halottjának, Danner Jancsinak sirjához vezet. Korábban Molnár Károly, a Műegyetem rektora felkért arra, hogy délben, az egyetem Aulájában együtt nyissuk meg az 56-os kiállitást, majd együtt avassuk fel az egyetem kertjében a térplasztikát, de, mivel ő előző nap megakadályozta, hogy a 16 Pont születési helyén (az Aulában) ünnepeljünk, én nem megyek el vele avatni. Arra viszont készülünk, hogy majd az egyetem kertjéből, úgy mint 50 éve, tehát 14:23-kor, akkor amikor a Kossuth rádió bemondta, hogy Piros László megadta felvonulásunkhoz az engedélyt, elinduljunk a Bem Térre néma, kart karba fűzött néma sorokban. Itt vannak nálam az Amerikából hozott angol nyelvü táblák is, melyek reméltem, hogy figyelmeztetik a nyugati TV nézőket arra, hogy apáik 56-os tétlemségéért most kárpótolhatják népünket, ha kiállanak elszakitott testvéreink autonómiájáért.

Nagyot tévedtem!

Az egy Duna TV kivételével, még csak be sem jelentették felvonulásunk tervét, az államilag összeállitott program listán nem is szerepelt az. Ugyanakkor az állami szobor avatást pedig percre „ránkrendezték” a Műegyetem Duna parti kapujánál. Igy aztán a CNN, a BBC és a felvonulásra érkezők is feltételezték, hogy a Műegyetemen egyszerre csak egy esemény lehet és mikor látták a szoboravatásra gyülekezőket, mind odamentek. Igy aztán ők vártak ránk a Duna parti avatáson, mi meg a Műegyetem kertjében, a Budafoki úti kapunál hiába várakoztunk. Alig 20-30-an gyültünk ott össze és csak egy nyugati kamera filmezte felvonulásunk tábláit. Nagyon szomorú voltam! A nagyidai testvérharc miatt megint elszalasztottuk egy alkalmat arra, hogy a világ TV nézői megismerjék a magyarság mai gondjait. Mint már annyiszor, megint egyszer öngólt lőttünk.

20-30 fős kis csapatunk, a kisebbségeink sanyarú sorsára emlékeztető tábláinkkal, késöbb átvonult a Lánchidon és csatlakozott a FIDESZ tömeggyüléséhez az Asztóriánál. Nagy volt a tömeg, a sarok miatt alig hallottuk a beszédeket, igy idővel hazavittük a transzparenseinket és elmentünk a Corvin moziba, megnézni a „Szabadság Szerelem” c. filmet. Örömmel láttam, hogy a film rendezői, a 16 Pont születésének leirását, az én könyvemből vették át és persze a film sikerének is örültem.

Zsidózás

A szabadba kilépve, a Corvin mozi elött egy csomó borotvált fejű fiatal közé kerülünk. Volt köztük huligán is, láttam kezükben zászlókat is, főleg Árpád sávos meg koronás zászlókat. Az Árpád sávos zászló használatát október 23.-án nem értetem: Ilyent mi nem használtunk! 1956 szimbóluma a lyukas zászló volt, s ma is annak kellene lennie! A 16 Pontban pedig azt irtuk, hogy követeljük a „néptől idegen cimer helyett a Kossuth cimer visszaállitását.” Nem a koronás cimerét, hanem a Kossuth cimert!

Ahogy megyek át a csoporton, üres sörösüvegekbe botlok, s hallom, hogy egy, a fal mellett álló, bőrkalapos fiatalember azt kiáltja, hogy: „Vesszenek a büdös zsidók!” Mint akit fejbe vágtak, meghökkenve nézem a körülöttem álló fiatalok arcát: nincs köztük egy, aki szájon vágná ezt a nyilas stricit! Sőt, egyes leborotvált fejü huligán arcokon, mintha az egyetértés mutatkozna, s a felháborodásnak jele sincs...

Eszembe jut 1956, amikor 35 nap alatt összesen egy alkalommal hallottam antiszemita uszitást a Bartók Béla úton egy biciklista nyilastól. Vereczkey Gyurkával, az egyetem soffőrjével szaladtunk oda, s Gyurka akkora frászt kevert le a nyilasnak, hogy az átesett a biciklijén. A körülötte összegyült járókelők egyetértően bólintottak, s mentek a dolgukra. Magátólértetődőnek tartották ami történt!

Ma a Corvin mozi elött mást észleltem. Az ott álldogáló huligánok között bizony voltak nyilasok! S ez felháboritó még akkor is, ha számuk elenyésző, mert nincs helye a zsidózásnak 56 évfordulóján. Akkor ilyesmi nem volt: egységben állott a nemzet, melyet olyan hősök vezettek, mint a Túzoltó utcaiak parancsnoka, az Auswitzböl hazatántorgott Angyal Pista. Mikor Pistát már hurcolták Kádár pribékjei az akasztófája alá, utolsó szavai ezek voltak: „Éljen a magyar szabadság!”

A pontosság kedvéért persze meg kell jegyzzem azt is, hogy e látogatásom alatt is csak egy másik alkalommal észleltem antiszemita uszitást. Fontos ez, mert példáúl a pesti házak falai tele vannak grafittikkel, ezek a feliratok szólnak sokmindenről, de azok között soha, sehol nem láttam ilyent. Az egyetlen másik jele a nyilsaok létezésének az volt, amikor a Bartók Béla út egyik villamos megállójának plakátjára valaki éjjel azt firkálta, hogy „ronda zsidók”!

Rendőrállam?

Mi a film megnézése után vacsorázni mentünk, s ott ért a hir, hogy a rendőrség belezavart egy kisebb csoport rendbontót a FIDESZ naggyülés békés tömegébe, majd vizágyukkal, könnygázzal, kemény gumi lövedékekkel és olmos gumibotokkal támadt rájuk. Könnygáz, gumilövedék és lovasrendőrök? Miért? Elvégre a magyar törvények biztositják az állampolgárok jogát, hogy bejelentett utcai gyüléseket tartsanak! Ilyent feloszlatni a rendörségnek nincs joga! Arról nem is beszélve, hogy a gyülésen nagy számban voltak a kis gyermekes családok és idős emberek. Az is felháboritó, hogy a rendőrök azonositó szám nélkül durváskodtak, randaliroztak. Golyóiktól megsérült egy képviselő, megvertek és letartóztattak egy papot, egy személyt pedig megvakitottak. Mindezt miért? Utólag úgy tünik, hogy a FIDESZ békés gyülését akarták megzavarni..

Másnap nézem a nyugati lapokat. A Herald Tribune fedőlapján a kép egy a rendőrrohammal szembenéző, a földön térdelő, magyar lobogót tartó fiatalembert mutat. Úgy térdel ott ez a fiatalember, mint ahogyan Kinában állt a tankok elött a kisfiu a Tiananmen téren. A New York Times egy árpádsávos zászlót lengető és követ dobó, leborotvált fejű fiatalember képét tette a fedőlapjára. A Tribune képéből a nyugati olvasó rendőrterrorra, a Timeséből utcai rendzavarásra következtet és mindkettőből arra, hogy „ilyen országba, hogy ilyen állapotok uralkodnak, én nem megyek se mint turista, se mint befektető...”

Az árpádsávos zászlók használata nem csak azért volt szerencsétlen, mert semmi közük 56-hoz, de azért is, mert a nyugati ember nem ismeri ennek a zászlónak patinás multját, történelmi hátterét. A nyugati ember csak annyit tud, hogy a második világháború végén Szálasiék erre a zászlóra varrták rá a maguk nyilas keresztjét és azt, hogy forradalmunk szimbóluma a lyukas zászló és a Kossuth cimer voltak!.

Egy szó, mint száz, a rendőrök brutalitásával sikerült elterelni a figyelmet 56 emlékéröl. Szomorú nap volt október 23.-a és szomorú napok követték ezt a napot: a forradalom emlékének kijáró méltóságos megemlékezés helyett utcai randalirozást és rendőrterrort látott a világ. Szégyeltem magam!

Előadások a vidéki egyetemeken

Kedden, október 24.-én a Szegedi Egyetemre megyek előadást tartani. 56-nak a mához szóló üzenetéről beszélek ebben a szép városban, ahol Danner Jancsi élt, ahol megszületett a MEFESZ, ahol Szentgyörgyi Albert kutatott és ahol, a város főterén ott áll Meloccó Miklósnak, 56 hatalmas igyekezetét megmintázó szobra. Az összegyült tanároknak és diákoknak elmondom, hogy 1956 legfőbb tanulsága, hogy nem számithatunk senki másra, mint önmagunkra! A másik nagy tanulság az, hogy mi magunk viszont erősek vagyunk és csodákat tudunk művelni, ha egységben vagyubnk és hiszünk a közös célban, hiszünk vezetőinkban. Ez 56 igaz tanulsága, ennek a kombinációnak volt köszönhető, hogy halálos sebet tudtunk ejteni a barbár vörös világbirodalmon (3 nap alatt több szovjet tank füstölgött Budapest utcáin, mint Amerika 3 évnyi vesztesége Irakban.)

Ezután egyesével végigmegyek a magyar kibontakozás „receptjén”: Hogyan tudjuk megteremteni az egységet? Mi ma a közös cél? Mikor tér vissza az ország bizalma vezetőiben? – és aztán egyenként foglalkoztam e szónoki kérdésekkel.

A nemzeti egység akkor fog megszületni, ha felszámoltuk a társadalmat ma megosztó „bizalmatlansági” törésvonalakat. Ilyen törésvonal választja ma el a zsidó és nem zsidó, a cigány és nem cigány magyarságot, a volt kommunistákat a nem kommunistáktól és az államhatáron belül élőket az azon kivülrekedtektől. Ezeken a törésvonalakon, egymás jobb megértésén, egyszóval a megbékélésen tudatosan kell dolgoznunk. Tudatosan úgy is, hogy megértjük és együttérzünk a másik oldalon állókkal és úgy is, hogy elutasitjuk a poszt-kommunista uralkodó osztálynak a propagandáját, mellyel tudatosan szitja a széthúzást. Ezután egyesével szólok a törésvonalakról.

A magyar zsidóságot elválasztó törésvonal felszámolásához arra van szükség, hogy ne féljünk egymástól és kölcsönösen kihangsúlyozzuk egymásban a jót. A nem zsidó magyaroknak tübbet kellene emlegetniük a magyar szabadságért életüket adó Angyal Pistákat, az országunkat fellenditő zsidó Nóbel dijasainkat, a kereszténység talaját képező zsidó kultúra iránti tiszteletüket és azt, hogy igenis megértik a zsidó anyák félelmét az anti-szemitizmus újraébredésétől, elutasitják a fajgyűlölet minden formáját.

A magyar zsidóság ugyanakkor többször kellene arra hivatkozhatna, hogy a vallásszabadságot a világon elsőnek a Tordai országgyűlés mondta ki, hogy a magyar felsőház és tábornoki karnak akkor voltak zsidó tagjai, amikor a világ sok országában még letelepedési joguk sem volt. A magyar zsidóságnak hangsúlyoznia kellene, hogy nem érzi magát veszélyeztetve attól, hogy a magyar népbe kezd visszatérni az önbecsülés, a hazaszeretet, elvégre a népnek alkotó és megbecsült részét képezi.

A zsidó és nem zsidó magyaroknak egyaránt el kell utasitaniuk a fajelméleten alapuló sovinizmust, mert annak gyökere a másik ember iránt érzett gyűlölet. Mindegy az, hogy ária felsőbbrendűségröl vagy cionista nacionalizmusról van szó, el kell utasitani azokat! El kell utasitani, mert nem a kölcsönösségen, nem a megértésen alapul az ilyen gondolkodás. Ugyanakkor a patriotizmust, a hazaszeretetet helyeselniük kell, mert az a szereteten, a nemzet családjának szeretetén alapul. A patrióta tiszteli a másik ember ragaszkodását is a maga tradicióihoz, kultúrájához, elvégre ugyanúgy érez az, mint ő. Végül pedig mindkét csoportnak tudnia kell, hogy a poszt-kommunista elitnek tudatos taktikája, hogy a patriotizmust nacionalizmusnak nevezi.

A cigány és nem cigány magyarok közti törésvonalat az általánositások felszámolásával lehet és kell felszámolni. Ki kell mondanunk, meg kell értenünk, hogy embereket nem a származásuk, hanem az életük, a tetteik alapján kell megitélni. Senki nem felelős azért, hogy kik voltak az ősei, csak azért, hogy ő milyen ember. Itt az ideje, hogy ne csak nótáinkkal álljunk a „vén cigány” meg a „cigány vajda lánya” mellé, de a velünk élő magyar cigányságban is tiszteljük a ragaszkodást őseik kultúrájához. Értsük meg, hogy az egészséges lelkű ember nem cserélgeti, hanem gyüjti a lojalitásait, mert a lojalitás olyan, mint a szeretet. Egyszerre lehet valaki 100 százalékban magyar is és cigány is ugyanúgy, mint ahogy 100 százalékban szeretheti az anyját is meg a feleségét is.

A harmadik törésvonalra térve, meg kell értenünk, hogy Magyarországon egy millió kommunista párttag volt, az ország felnőtt lakosságának közel 20 százaléka. Volt köztük olyan aki őszintén elhitte a hatalom propagandáját, volt köztük olyan akinek állása, családjának eltartása függött a pártba való belépéstől. Azt is jól tudjuk, hogy a „reform kommunisták” oroszlánrészt vállaltak az 1956-os szabadságharcunk kirobbantásában, a magyar szabadságért való harcban és a bukásunkat követő megtorlás áldozatai között is sokan voltak. Jól tudjuk, hogy 1956-ban 10 millió magyar állt szemben 9 ezer pufajkás ÁVH-ssal és az alig egy ezer főt számláló moszkovita maffiával. Ennek a 10,000-nek kijár a nemzet megvetése, de az egy milliónak ideje békejobbot nyujtanunk.

Pécs: Mi is ma a közös cél?

Másnap, október 25-én Pécs, tiszta és kulturált városában többszázan halgatják előadásomat. Sajnos itt is szomorú a helyzet. Mig Budapesten a Műegyetem rektora a kormánypárt egyértelmű kiszolgálója, addig a pécsi egyetem vezetői („a béke kedvéért”) kizárták a politikát és igy kizárták a közügyekkel való törődést az egyetem falai közül. Itt arról beszélek, hogy nem elég visszaállitani 56 egységét, de egyet is kell értenünk alapvető céljainkban, a célokban melyeket mindannyian helyeslünk! E célok nem függhetnek pártoktól vagy ideológiai „oldalaktól”-, Két ilyen célt emelek ki: 1) A működő demokrácia megteremtését és 2) A nemzetben való gondolkozást.

A stabil demokrácia „széke” négy lábon áll: 1) Végrehajtó hatalom (kormány), 2) A Törvényhozás, 3) Az Igazságszolgáltatás és 4) A Tájékoztatás. Ahhoz, hogy egy demokrácia megérdemelje ezt a nevet, e négy „lábnak” függetlennek kell lennie egymástól, a kormánynak nem szabad, hogy befolya legyen a másik három intézményrendszer működésére.

A magyar törvényhozás területén még sok a gond. Mi már a 16 Pont megfogalmazásának vitájában javasoltuk, hogy az egypárt rendszerre alapozott, 1949-es alkotmányt nem toldozni-foltozni kell, hanem mindenestül lecserélni egy valóban demokratikus alkotmánnyal. Ugyanigy azt is javasoltuk, hogy minden képviselőt a szavazók válasszanak, mert ha egy képviselő pártlistán jut a parlamentbe, az a párthoz lesz lojális, mert nem kell félnie, hogy tetteit számon kérik a választói és ezért ő a pártjának és nem a szavazóinak érdekeit fogja képviselni.

Megemlitettem, hogy egy jól műküdő demokráciában, ha a szavazópolgárok változást akarnak, akkor nem az utcára mennek, hanem felveszik a telefont, s erröl értesitik képviselőjüket. Ha a képvisekő tudja, hogy a következő választáson nem rá szavaznak, ha példáúl bizalmat szavaz egy azt meg nem érdemlő személynek, arra odafigyel! Igen, egy jól működő demokráciában, a képviselő fontosabbnak tartja választóinak véleményét, mint a párt érdekét, s a szavazó is tudja ezt. A mai Magyarországon sajnos még nem ez a helyzet! A válaszó ma még reménytelennek tartja azt, hogy egy MSZP-s vagy SZDSZ-s képviselő, az ő telefonhivása miatt, eltérjen a „pártvonaltól” (legyen az bizalmi szavazás, vagy kihallgatások titkositása).

Egyenlőre az igazságszolgáltatás, a biróságok sem igazán önállóak és határozottak. Ezért van, hogy nem lépnek fel keményebben az adócsalás vagy „benfentes kereskedelem” ellen és lehetővé teszik, hogy a lopás elévülhet, ha azt a lopást egy befolyásos politikus követte el.

Elmondtam azt is, hogy szerintem a legnagyobb baj a tájékoztatással van. Én Magyarországon nem olvastam olyan sajtóterméket, nem hallgattam olyan rádiót vagy televiziót, melyröl pár perc után ne tudtam volna, hogy kormánypárti vagy ellenzéki orgánum-e? Az emberekkel beszélgetve pedig az volt az érzésem, hogy mindkét oldal szelektiven, néha már propagandának és nem hireknek tünő és személyeskedő tájékoztatást hallgat. Az ilyen média csak tovább növeli a szakadékot a két tábor között.

Az egészséges közgondolkozáshoz elengedhetetlen a tényszerü, tárgyilagos tájékoztatás! Persze ez nem jelenti, hogy a média nem mondhat véleményt. Dehogynem, mondhat, de az ilyen irást világosan meg kell különböztetni a hirektől. A sajtó csak akkor szabad, ha a vélemény nyilvánitásnak nincs politikai vagy gazdasági következménye és ha az olvasó számára világos, hogy egy ember véleményét, vagy tényeket és adatokat olvas.

Elmondom azt is, hogy, -mint Bibó mondta-, demokratának lenni annyit jelent, mint „nem félni” és hogy akkor műküdik jól egy demokrácia, amikor azt a közösséggel és a jövővel törődő polgárok gyakorolják. Mint John Kennedy mondta: „Ne azt kérdezzed, hogy mit kaphatsz országodtól, kérdezzed azt, hogy mit adhatsz hazádnak?”

A demokrácia gyakorlásának a megtanulása egy önmagát erősitő körfolyamat, melynek folyamán az átlagember észreveszi (észreveheti), hogy a szavazatával gyermekei jövőjét formálja, hogy szavazata számit, hogy a saját jövője a saját kezében van. Sajnos e téren, - a jelenleg működő intézményrendszer iránti bizalmatlanság miatt – van a legnagyobb hiányosság. A magyar nép még nem hisz a jogrendben, mert napról napra tapasztalja a korrupciót, klikkek és maffiák büntetetlen garázdálkodását, s azt, hogy az államhatalom gyakran „összekacsint” velük.

Kisebbségpolitika

A másik cél amiben mindannyiunknak egyet kellene értenünk az a nemzetben való gondolkozás. A mai kisebbségpolitika a rendszerváltozás egyik fő követelésének teljes és nyílt feladását jelenti! A multban a kormány a Helsinki utókonferenciákon síkra szállt a kisebbségvédelmi normák kibővítéséért és elítélte Ceausescu önkényét. Most a kormány visszatért Kádár érdektelenséget hirdető politikájához. Megszüntette a Magyar Állandó Értekezletet és lefokozta a határon túli magyar ügyeknek a közigazgatásban elfoglalt helyét is.

Tudtommal példa nélküli az ami 2004 december 5-én történt, amikor egy nemzet megszavazta az öncsonkitást, önnön testének amputálását és kitagadta saját honfitársait. Ilyent csak egy beteg lelkű és a hazug propagandától kimosott agyú társadalom tehet. Ezen változtatni kell! A változtatást nem csak az iskolákban és templomokban vagy a családi vacsora asztaloknál kell elvégezni, de a politikában is. Meg kell értetni a magyarsággal, hogy van reális, kivitelezhető alternativája ennek az önrombolásnak!

Ez az alternativa a szomszédainkkal való őszinte és az ő érdekeiket is szolgáló kiegyezés, minek kulcsa a Kossuth által megálmodott és Antall József által elkezdett Dunai Konfederáció. Meg kell értenünk és meg kell értetnünk szomszédainkkal, hogy csak egységben tudjuk megvédeni közös érdekeinket, hogy Európa egyensúlya nem állhat addig helyre, amig annak keleti fele a nyugatnak csak piaca, gyarmata.

Amikor létrejön e Konfederációnak 100 milliós tömbje, akkor annak politikai és gazdasági ereje helyrebillenti majd nem csak Európa egyensúlyát, de az egymásrautaltság és a közös érdek révén megszünteti szomszédaink bizalmatlanságát is. Amikor az EU-n belül, - úgy, mint a Balti államok is -, mi is létrehoztuk a saját „tömbünket”, akkor megszünik a határok jelentősége és a mai államhatárok mindkét oldalán megszünik a többségi nemzeteknek a maguk kisebbségei iránti bizalmatlansága. Akkor újra egységes kulturközösségben élhet a mi nemzetünk is.

Az előadás után körülvesznek a pécsiek és vagy 50-en kérik, hogy dedikáljam nekik az 56-ról szóló könyvemet. Nagyon jól esik ez az érdeklődés, de azért bele is fájdul a fejem is, mert vigyáznom kell a nevek helyes irására, s belefájdul a kezem is, mire befejezem a dedikációkat.

MTA és Csömör

Október 26-odika, csütörtök korán kezdődött, mert a Duna TV „Reggel” cimű műsorában reggel 6-kor beszélek arról, hogy miért fogok pár óra múlva találkozni Vizi Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. Hajnal is volt, meg az idő is kevés volt arra, hogy komplex kérdésekről részletesen beszéljek, de elmondtam, hogy két területen kérem majd az Akadémia elnökének segitségét: Az egyik a második hágai Duna Pernek, - az azóta kidolgozott Kiegyezési Tervre alapozott – kezdeményezése. A másik javaslatom arra vonatkozik, hogy álljon Magyarország az olajat követő új, alternativ energia gazdaság műszaki részleteinek kidolgozása élére. Ne ismétlődjön meg az atomenergiával meg a számitógéppel kapcsolatos tapasztalatunk. Szülessen meg ez az új technológia Magyarországon, teremtsen ott munkaalkalmat és szolgálja ott az ország felemelkedését!

Az Akadémián, az elnöki iroda ajtajában ott áll Széchenyi mellszobra. Az ajtó kilincse olyan magasan van, hogy az ember törpének érzi magát. Itt a béke és a történelem levegője uralkodik. Megbeszélésünk gyors és eredményes. Elmondom, hogy a Duna 1992-őben történt eltereláse óta 350 milliárd köbméter vizet használt fel Szovákia jogtalanul Bősön áramtermelésre. El mondom azt is, hogy kilenc évvel a hágai Duna-ítélet kihirdetése után a megegyezésnek körvonalai sem látszanak. Itt az ideje tehát a második hágai körnek, melynek döntése mindkét fél érdekeit kielégitheti majd, ha az általam kidolgozott Kiegyezési Tervre alapul.

Elmondom azt is, hogy az olajat követő új energia technológiák beinditására sürget nem csak a Föld felmelegedése, nem csak a veszély, hogy atomháborút robbanthat ki a maradék olajért való tülekedés, de sürget nemzetünk érdeke, önbizalmunk, önbecsülésünk visszanyerésének érdeke is. Elmondom, hogy itt az ideje, hogy véget vessünk a cikkezésnek és konferenciázásnak és egyértelműen bizonyitsuk, hogy működnek-e és mibe kerülnek az olajat követő új energia technológiák?

Ezért javaslom, hogy az MTA épitsen ilyen kisérleti üzemet. Legyen Magyarország az első abban, hogy versenyképessé teszi a hidrogén használatát az olajéval. (Jelenleg, - az egy gallon benzinének megfelelő energia tartalmú – egy kiló hidrogén ára 8 dollár. Ha ezt le tudjuk 3 dollárra szállitani, elértük a versenyképességet, s elkerültük a tragédiát!) Elmondom azt is, hogy az EU-t, az angol Richard Bransont vagy az amerikai Bill Gatest érdekli az ilyen kezdeményezés (Gates-el együtt dolgoztam, mint IBM konzultáns) és szivesen megkérem őket, hogy adjanak anyagi támogatást, elkészitem számukra az ehhez szükséges tervet és ajánlatot, melyet aztán az Akadémia nevében továbbitanak a követségek.

Abban egyezünk meg Vizi Szilveszterrel, hogy mig Ő megbeszéli ezt a tervet az Akadémia illetékeseivel, addig én kapcsolatba lépek az angol és amerikai követségekkel, s megtudom, hogy a nagyobb hangsúly kedvéért, hajlandóak lennének-e formálisan, a követségen keresztül közvetiteni javaslatunkat Branson és Gates urakhoz?

Ezen az estén Csömörön tartok előadást. Valamikor, amikor Apámnak már mindenét elvették a kommunisták, akkor itt „agronómusként” kereste a kenyerét. Nagyon szerette ezt a falut, mely 2006-ban megépitette a kommunizmus 100 millió áldozatának „Glória Victis” névre hallgató emlékművét. Én is megkoszorúzom ezt a szép, a követ a fémmel jól ötvöző emlékművet, melynek szimbólikáját maga a szobrászművész, Vig János magyarázott el nekem.

Az előadásomat követően betérünk Apám egy régi, - a „szövetkezeti időkböl” való - barátjához, akiből - magas kora és testi fogyatékossága ellenére – vidám furfanggal, fordulatosan ömlenek az Apámról szóló történetek. A meleg, szinte családi légkörből későn és hulla fáradtan térek haza.

Rozsdatemető, Szekszárd majd Veszprém

Vasárnap megnézzük a vasrudakból álló „emlékművet” a Hősök terén, s bizony szégyenlem magam. Szégyenlem, hogy az én népem ezekhez a vasrudakhoz, ebbe a rozsdatemetőbe hivta megemlékezésre a világ vezetőit és a médiát. Mit szólna ehhez Angyal Pista vagy Szabó bácsi? Hát nem emberek csinálták a forradalmunkat? Hát nem Sztálin behemót csizmái és az azokat szétverő magyar munkások szobra illene ide? Szomorú az a lelkület mely ebből a térből (meg a még mindig álló „felszabadulási” szovjet emlékműböl) árad. Itt érzi az ember igazán, hogy csak gazdasági rendszer váltás történt, de elit váltás nem. Érzi, hogy az „ellenforradalom”-ból mára még csak „események” lettek, hogy a forradalmunk beteljesülése még várat magára..

Az elkövetkező napjaink főleg utazásokkal telnek. Látjuk az ország egyetlen német szinházát Szekszárdon, majd este részt veszünk egy, a miniszterelnök lemondását követelő gyülésen a város főterén, a borral folyó kút és I. Béla szobrának közelében. Megnézzük a Gemenci természtvédelmi parkot, hol a Dráva és Duna háromszögében a kisvasútról nézheti az ember a szarvasokat és vaddisznókat. Megnézzük Apám kendergyárának maradványait a tolnai Furkó pusztán, melyből egy keletnémet üzletember, a nygati turisták számára lovardát, fácánkertet és golf pályát tervez formálni.

Kedden, október 31-én a veszprémi Pannon egyetemen van előadásom. Itt is a magyar kibontakozásról, az 1848-at követő kiegyezéshez hasonló megbékélésről és az azt követő országos felvirágzásról beszélek. E mellett elmondom a Vizi Szilveszterrel való tárgyalásom eredményeit és kérem segitségüket úgy a második hágai Duna Per dolgában, mint abban, hogy Magyarország álljon az olajat követő új energia-technológia kidolgozásának élére. Különösen az utóbbit illetően nagy az édreklődés. Az az érzésem, hogy ha sikerül az ország egyetemein létező tudást összegyüjteni és ötvözni azt a nyugaton már létező eredményekkel, nagyot alkothatunk..

November

Szerdán, november elsején megkérdezem a Kossuth Teret lezáró vasrácsokon belül álló rendőröket, hogy a keritésen elhelyezhetem-e angol nyelvű transzparenseinket, melyekből a nyugati TV nézői láthatják, hogy miben kérjük segitségüket? Amikor a rendőrtiszt megérti a kisebbségeinknek autonómiát követelő angol nyelvü feliratokat, megengedi azok kifüggesztését. Miközben a BBC riportere felvételeket készit azokról, az alatt a rendőrtisztnek egy beosztottja elsétál a Parlament felé, majd egy negyedóra múlva, eltünik az engedélyt adó rendőrtiszt és új rendőrök eltávolitják transzparenseinket. Azzal magyarázzák ezt, hogy tábláink akadályozzák őket a jó látásban.. Hát igen! Kiváncsi vagyok kivel is beszéltek, kinek a parancsát hajtották végre?

Csütörtököt azzal töltjük, hogy a könyveket szerető, de félvak nagynénémnek elintézzük, hogy „beszélő könyveket” hallgathasson. Beszerezzük a szükséges magnetofont, s elintézzük a könyvtárban, hogy havonta egyszer, személyesen kihozzák neki 6-8 új könyv szalagját, s visszavigyék a már lehallgatottakat. Ezen igyekezetünk folyamán örömmel tapasztalom a könyvtárban dolgozók segitőkészséget, jóindulatát, s persze azt is, hogy mindezt ingyen csinálják. Bizony a magyar társadalom észre sem veszi az ilyesmit. Az öregek ingyenek közlekedését, ingyenes orvosi ellátását és a többi, nyugaton ismeretlen előnyét.

Segitőkészséget máskor is tapasztaltam, mert egyszer a mappámat, máskor meg a pullóveremet hagytam el és mindkettő megkerült. A fontos iratokat tartalmazó bőrmappát egy áruházban hagytam el, s nem csak, hogy leadták a talált tárgyak felelősének, de az illető, - a benne talált névjegyek meg a telefonkönyv alapján -, össze-vissza telefonált, amig rám nem talált. A drága pullóvert az Uránia moziban (az 1956-ban játszódó „Budakeszi Fiuk” cimü film megnézésekor) hagytam el és azt is leadta valaki a ruhatárban. Egy szó mint száz, nem az egyes emberekkel van a baj, hanem a cinizmust, letargiát és korrupciót termelő rendszerrel és szép lesz ez az ország, mikor ettől az átoktól megszabadul, amikor visszatér az egymást segités leéköre.

Angol Követség

Péntek, November 3.-a reggelén meglátogat a Kossuth Rádió riportere, Cservenka Judit és elbeszélgetünk az élményeimről, a könyvemben leirt eseményekről, a III/III-as jelentésekröl, s az atrocitásokat elkövetők büntetlenségéröl. Őt legjobban az alternativ energia-tervem és az angol illetve amerikai követségeknek abban való szerepe érdekli.

Elmondom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem képes vállalni a kisérleti üzemek felállitásának költségeit. Ezért nyugati mecénásokat kell keresnünk a költségekre. Az egyik ilyen Bill Gates, akit érdekel a harmadik világba az egészségügyi ellátás javitása, s helyi kórházainak működését segithetik a napenergiára alapozott villanytelepek. A másik a Virgin Airlines tulajdonosa, Richard Branson, aki 3 milliárd dollárt ajánlott fel az alternativ energia-technológiák fejlesztésére. Mellettük persze (befolyásukkal) szóba jöhetnek Al Gore és mások is. Elmondom, hogy a követségeket arra fogom kérni, hogy az általam megirt és Vizi Szilveszter fedőlevelével rlküldött ajánlatot, - a hangsúly kedvéért -, ne rendes postán, hanem a követség által kézbesitve küldhessük a potenciális mecénásoknak.

Az angol követségen Steven Fischer fogadott féltizenegykor. A monarchia idejében bankként működő épület mindkét oldalán, egy „teherautó rohamot” is kiálló vaskeritéssel zárták el az utcát, s fegyveres katonák állomásoznak a kapunál. Fischer úrhoz jó barátom, a névrokon Tibor Fischer (Az „Under the Frog”szerzője ajánlott be), s ő nagy érdeklődéssel fogad. Egyik első kérdése az, hogy „Miért nem épitjük ezeket a kisérleti üzemeket Angliában?”, s én kicsit csodálkozva válaszolom, hogy „A napenergia gyüjtéséhez nap is kell!”

A Fischer urnak a környezetvédelemre és energia gazdaságra specializáló munkatársa elönt kérdésekkel. Különösen az érdekli, hogy mi az új, az egyedülálló a tervben. Elmondom, hogy úgy a „photovoltaic” mint a parabólával „koncentráló” napelemek már működnek Amerikában, Német országban, Izraelben és Spanyol országban. Ugyanakkor a viznek elektrolizissel hidrogénre és oxigénre bontása, s a hidrogén gáz cseppfolyósitása, szállitása még drága. Ugyan a technológia hasonlit a cseppfolyósitott földgázéhoz, annak árát csökkenteni kell, hogy versenyképes legyen az olajéval. Ez lenne a magyar kisérleti üzem célja és a siker esetén hatalmas eredménye.

A gazdaságosság mellett a magyar kisérleti üzemek nagy eredménye az lenne, hogy sorba kapcsolja a már létező láncszemeket, megoldja az összeillesztési feladatokat és megállapitja, hogy milyen befektetéssel mennyi energiát nyerhetünk Magyarországon, a Szaharában, vagy a világ bármely más pontján? A több éves működtetés persze fényt deritene a karbantartási és egyéb váratlan problémákra is, illetve megmutatná, hogy a lánc melyik pontjain van szükség további kutatásra, fejlesztésre? A szabadalmaztatás pedig hozzájárulna nem csak a magyar közgazdaság fellenditéséhez, de a nemzetközi standardizáláshoz is.

Fischer úr megigérte, hogy amint megkapja, a Vizi Szilveszter fedőlevelével érkező ajánlatot, a követség futárjával továbbitja azt, nem csak Branson urnak, de az EU és a REEEP (Renewable Energy and Energy Efficiency Partnership) illetékeseinek is. Felvillanyozva, örömmel érek vissza a lakásunkba, hol egy német TV arra vonatkozó kérése vár, hogy másnap, november 4-én, helyszini beszámolókkal tájékoztatnám-e nézőiket a nap eseményeiröl? Persze elfogadom azt.

November 4., szombat

Ez az utolsó napunk Pesten. Nem halogathatom tovább, most már el kell mennem a „Terror Házába”! Azt mindenképen látnom kell! Tudom, hogy megrázó lesz, de mégis látni akarom. Látni akarom, hogy milyen is lehetett Meloccó Miklós vagy Tóth Csanád édesapjának szenvedése, milyen is az az akasztófa, mely oly sok magyar hazafi életét kioltotta?

Az épület belső kertjében szovjet páncélos áll. Nem tudom hogyan, talán alkatrészenként hozták be oda. A 3. emelettől a pincéig, kiállitó termeken kereszül halad lefelé az ember. A legfelső emelet a nácik örjöngését, a németek lakájainak a magyar nyilasoknak bestialitását és zsidó honfitársaink szenvedését, illetve az ő védelmükben kiállók tetteit ismertetik ezek a termek. Aztán jön egy érdekes szoba, az „átöltözés szobája”. Itt fényképek és filmek örökitik meg azt ahogy a németek nyilas kiszogálói átöltöznek a szovjet lakájok egyenruhájába, az ÁVH-s egyenruhába.

A 2. és első emeletek végigkövetik a kommunizmus éveit, Rákosi „apánk” uralkodását, a deportálások és beszolgáltatások, a kulák lista és az „x”-es időket. Aztán Sztálin halála után, a forradalomba torkoló enyhülés éveit láthatjuk. Elvonulnak szemünk elött a Petőfi Kör, Iró Szövetség és a MEFESZ gyülései, vezetői, az eleinte bizonytalan, majd a martirhalált is vállaló Nagy Imre, a Szabó Bácsik, Angyal Pisták és a többiek. Aztán eljön Kádár-Apró-Dögei-nek kora, az akasztások és menekülések kora, melyet követ a 43,000 besúgóval dolgozó és a forradalom helyett ellenforradalmat hirdető 9,000 pufajkás terror uralma.

Lent a pincében következnek a börtön és kinzó kamrák. Levetkőztetett nőkkel együtt ilyenbe zárták a meztelen Mindszenty hercegprimást is. Van cella, melynek egy méter magasan van a mennyezete, van olyan is mely akkora, mint egy felállitott koporsó, igy meg sem tud fordulni abban a rab. Aztán végül ott az akasztófa: egy ócska faoszlop, s azon a sokat használt kötél hurok.

Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” meg Tamási Lajos „Piros a vér a pesti utcán” cimű verseit mormolom magamban. Könnyes a szemem, nehéz átérezni, hogy mennyit szenvedett ez a nép, nehéz elmondani, hogy mit is érez az ember ebben a házban, az Andrási út 60-ban. Az épületből kilépve csúnyán nézhettem az ott röhögő (valószinüleg a FIDESZ fáklyás felvonulására váró) rendőrökre, mert zavarba jöttek, elhallgattak..

A nemzetőrjelvény és az elmaradt kézfogás

Délután 2-re a Várba, a Honvédelmi Múzeumba megyünk, ahová meghivtak, hogy 50 évnyi késedelemmel átadják a nemzetőrjelvényemet. Ezt a jelvényt 1956 november 3-án, Király Béla kezdeményezésére fogadta el Nagy Imre, de akkor kiosztásra már nem kerülhetett. Az lett volna a célja, hogy megkülönböztesse a katonai egységekbe rendeződött és a rend fenntartását is szolgáló, 25,000-es létszámú nemzetőrséget más fegyveres egységektöl.

Szeretettel üdvözöljük a régi barátokat, a 95 éves Király Béla bácsit, feletteseim Marián István és Kopácsi Sándor özvegyeit, Végvári Vazult, s a többi szabadságharcos társamat. A jelvényeket Király Béla adja át, majd az átvevők kezet fognak a mai honvédelmi miniszterrel, Dr. Szekeres Imrével is. Mikor rám kerül a sor, felrémlik nekem, hogy ez a miniszter volt a Magyar Szocialista Munkáspárt KISZ-titkára és, ha jól tudom, közvetlen munkatársa a veszprémi diákok haláláért felelős Pap Jánosnak, a Veszprém megyei párttitkárnak.. Ezért, amikor nyujtja a kezét, nem tudok abba belenyulni!

Két három meghivott nem jelent meg az ünnepélyen. Lehet, hogy szerepe volt ebben ennek a kézfogásnak is? A jelvények kiosztása utáni fogadásra nem megyünk el. Nem akarok “bájologni” a volt KISZ titkárral még akkor sem, ha Király Béla bácsit még egyszer szivesen megöleltem volna.

A Várból egyenesen a Terror Házához megyünk, mert onnan indul a FIDESZ rendezte néma, fáklyás felvonulás. Márta nem jön velünk, mert fél a tömegben. Engem emlékeztet ez a hatalmas hömpölygő tömeg, meg a felvonulók kezeiben tartott sokezer fáklya az 50 év elötti Kossuth Térre. Igy lángoltak akkor a “Szabad Népek” a Parlament elötti százezres tömegben.

Vasárnak, november 5-én visszatértünk az Egyesült államokba, s igy nem vehettünk részt azon a pártsemleges és az egyházak által is támogatott naggyülésen, mely elitélte az erőszak minden formáját, és emlékeztetett a valódi 56-ra az irószövetségi gyüjtőládákra és betört ablakú kirakatokra.

Lipták Béla

------------------------------------------------------------
click here: http://www.hungaria.org/hir.php?topicid=1417
_______________________________________________
Lobby mailing list
Lobby@lists.hungaria.org
http://lists.hungaria.org/mailman/listinfo/lobby

comments powered by Disqus